szerda, május 21, 2003

Internet
Ne alkoss véleményt ?

Direkt E/1 T/3 személyben írom! Bár érvényes lenne nagyon sok emberre.

Ma egy combosabb beszélgetés alkalmával rá kellet jönnöm, egy dologra. Vannak olyan emberek, akik kikérik maguknak, hogy véleményt alkotok róluk. Szerintem az Internet felerősíti az igazi belső ént. Hisz itt az lehetsz ami akarsz. Aki belül igazán kedves az nem fog az Internet hatására jópofaságból gonosz lenni, vagy ha mégis, hamar rájön, hogy ez nem ő és abbahagyja. Mondták nekem, hogy milyen gusztustalan dolog, hogy az ember véleményt alkot a másikról mikor nem is ismeri, csak a neten levelezett vele, vagy olvasta annak kiírásait adott fórumokon. Ezt azok hajtogatják szerintem, akik azt is mondják, hogy ne külső alapján ítélj! Pontosabban ne legyen véleményed, hanem hagyd kibontakozni. Én nem tudom, biztos bennem van a hiba, de eddig nekem igenis nagyon sokat számított a külső (sőt számít is) ha valaki hanyag, koszos, büdös, arról lesz egy induló véleményem, ezt hívják ugye első benyomásnak, aztán jöhet a beszélgetés, ami megváltoztathatja a teljes összképet, és az emberben kialakulhat, egy teljesen másik kép és megérti, hogy miért olyan kívülről valaki amilyen. Mivel az Internet lett az emberek közötti legújabb kommunikáció, és általában itt beszélgetnek előszőr (már akivel) ezért uram bocsá' én speciel az első benyomást az internetes szövegekből veszek, aztán az első személyes találkozón jön egy külső megjelenés, viselkedés, és csak utána a beszélgetés, de itt is mint régebben a teljes kialakult kép változhat, akár 180°-ot is vehet ...
De azt, aki a neten való megjelenését és a személyes megjelenését teljesen különtépi, például az életben "rendes, becsületes" a neten meg egy "alpári bunkó"(éles példa tudom, de előfordulhat, bár ennek árnyalatai többször előfordulnak), azt én jobbnak találom nem a barátaim közé fogadni, hisz aki nem vállalja fel magát, alakoskodik, megjátssza magát, abban soha nem fogok 100%-ig bízni.

Ennek szellemében : A neten is legyünk azok akik vagyunk, és vállaljuk fel azt amit teszünk ... És egyből nem lesznek bunkók azok, akik véleményt alkotnak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése