hétfő, március 31, 2003

CarNEWS : A kéket heggesztik, beleraknak még annyi vasat, hogy jó legyen ... lukakat tüntetnek el, ajtókat javítanak, festenek, heggesztenek ..
Remélem télleg 8)
A sárga meg jelenleg a kert hátuljában árválkodik, a legtöbb szerelés amit látott ezidő alatt, az az alant említett Toyota javítása volt szombaton ...
Vasárnap - te dolgos
2003.03.30 09:30 - 2003.03.31 01:00

Hát igen, vasárnapra megigértük BlondieCatnek, hogy segítünk neki Zuglóból Erzsébetre költözni. Palpival még tegnap este megbeszéltük, hogy reggel fél 10-kor indulunk Sigitől. Na ehhez képest, 9:30-kor jöttünk rá Siggel ,hogy elaludtunk, és P mindjárt itt lesz, hívott is, arra ébredtünk, Sigi leült az ágy szélére és az ölében egy párnát nyoszorgatva teljesen kómásan csak annyit tudott mondani: Én nem tudok elkészülni 8)
Majmegzabáltam. Felinvitáltam Palpit, elszívtunk egy kávét és megittunk egy cigit, elkészültünk és elindultunk.
Blondie eddig a Róna utca 121-ben lakott albérletben. A cím csak azért érdekes, mert hogy hitelesen ott lakik egy bizonyos "Bezzeg H." és "Bezzeg J." ... Nya nem is kellett kétszer mondani, le is fotóztam a táblát, vicces volt 8) ... Elkezdtük lehordani a cuccokat, Sigi is segített, kiscsomag, nagycsomag, kisdoboz nagydoboz, de végig mint Démoklész kardja lebegett a fejünk fölött a mosógép. Na elérkezett a pillanat amikor a harmadik emeletről le kellett cipelni azt a 80 kilónyi mütyűrt. Nagynehezen kb. félemeletenkénti pihenéssel meg ujjvisszavarrásokkal le is vittük, fel a kocsira, útra ... aztán az Oktogonnál leraktuk a mosógépet egy lánynál akitől kölcsönkapta BC, után mentünk Mekibe kajolni, és az új helyre ...
Két lift, ha mind a kettő az adott emeleten van, akkor gombnyomásra egyszerre nyílik. Árpival ökörködtünk eleget is ezt kihasználva ... Átrendeztük a szobát, felcuccoltunk, aztán elindultunk hazafelé ... De nem ...
Kitaláltunk, hogy mégse haza legyen a séta, hanem nézzük meg az Üvegtigris c. filmet, mert én már láttam, de nekem tetszik, Sig és P meg nem látták, de érdekli őket ...
Palpi mondta, hogy akkor hazafelé beugrunk a cégéhez a projektorért 8) ... na aztán az volt a burzsujkodás, ahogy P-nél a szobában a falra vetítve kb 3m-es képátón néztük a filmet, ofkoz drótnélküli egér és billentyűzet kíséretében, meg neteztünk is 8) .. ofkoz le vagyok fotózva a Blogom társaságában ...
Megnéztük a filmet, utánna még néztük a BazinagyRomaLagzit az IrigyHónaljMirigyéktől, bár csak a végét, mert az időeltolódás miatt, elcsúsztunk kb. egy órával 8)
Kajoltunk picit, aztán haza ... Pihenés ... ma reggel ébredés, elalvás, naná, délben busszal bejövés, beléptetőkártya otthonhagyás, pülledés ...
És ma még nem is néztem, hogy kik voltak rám kíváncsiak a hétvégén. 8)))
Nagyi névnapi összejövetele
2003.03.29 21:00 - 2003.03.30 02:00

Édesek voltak, felhívtam Nagyit, osztán kiderült, hogy még Kangánál voltak. A beszéd eképp zajlott:
- Gyere ide, épp valami kínait csinálunk
- Nyema, még fürdenem kell
- Na akkor gyorsan, van itt vörösbor, meg mi ... ja te autóv ... ja neeeem akkor ihatsz! 8)
- Jah ...
- és ki hoz?
- bkv
- Nemááá

Hát ne egyem meg őket? 8) főleg nagyit .. rólam már el se lehet képzelni, hogy bkv-val járok annyira ránőtt a seggemre a kis wartom 8)
Lefürödtem, elindultam, de akkor már fél 10 volt ... úgyhogy egyből a vernébe mentem. Ott voltak, jó hangulat, Nagyinak átadtuk a kis közös ajcsit, aztán volt egy kis tánc, egy kis duma, közbe megjött Sigi is. Aztán kitaláltuk, hogy jó idő van, sétáljunk át a batyira a palacsinátzóba (Nagyi palacsintázója, ofkoz, bár nemsok köze van sajnos Blő-Nagyimhoz), kimegyünk, baktat ... mindenki ... a kocsik felé 8) ... mózes, egy "Ugye te sem gondoltad komolyan" kijelentéssel nézett rám és tudtam, hogy bár 100 évben egyszer venném rá magam ekkora "túrára" és most megtettem lelkemben, itt akkor se lesz semmi ilyesmi. Nem is lett, viszont ami lett, az majdnem balhé .. Mózival kicsit hangosan kezdtük egymást túlüvöltözni, minek a következtében az utca végén feltűnt két rendőr és kérdezgettek minket (az összes embert) mindenféle fasságról, hogy mi üvöltöztünk-e, meg hogy ugye befejezzük, meg jóéjszakát, estébé 8)
Aztán át a palizósba, ott mindenki benyomott valamilyen édes vagy sós palit magába. A társaság jelentősen a helykihasználás nehézsége miatt két részre oszlott, kvázi klikkesedtünk 8) ... Sigi és én Tsehov idösapám és Paff aki jelenleg idösapámmal van, dehát idösanyám erről tud, úgyhogy ez valami erkölcsi fartő, namindegy, szóval eleinte velük négyesbe, de aztán Kanga is odajött, hogy mégse legyünk annyira külön.
Tsehov vesztére elmesélt egy történetet. kb így szólt: Paffnál voltak, épp ment el mindenesetre háttal volt Paffnak, és az ő mögötte álló anyjának. Paffi anyuja megfogta Paff vállát, ő elhúzta azt mert kicsit fájt neki, ekkor az anyuka az akkor még mit sem sejtő Tsehovnak ezt a kérdést tette fel:
"Tsehov, te vered?" ...
Na el lehet képzelni, hogy én és a belém szorult szemétláda, mimindent ki nem hoztam belőle 8) ... nevettünk picit, és remélem a sok beszólásomból, azért 1-2 télleg tetszett nekik, és nem bántottam meg senkit 8))) ...
MIután kiröhögtük magunkat, összeszedelőzködtünk, és elindultunk haza.
Árpi vitt, Siget és engem Sigihez. Megbeszéltük, hogy ő is ott alszik ... miközben aprócsingoltunk a házhoz, kiderült, hogy Palpim nagyon allergiás a magykaszőrre, és Csüti eléggé macskának tekinthető, és mindenhol otthagyja a szőrét, tehát P nem tud ott aludni 8(.
Mikor megérkeztünk, még hármasban elszívtunk egy-egy szál cigit, néztük a csodás panorámát a ház kertjéből, aztán Palpi hazaindult.
Mikor Sigivel kettesben felértünk, ő rámnézett és ezt mondta: Az én lakásomba semmilyen állat szőre nem lesz, sekutya semacska, sehörcsög semmi! Egyem meg 8) ... szívére vette ... lassan lefeküdtünk aludni ...
Szombat ...
2003.03.29 11:00 - 2003.03.29 21:00

Szombat reggel felkeltem, és éreztem, hogy ez már nem egy egyszerű nap lesz. Mikor leértem az ágyamról és elóbégattam magam, hogy Jóreggelt alszatokmég? és semmi ideges válasz vagy vihogás nem jött át a másik szobából, már tudtam, itt "baj van" ...
Megyek ki, konyhában ott a reggelim és az ebédem, meg anyám és hugom mobiljai ...
Namondom fasza, se egy cetli se semmi, hovamentek, mikorjönnek, mivan ...
Bementem vissza a szobámba a kis reggeli tejeskávémmal és ahogy az ajtón beléptem egy különös érzés fogott el. Unalom ... egyből mosolyogni kezdtem és végigmértem a terepet, hogy mit kezdjek magammal ...
A szobámban még mindíg Anitától való hazaköltözs feelingje volt. Zacskókban a kevésbé használt göncök, szanaszét, egy ösvény ami az ágyam feljárójáig vezet, egy szék ahol a táskám nyugszik meg az emlékeztetők, aztán annyi.
End of káosz! Mondtam magamban határozottan, és összeállítottam anyám szobájában a két hangfal+erősítő+DMP3 kombót, feltápoltam, és ütemes zenére kidobáltam mindent a szobámból, defragmentáltam az usable placest, repackoltam a doboziz meg zacskóz, meg porszívtam, ez eltartott kb 5 óra hosszáig, közben jött Csabám is hogy neki ToyotaLandCruisert van szerelhetnékje, én meg mondtam, hogy jöjjön át, majd segítek. Át is jött, Anyuék is megérkeztek (szerencsére a pakolás végére, így kevésbé morogtak a szétbombázott lakás miatt). Miután végeztem én is kimentem Csabihoz segíteni.
Később, olyan 8 felé, elkezdtem fürödni, öltözködni, és elindultam Nagyi névnapi bulijára.

csütörtök, március 27, 2003

Mózi felvilágosított: Wuki lány 8) ... lehet, hogy azért bántott, mert lejófiúztam? 8)
A TrueType blogjáról is jött egy látogató ... Respekt!
Jópiofa dolog ez a TJP blogring ... szerintem én is ki fogok tenni belőle egy automatikus linkmazsolázót 8) ...
Jó volt a reggelem .. 7-kor csörög a csipogó, ébredek, kinézek a fejemből, végre csütörtök ... 8)
Na a busz ma igazán eseménydús volt ... mikor felszállt ő ... a mellírozot hajával, a kb 17 évével, a fehér alapon, függőlegesen kék, és zöld-sárga csíkozott gatyájával ... ráadásul csávó ... belőtt séró ahogy kell ... aztán mellé egy másik srác, szintén ilyen megdesigneolt fejjel, szemben egy lány ült szintén ilyen rendesen feltuningolt hajjal .. ilyen műember kinézet ... tisztára mintha valami filmfelvételen lettem volna, ahol a statisztáknak nem mondták volna meg, hogy "hétköznapiasan" nézzenek ki ...
Na most ez nem arról szól, hogy ne legyen valaki ápolt, hanem arról, hogy azért a rózsadombi tupírstílus nem nagyon passzol a hétköznapi buszvilágba ...
Na mindegy ... a srácok valami fotózásról beszéltek (ez szimpi volt), és nekem valahogy ismerősök voltak ... Lehet hogy ők is bloggerek, és valahol láttam már a munkájukat? .. ki tudja ... mindenesetre kicsit elszállt agyaknak tűntek 8) ...
Na aztán a másik csóka, ruganyos léptekkel és laza fülhallgatóhasználattal, miszerint ugye a jobb mélyhatás kedvéért az ember 90°-al elfordítva teszi a fülébe a fülhallgatót, ezálltal a fejére merőlegesen jött ki az arcából a drót, és ment a kenguruerszényszerű tárolójába, ahol valami PortableAudioSystem volt.
Oké, hogy jobban szól, de marha hülyén néz ki akkor is .. 8) ... ehh ...

szerda, március 26, 2003

Amit leírunk elfelejtjük .... legalábbis amit úgy érzünk hogy biztos helyre jegyeztük fel az törlődik az agyunkból ... főleg ha nem nap mint nap gondolunk a dologra ...

kedd, március 25, 2003

Hengerfejvesztés terhe mellett
2003.03.23 12:00 - 2003.03.23 20:00

Hát igen. Szép napos vasárnap délután mit is lehetne csinálni, mint autót szerelni.
Az előző post-ban még ott tartottam, hogy Sigivel megérkeztünk, ő is kiszállt, anyuékhoz meg fateromhoz benéztünk, aztán hátra a kocsihoz ... 920 kiló sárga tömeg a hátsóudvaron ... ehh ... jó lenne, ha ez 920 kiló sárga autó lenne ... 8)
Sigivel még dumáltunk egy fél órát, aztán ő elindult a szülei felé. Szóltam Csabámnak, hogy gyüjjön már át, hisz ő autószerelő vagy mifene. Át is jött, elkezdtük buherálni a gépet ... vizetbele, lelégtelenít, így is, úgy is, járó motornál, jó minden klaffol, mennyünk egy kört vele.
Kocsiba be, egyesbe be, jó, megy, húz is mint az állat, élvezzük a speedet, síkúton 130, figyelem a műszert, nagyon tutter, 40 fok, mondom király, visszarakjuk a termót és egyből jó lesz a hőmérséklet ... megállunk a hátsó bejárat előtt, hőfok még nagyon jó, motor leállít, ekkor eszméletlen rotyogás-frotyogás a motortérből ... ÓÓÓÓÓ fakkdetsit, a hőmérő fejet elfelejtettem a motorra visszatenni, és így a motortér hőmérsékletét mérte és nem a motorét 8(
Na nembaj, rüki naná megint nem megy, ekkor megérkezett egy régi haver is, lehet kicsit bunkó voltam vele, de én szerelni akartam, meg másnap dolgozni menni a sárgával.
Kocsi betol, bütyköl, légtelenít (ez már rutin) és egy ilyen légtelenítésnél jöttünk rá, hogy egyszerűen a motor tol bele valami légnemű szart (nem tom levegő, kompresszió, kipugáz, bármilófasz), hm ... felhívom Udvardit a szerelőt, hogy mi ilyenkor az eset, aszongya, remek, hogy rájöttünk, mert így nem kell neki, innen kezdve nem sok baj lehet, viszont az a néhány, összeg szinten 5 ezertől 40 ezer magyar pengő forintig terjedő intervallumban javítható. SÁÁÁJSZE. Ilyenkor bevillant egy pillanatig, hogy miért is kellett nekem teletankolni? 8) ... nembaj ...
Kérdezem szerelőmet, mit lehet tenni, aszongya esetleg egy hengerfejtömítés az lehet hogy segít de nagyon kevés rá az esély. Király mondom Csabámnak, cserélünk hengerfejtömítést? .. aszongya, ja, vadászunk egy tűrhetőt a garázsban, motor szétszed, csavarok lecsavar, hengerfej leszed, az utastér felöli dugattyú teteje szutykos (nem mint a többi, szépen kiégetten kormos), törött a feje, ezen kívül mind a három dugattyú lötyög ... bakker, ha így kb. 75%-os motorral így húz ez a gép, akkor vajon milyen lehet, 100%-osan? 8) ... ehh .. de jó lenne egyet kiprószálni ...
Na dologra, tömítés kiszed, vizsgál, de nem néz ki gázosnak .. nembaj, berakjuk a másikat ... hátha ... kicseréltük ráraktuk hengerfej, becsavar, meghúz, szépen szabályosan, ahogy kell, aztán pihentetés, újra meghúzás ... fasza .. beindít, nemindul .. próbálgat, alig-alig ... ehh ... valszeg ez a tömítés szarabb is volt mint a régi .. Úgy is hagytuk mert már nagyon sötét volt ... valszeg, ha a kék visszajön a szerelőtől és benne marad a majdhogynem brandnew hengerfej tömítés a csomagtartóban, akkor azt majd még megprószáljuk belerakni, hátha ... bár a szerelőm azt mondta, hogy egyszerűbb átrakni a motort a kékből aztán októberig eldöcögni vele ... (addig van a sárgán vizsga) ...
Na majd meglássuk, ha mégis átmegy a kék a vizsgán, akkor azzal, ha nem akkor egy motorcsere után a sárgával fogok menni amíg az új kocsi meg nem lesz ...

u.i.: Csabi megjegyezte, hogy barmok vagyunk mert fotózhattunk volna, lett volna mit 8)

hétfő, március 24, 2003

Cleware@Döbrönte
2003.03.21 13:00 - 2003.03.23 12:00

A hétvége túlnyomó része azonban maga (ééén?) volt a pihenés, szórakozás, kéjmámor ...
Mint az előző post-ból kitűnik du. egykor el is indultunk szépen Döbrönte irányába. Sigi és én Danival, Andi és Éva pedig Zsolttal. Tudom ez lényegtelen, de akit esetleg érdekel a képeken szereplők, azoknak mondom.
Szóval útközben sikerült Daninak azért jelentősen az idegeire mennem, a marhulással ... szerintem azért a top a pumpedlis őrület volt mikoris először MarlonBrandót csináltam az arcomból aztán valami kifordult élient. 8)
Csináltam pár képet a kocsiból kihajolva bár nem látszik rajtuk nagyon a speed 8)
Megérkezésünk zökkenőmentes landolás, becsekkolás, 105-ös szobába fel ( ami nagyon jól nézett ki, le a kalappal, és az ágyak is nagyon kényelmesek voltak 8) ), elszabadult indulatok, aztán lejöttünk egy kis találkozóra a többiekkel, úgyismint eligazítás.
A főnök egy szál köntösben le is fotózott minket, aztán fürdés a medencében, (itt Sigi egy nagyon jó képet készített, ahol épp Balázs épp ugrás közben van). Aztán vacsora, kis beszéd, kabátosztás ... ja, kaptunk nagyon fáin céges kabátot ( egyedül az nem tetszett benne, hogy piros, és nem kék 8) ). Jófej, háromféleképp lehet hordani .. all-in-one: vagyis kabát+bélés, és a két összetevőt külön-külön (a bélést kifordítva mint kardigánt lehet hordani) ...
Este még egy kis pool, aztán közös italozás, sztorizgatás ... jó hangulat jó társaságban ...

Aztán mi éjfélkor lefeküdtünk aludni. - Sigi mint korrektor itt megjegyezte, hogy: "bzts aludni :)" - Másnap elmentünk várromot látogatni (Szarvaskő vára).
Jó volt nézni, ahogy a sok srác az "uniformisban" ment .. 8) ... mint megannyi piros szamóca ... 8)
Ádámnál (jaja, a mocsok aki a kocsimat firkálta, ezért büntetésből jól felébresztettem) volt kamera, úgyhogy még film is készült.
Fenn a várnál szép füves táj, a főnök 1-2 hajmeresztő gyakorlattal is biztosított minket, hogy ezalatt az 1-2 nap alatt többet öregedjünk 8) ...
Móczy amint térerőt észlelt egyből kapott egy nagy adag SMS-t 8) .. nem hiába, aki fontos azt keresik ... Dani is hívta a párját, aki otthon maradt. Ellátogattunk az ottani sífelvonóhoz (hát ííí .. elég gész volt ... csupa rozsda, ráadásul a motor le is volt róla szerelve)
A vár rom sarkában készítettem egy panoráma képet:
Miután visszatértünk, ekkor a társaság fele (akik csak egy napra jöttek) hazamentek. Mi kicsit körülnéztünk, ekkor találtunk egy fáin hintát amit ofkoz ki is kellett próbálnunk. 8) Ebéd, aztán szabadfoglalkozás,medence, pezsgőfürdőzés, szauna, este pedig szoli.
Sigivel lovakat akartunk látogatni, de a sors különös játékának köszönhetően végül bocikat szemléltünk.
Egész pontosan földönkívüli megszállókat játszottunk ( én, Sigi csak nevetett 8) ). Úgymint "Békés szándékkal jöttünk!" vagy "Vigyetek a vezetőitek elé!", de csak annyi reakciójuk volt, hogy egyre többen jöttek oda. megsimizni nem lehetett őket, mert az "E-Pásztor"-tól már annyira rettegtek, hogy fél méternél jobban nem merték megközelíteni.
Másnap reggel még meglátogattuk az igazi lovakat, de csak egy szamarat, egy dilisfejű kecskét, meg egy náthás bociszinezetű pacajt ( aki valszeg tegnap babot evett mert ... khm ... namindegy 8) ), és két pulit találtunk.
Sigi kitartó kutatómunkával megtalálta az egyik puli szemét, tehát megnyugodhattunk, jó felét simogatja ...
A másik meg nekem hozott oda egy teniszlabdát, remélhetőleg a szájában 8) ...
Ezután visszamentünk, kijelentkeztünk és hazajöttünk, kb. 12-re már itthon is voltunk.

A többi döbröntés képet megtalálhatjátok EBBEN az albumban

Sigi kiszállt nálunk, én átöltöztem szerelő gúnyába, és nekiestem a sárgának, hátha tudok vele valamit okoskodni.
De ez már egy másik post 8))))
Wuk, avagy küzdelem a kilométerekért
2003.03.21 - estefelé

Kiléptem az épületből odamentem Wukihoz, beszéltem hozzá, jó fiú, beültem, szépen, slusszkulcs elforgat, seképsehang. Mégegyszer. Tózse, mégegyszer, dettó, sájsze. Valamit biztos rajtahagytam, vagy Mózitól elfelejtettem megkérdezni, hogy mit ne buzeráljak - gondoltam én -
Telefon, kolléga kirobog, bikakábel, másik kocsi, söndöndöröndön, fasza, megy ...
Megyek be város felé, megy fel a hőmérséklet ... ájvé mikor a mutató már elég sokat mutatott leálltam a kocsival, szépen félre a Budaörsi út (ott még M1/M7) leálló sávjába. Motor leállít .. mondom, nemá' .. keringtetek alapjáraton. Slusszkulcs elforgat, seképsehang. ÓÓÓÓÓÓ bázze!
Mózit hívom, felveszi, kérdezem csinált-e ilyet, aszongya nem ... igaza is van, említ vmi akkusarut mint ötlet, és láss csodát, az ... egy iciripicirit lötyögött, meghúztam fáinul, és egyből indult ... vártam még egy picit, hogy hűljön a werda és útnak indultam.
Pár remek kilométer után kiálltam egy Shell kúthoz, mert hát megint csak melege volt a picinek. Telefonhívás, szerelő, mi ilyenkor a teendő.
Aszongya, meg lehet próbálni kivenni a termosztát (igen, automatikus tárgyrag!), hátha az nem nyit rendesen ... De előtte prószáljam meg a még meleg motort légteleníteni a termosztát zárósipkáján lévő csavar segítségével, mert oda be szokott néhány bubi állni és lehet hogy az a gáz ... megtettem az utóbbit, jött némi gőz aztán víz aztán elzártam. Fasza.
Bëlgáék után szabadon: "Kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, egyesbe be, nagykirály a motorhang, mellettem a kaszni pang."
Ismét pár remeknek is titulálható kilométer után, már eljutottam Budaörsről a Mamutig, ott megint félreáll, megint légtelenít (mondom légtelenít megen!, már itt kellett volna sejteni), vár sokat, megy tovább .. már majdnem elértem a Nyugatiig (cél a wesztend pici center) amikor megint marha meleg a motor.
Faszooom, nemérdekel, gyorsan felmentem a parkolóba, ott épphogy találtam egy parkolóhelyet, szépen túlmegyek rajta, irányjelző, hátramentbe kapcsolok, kiskuplung, elindul előre. fék. Namégegyszer, nagykuplung, kihúzjól váltókar, berak rükverc, kiskuplung, elindul előre ... asszem itt volt az első olyan pillanat amikor a belső akkusztikát kihasználva egy szép viszhangosat kurvaanyáztam.
Patthelyzet alakult ki mikor egy autó mellém ért és ujjával böködött naívan az akkor még elfoglalatlan parkolóhely felé, szemét aképp helyzve, hogy ezt sugalja: "Most beállsz oda, vagy meg se tudod mozdítani a werdát és akkor én beállnék oda" én pedig erre aképp helyeztem az arcizmaimat miszerint "Engem nem érdekel, ha beállsz oda én rádtolom a gépet". Meg is értette ezt, tovább állt.
Kocsiból ki szerencsére sík terep, betoltam a parkolóhelyre 8)
Érdekes volt látni az arcokat akik mögöttem mentek el parkolóhelyet vadászva, hogy "Nimmá a lerobbant kurvaannya, foglalja itt a helyet"

Wesztendbe be

Sigit mekkerestem, mentünk volna farmert venni nekem, de én ezt az idegi állapotomra való tekintettel napoltattam.
Gondoltam nagyot, a terv a következő volt: felhívom fatert, hogy elvitte-e-ée a kéket a szerelőhöz, mert ha nem és a termosztát kivétele sem segít a sárgán akkor valahogy hazamegyünk Sigivel, át kékbe, onnan Óbuda, másnap kék vissza, aztán mehet szerelőhöz.
Na ez nem volt egyszerű. Hívom fatert stabilon (gondoltam úgyse hagyja bekapcsolva a mobilját), kicseng ... sokáig ... üzirögz, fakup ... hív ... kicseng ... sokáig ... üzirögz, fakdetsit, hív mobilján, hátha, kicseng, kicseng, kicseng ... egy idő múlva letettem ... fakit, hívom anyut Matávon (ja, szintén a stabil), cseng cseng cseng, de semmi. Hívom anyámat a mobilján ... cseng cseng semmi ... ÁÁÁÁÁ itt már ideges voltam, mondom mindenki meghalt alszik és/vagy bulizik? ... hívom húgomat, cseng cseng cseng, aztán felveszi, VÉÉÉÉGRE ... Mondom neki kopogjon faternak. Aztán már minden zsír volt. A kék otthon, (mint ugyi biztonsági tartalék)

Thermostatus exitus, avagy ki a termosztáttal a p|csába prodzsekt

Wartburgosnak tartom magam, úgyhogy apróbb javítások és útszéli berhelések bejátszanak. Gondoltam hát a WCC parkolójában naná nekiesek és kiveszem a termosztát, rettegve attól, hogy a hengerfejbe bele ne szakadjon a csavar (ahogy azt a lelkemre kötötte a szerelőm). Szépen komótosan kibányásztam belőle mint "nagy szerelő", összeraktam és nekiindultunk az útnak. megy mendegél, a víz jó ... fel is hívtam fatert, hogy relax, nem menünk haza ... aluggyon ...
Naná, hogy rá 5 kilóméterre már rotyogott az egész ...
Félreáll és 3-4 lépésben megtettük a WestendCityCenter - KülsőBécsiÚt távolságot.

Tisztára mint az alkohol ... ugyanis jött az iszonyatos másnap

Már előre rettegtem, hogy mi az isten lesz? ...
A napi program az volt, hogy reggel a sárgával haza Délbudára, (cirka 35-40 km) onnan ki Budaörsre szintén a sárgával (bár ez már akkor bajosnak tűnt, de még nem lehetetlennek) ott kis emil, kis beigért blogolás, aztán 13:00 a csürhe megindul Döbröntére.
Ja, így is gondoltam mikor felkeltünk reggel 8-kor és 9-kor nekivágtunk az útnak.
Kb. 3-4-5 km-enként rotyogott a vize pici sárgának, nekem meg az agyvizem.
Már az alagútnál jártunk, de még mielőtt a körforgalomba bementem volna és ott robbant volna fel az egész kiálltam, felhívtam Csabámat, hogy ugyan "gyüjjékmáelő, íjéhívó Buga Józsi" és Csabám nem olyan volt mint a bakter anyósa az indul a bakterház ominózus jelenetében, hanem jött, és kb. háromnegyed óra múlva már vontatott is haza. (Addig meg egyszer lehűlt a gép és én keresztülvergődtem a körforgalmon)
Vontatás közben láttunk egy rózsaszín IFÁt
Még a várás időszakában felhívtam Danit aki vitt minket Döbröntére, hogy jöjjön egészen a házunkig, és onnan menjünk, belement, úgyhogy örültem.
Hazaértünk, beugrottam gyorsan átöltöztem "munkásba", némi szenvedéssel leszenvedtem a vontatókötelet, aztán lakásba be, fürdés, készülődés, és pár perc csúszással el is indultunk.

csütörtök, március 20, 2003

Rájöttem ... befosok .. most fogok a városba menni wukkal ... remélem nem lesz sok dugó ... mert a végén megfőzöm a hengerfejet és akkor gáz van 8(
Nya, egy rakat meló után még összedobtam egy fáin kis scriptet emi megmondja, hogy összesen hány hozzászólás van a rendszerben
(ez alant az enetation logó alatt látható ... Mármint az eredmény ... 8) )
Holnap reggel pakolás, és egykor irány Döbrönte ...
Onnan is lesz bejegyzés 8) .. ha Sigi és a Wapos 7610i meg a lefedettség is úgy gondolja 8)))))
Bár szerintem még holnap is írok ha idejutok 8)
Na ma reggel, hálisten beértem.
Azért ilyen megkönynebbülés, ugyanis ma már wukk-al jöttem, és nem voltam biztos benne, hogy nem hagy ott valahol.
Reggel azért biztonság esetére beraktam az összes szerszámot, emelőt, kerékkulcsot, tartalékbenyát, mindent amit a kicsi kékemből át tudtam rakni ...
Beletankoltam 10e kemény HUF-ért benyát, felfúttam a kerekeket (a pótot is amiben 0.0 bar nyomás volt) úgyhogy talán ...
Ma még óbudára ki kell vele menni és még mindíg nem vagyok benne telejesen biztos ...
Kopog a féltengely, puha a gázpedál, máshol fog a kuplung 8) ... de legalább megy rendesen és nem kell buszozni ...
Ahogy jöttem ki füstöl rendesen, de szerintem csak mert sokat állt. 8))

Pici kis kékem meg gurul elvileg ma át a szerelőhöz ... remélem meg lesz csinálva .. 8)))
Jövőhéten összeülünk haverral és kitaláljuk milyen kocsit is vegyek 8) aztán majd a könyvelővel, hogy miből és hogyan vehetem meg ... 8)))

szerda, március 19, 2003

Na ... akkor mostantól nem csak olvasni lehet hanem nekem visszapofászkodni is 8)))))
Bár néha kiakad ez a nyüves kommenter és akkor 300* meg kell nyomni, hogy nem, nem akarom debuggolni, de erre minnyá kitalálok valamit 8)

Egyenlőre úgy tűnik megy ... majd ha nem fog menni, akkor lesz jópofa 8))))

Kiprószáltam .. ha véletlen beszarik a kommenter, akkor a "Nincs hozzászólás" meg "n hozzászólás" helyett egy szomorú pofi lesz "8(" 8))))))
Hehe , na enetation kommetere elkezd működni jól 8)
Mégiscsak az enetation marad? igazából a YACCS tetszene, oda meg nem lehet regisztálni ...

Azért még valami magyar megoldást keresek, hátha .. 8)
Bááár vannak letölthető PHP alapú megoldások, amit letöltök-engine, oszt felrak php-hoster, onnan meg már azt csinálok amit akarok ... ez is izgi, de nem tudom ... jobban örülnék, ha nekem minnél kevesebb dolgom lenne vele ...

Egy pillanatban bevillant az agyamba, hogy megcsinálom az egész hűbelebancot ASP alapra a vic.ini.hu - ra .. 8)
Vagy megtanulok PHP és keresek vmi free magyar hosztert 8) ( Ez jó magyaros volt .. ehh 8) )
BlogOut
Na .. kevés design, egyből vmi html kód a pofámba ... szimpi, és pówered by blogger ... Hm ....
Elvileg minden counter meg minden egyéb cuccos az ő oldalukon generálódik, de nincs signup, meg ilyesmi ...
Küldök egy emilt és használhatom ... az okés, hogy így megoldható, de nem tom .. így már nem szimpi ...
enetation
Na ez azokba az oldalakba tartozik ahol már a nyitó oldal se tetszik 8)
Megnéztem a fórumot, ott volt blogspot-os oldal ami ezt használja ... de tuggyaisten ...
Az egyik ilyen blogon található kommentekben volt egy érdekes felszólítás: "| Please Donate and Upgrade Now|" ..
Most akkor ilyen szarul állnak? ... utánna néztem több oldalon is ahol ezt használják, és úgy látom ezt a szerver kéri ... 8(
YACCS
Tetszett .. valahol láttam is már használatban, viszont a nyitólapon értesültem egy szomorú tényről, miszerint "YACCS signups are closed" ... Yeah ...
Ott rögtön kaptam is egy címet vissza egy BlogSpot leíráshoz, ahol agy újabb címre bukkantam amit a YACCS is ajánlott, ez pedig az enetation volt ...
Úgy döntöttem, hogy én is rakok kommentelési lehetőséget az oldalamba 8)
Ofkoz csak moderálható kommentelő szkriptek jöhetnek 8)
Egyenlőre a tag-board nem vonz ... valahogy nekem nem erről szól a blog ...
-bár el kell ismernem a kék színű smiley-k azért vonzanak -

Szóval a blogger.com az alábbiakat ajánlja, mint hostolt commenterek (tehát amihez nem kell nekem szerver, hanem náluk van a databáze, itt a kód, oszt jónapot ..
na most ezeknek esek neki és külön Post-okban boncolgatom ...
Na megvagyunk, végre fix, hogy használhatom a sárgát 8)
Köszi Mózi ...
Azért azt ide lejegyezném, hogy Mózes stílusa elsöprő .. Akadékokodás és panaszkodás nélkül nem kellett semmiféle büntit fizetni -mert már egy ideje nem lett befizetve a kötelező- , csak kifizet, és megy 8) ...
Elsöprő a beszélőkéje ... néha idegesítően pimasz, de nem ismer tréfát 8)
Úgy látszik az is fix, hogy hogy jutunk le Döbröntére, és hogy jövünk vissza ... tehát zsír 8)

A reggae fanatikus anyumnak is sikerült beújítanom egy jófej ajcsit szülinapjára, ennek is nagyon örülök 8))))
Bár állandóan azzal "szivatom", hogy gandzsa meg ilyenek (pl: elkezdem énekelni az LB27-től a "Száll a ganja ó a ganja" tartalmú számot 8) ) , tudom, hogy ők azok (Anyum és Hugom) akik biztos nem nyúlnának ilyen szerekhez. 8)
Olyan ez mint a férfi-nő kapcsolat, mindenki összefüggésbe hozza a szexel, de az lehet csupán barátság is 8)
Bár a "téma" mindíg ott van a levegőben 8)))))

Szóval, most van egy kis időm hátradölni és élvezni kedvenc teám zamatát vmi kellemes zenével a fülesemben ... 8)

kedd, március 18, 2003

Na, mára vége a műszaknak, holnap reggel pedig nosza és wartra fel! 8)
Remélem szerencsével járunk ... 8)
Az erő legyen welünk! 8)))
Rájöttem ... ha nem feneketlen jó a kedvem akkor nem szabad Vanessa Mae-t hallgatnom mert letargikus leszek 8)
Viszont nem tudom ki emléxik még jó öreg SuperGREG-re? 8)))) szerintem nem sokan, pedig egy időbe ős is ott lapult mindenkinek a mailboxában ...
SUPERGREEEEEEG NUMBER ONE !!!
Felcsigáztalak? 8)))) Keress rá, vagy nézd meg ezt. 8))) érdemes letölteni az eredeti www.supergreg.com mirrorjáról a két mov-ot 8))))
hehe .. allinone ... Flash miazmás ITT
Jeeee
Érdekes mikor az én hülyeségem üt ...
Mikor valaki azt kapja vissza amit ő ad ...
Le kell erről szoknom mert senki nem viseli ...
De ez bennem van ... így védekezek mióta otthon "belémnevelték" ...
8(
Az is milyen jófejség lenne, hogy kifejleszteni egy olyan adatbázist amihez n+1 interface-t lehetne írni és különféle chat progikban, emailokban, sms-ekben és bármilyen számítógéppel kapcsolatos szöveg alapú kommunikációban létrejött beszélgetéseket tudná rögzíteni ...
Meg az ember valahogy a tudásbázisát össze tudná egy helyre rakni ..
Lenne egy kurva nagy adatbázis ahol a fentieken kívül ott lenne, hogy kiket ismerek, mit tudok róla, kivel milyen viszonyban vagyok, mit kellene elintéznem, memo pad meg minden amit csak bele lehetne gyűrni .... és akkor ehhez csatlakoznának a különféle kiegészítő szoftverek, úgy mint levelező progi, ami futhatna bármilyen oprendszeren bárhol mindíg ugyan azt a címtárat látnám, akkor különféle tenyérgépek is ezzel szinkronoznának, vagy indítanának felé lekérdezést ... a mobil is inne venné a telefonkönyvét ...
Kicsit Cyber az ötelt, de ha felülemelkedünk azon a problémán, hogy "de ha azt feltörik akkor mindent fognak rólunk tudni" vagy bármi ilyen bizalmatlan dolog akkor igenis tök jó lenne ...
Gondolkozom egy olyan programon ami átnézné az összes emailomat és mondjuk értelmezné azokat és összeállítana belőlük vmi értelmesebbet ...
Gondolok itt olyanra, hogy levél válaszolok rá, válaszol rá válaszolokrá, válaszol rá ... etc ... és benne maradnak az előző levelek, akkor vagy meghagyná azt amiben a legtöbb van (és az "ismétlődő" leveleket törölné) vagy létrehozna egy újat, amiben a teljes beszélgetés benne van ...
Érdekes projekt lenne, sok helyet meg lehetne vele spórolni, de nincs rá időm 8(
Ráadásul az itteni gépen ahol tudnám nyomi bedöglött a fejlesztő környezet .. 8(
Sájsze ... azt is helyre kéne pofozni ...
Na a hétvégi utazásunk Sigivel és a Cleware-el érdekesen kezd alakulni, ugyanis még nem tudom, hogy hogy jutunk le döbröntére a Hasik szállóba, ugyanis amikor januárban voltak a nagy havazások, akkor mentünk volna, de mostanra el lett tolva a hótorlaszok miatt .. akkor meg volt, hogy ki visz, hoz, de most már változott a felállás, és aki kézben tartotta az meg beteg 8( - itt jegyezném meg: mielőbbi jobbulást Tünde! - ...
Wuk-ot nem ismerem annyira, hogy rá merjem magam bízni egy Bp-Veszprém menetre, kis kék wartim meg már öreg, kehes és különbenis szerelőnél lesz ...
Nya, holnap hajnali 9-10 között meglátogatom Mózit, és elmegyünk jól, hogy kiharcoljuk a biztosítónál, hogy Wuk-nak be legyen fizetve a kötelezője ... mert sajnost azt kötelező ... ezért az a neve, hogy kötelező 8) ...
Kezd kialakulni a kép, hogy milyen kocsit is kéne vennem ... már csak azt kéne kideríteni, hogy milyen hitelkonstrukció lenne nekem és a cégemnek a legmegfelelőbb ... ehh ... na de jövő hó 12-e előtt úgyse veszem meg, addig meg úgyis beszélek a könyvelőmmel.
Az élet nem eccerű ...

A palmom még mindíg beteg, de mostmár annak is neki kéne állni, hogy valakit mekkérni háááátha tud adatmenteni ...
Gihííí nézegettem a stat logot és megláttam, hogy felkerültem Razzia linktárába 8))))
Respekt! 8)

hétfő, március 17, 2003

Ez jópofa, oszt ezért ideírom:
Ebédem volt : pukiszagú tojipöri noksival
Megjegyzem ennek ellenére finom volt 8)
Woha ... úgy megy ahogy én azt ideálmodtam 8))))
Istenvagyok 8)))))
Aki sasolja és köll neki, kérje el, elküldöm ...
Magyar népnek magyar date-et projekt
Nyah, tegnapi ócseny bréjnsztorming hatására megszületett a szkript ötlete ami szépen megmagyaríttya a BlogSpot fejléceiben található dátumokat ...
+ az archívokat is kicsit megmolyolom, hogy azok is szépen Év.HónapNeve formában jelenjenek meg ... magyarul 8)
Tegnapi morfondírozásom eredményeképp született egy érdekes megállapítás:
... Régen még óckodtunk a tudattól is, hogy esetleg léteznek gondolatolvasók, most pedig arra vágyunk, hogy olvassák a gondolatainkat ...

vasárnap, március 16, 2003

Ma nem mozdul több kő, nem forog több fogaskerék, az alkotó gondjaival álomba hajtja fejét ...
Holnap, talán hoz reményt a gyűlölet mi bennem él ... ja nem ... a tudás mi mások fejében él, s talán írt adnak a mostani problémámra 8)
Ehh .. jól felbasztam magam a WinGIMP-en ...
Amikor 5-6 ablak nyitva van az engem idegesít ...
Ehh ... ráadásul a környezet is marha szokatlan, és minden egyes beviteli mező szinte új ablakban nyílik meg ...
Miért nincs ennek vmi normális snap-in-es rendezhető kis felülete? ...
Ja .. megvan ... ez arra marha jó, ha van mondjuk két monitor, az egyiken lehet szerkeszteni fulszkrín a másikban meg ménküsok infó meg beállítási lehetőség ... arra lehet télleg korrekt, belátom ...
Ehh ... de nekem csak egy nyüves monitorom van ....
Kaptam egy infót miszerint valszeg a flash memóriája sérült meg ....8(
Egyre inkább kezdek azzal a tudattal együtt élni, hogy az eddig balfasz módon le nem mentett adataim az enyészeté lettek ...
Rengeteg cím, telefonszám, születési dátum (amit enélkül úgyis elfelejtenék) ... A toyotaRAV4-es rendszámgyüjteményem, a Wartburgos tankolási adatok, az összes feljegyzésem, a jelszavaim amit talán még tudok fejből, és még rengeteg olyan dolog amik ott voltak egy gombnyomásra ...
És én nem hittem, hogy megeshet, hogy egy kis eséstől teljesen meghalhat ... 8(
I think i must wear black. Yep' black today [Johny Bravo @ CN Promo]
A fejemben csak azok a gondolatok zúgnak, hogy mi az istenért nem szinkronizáltam az adatokat ...
mert lusta voltam megcsinálni az elromlott kábelem? Vagy mert lusta voltam helyreállítani a másik számítógépen a rendszert amiben a régi mentések vannak? vagy mert egyszerűen csak bíztam abba, hogy a minden nap feltöltöm, és vigyázok az aku élettartamára akkor nem eshet ez meg? ... Ehh ... nem tudom ...

péntek, március 14, 2003

Ahham, még egy csávó aki leejtette ... van ilyen, de ez legalább magyar ...
Ehun olvasható
Ugye milyen izgalmas követni az eseményeket? 8)
Mi az hogy nem? ... Poénkodunk? 8)
Pedig érzem az erőn, hogy itt van pedig a megoldás valahol ...
Hehe ... találtam egy sorstársat ... ITT ...
Na megint szétszedem oszt tüzetesen átnézem, hogy mi lehet a gebasz ...
De kibaszott idegesítő, hogy semmi elváltozást nem látok rajta de mégse megy ...
Tipikus kóma állapot ...
Működi a cumó, van benne táp, és kívülről is lehet tápolni.
Az agyában meg nem tudni, hogy ott van-e az adat, vagy nincs ott, de az ember reménykedik ....
A lepényhal előszőr, a reményhal meg utoljára 8)
Faszkivan ... na nekiestem ennek a projektnek is ...
Valami forced backup vagy vmi kéne ...
Szétszedtem a gépet, megmértem az akkut, azon még megy a táp ...
ha a kijelző vezérlője szaródott be leszarom, veszek egy másikat, basszameg, de az adatokra szükségem lenne .. 8(
Faszomért nem backuppoltam már vagy fél éve 8((((
Ezt a postot Sigi 6310i mobiljanak wapjarol irom. Az elobb kicsuszott a palmom a kezembol. 8( remelem nem lett komoly baja. Nem tom bekapcsolni. 8(

csütörtök, március 13, 2003

Fakkdetsit ...
Köllene nekem vmi freeware képkészítő progi WinXP alá, ami tud layerezni meg minden ..
Ehh ... Idebenn minden gépen BSA megfigyelő progi kuksol 8(
Meg amúgy is meg van nekünk tiltva a shareware meg egyéb progik (Kiv. Freeware) használata ...
Végülis megértem ... De nekem otton nemvan gépem meg énsenemvagyok otthon 8)
Akkor most hogy élem ki a rámtört desigerkedési hajlamaimat? 8) Majd Paintben fogok látens layerekkel dolgozni oszt agyban mördzsölöm a transzparenszit ... Ja
Nemeccerűűű ...
Ma este megnézzük egy társasággal a kőr c. filmet ...
Hát kell ez a gyenge lelkemnek? ...
Ráadásul ezt a Post-ot most írom meg 3.* és eddig egyszer sem akart elmenni ...
Ne legyen rajtam para? 8)

szerda, március 12, 2003

A fejemben már megfogalmazódott a bal felső sarok kitöltésének módja .. mármint, hogy még egy kis designest varázsolok az oldalba .. hátha lassabb lesz ... 8)
Nekifeküdtem a netnek és beleolvastam társbloggerek napjaiba ..
Érdekes, hogy az ember mások gondolatainak olvasása közben mennyire el tud feletkezni az időről ...
Mint valamilyen regény ...
Bár én nem szeretek könyvet olvasni, mert mindíg rámtör, hogy úúú még mennyi van hátra, vagy ma el tudok ennyit olvasni, viszont gőzöm sincs mikor tudok majd megint olvasni belőle addig meg idegel, hogy ott van az a csomó lap amin izgalom várhat... vagy nem .. hisz ez is lutri
Ezért jobak ezek a szösszenetek ... az ember beleolvas, érdekes, olykor izgalmas, ha érdekel az előzmény visszaolvasok, ha érdekel mi lesz még, megnézem holnap ...
Na nekifeküdtem a készítsünk szerződés miszerint Vic használhattya Wuk-ot projektnek.
Nagyjábol van elképzelésem, hgoy mi leszen a papiron, de jobb az ilyet megkérdezni ...
Azért biztos ami hótfix ma megírom estig ...
Kaó barátom ismét szépet alkotott ...
Egy együttes (nevezzük az egyszerűség kedvéért Desperado-nak) számát átdolgozta ...
Fasza lett 8) ... nagyon ... remélem Kaó a lesz ilyen mix albumod is 8)))
Éljen az UNITY!
Hehe... nem tudom mi ez nálam, talán vágy a mérésre, vagy adatgyüjtés fétis .. nem tudom.
Mindenesetre beüzemeltem a 3. látogatás elemző stuffot is az oldalba ..
Igazság szerint egyet szeretnék megtartani, de sose lehet tudni melyik fog becsődölni, kifagyni vagy bármi, és biztos pont akkor fogja ezt tenni amikor nekem szükségem lenne olyan adatra, hogy aznap nézték-e az oldalamat, ha igen kik, stb ...
8) ... EGOizmus .. rlz 8)))
Az ember igenis ismerje be a hibáit!

Az elmúlt idők eseményei és a bizalmatlanságom (aka Para) arra engedett következtetni, hogy tegnap a werdám oldalán megjelent F.P.Z.V. felirat egy lánynak a műve lehetett, de míg Csabával körbefotóztuk a gépet és a szöveget, hogy kirakhassam megörökítve az utókornak ide a blogba rájöttem, hogy vannak nekem kollegáim is.
Ezúton szeretném megköszönni kollegámnak - akit 23:30-kor 3 óra alvás után sikerült felébresztenem -, hogy beleírta ezt a kocsimon lerakódott koszba. 8))))
B.Ádám : ÓÓÓÓ hogyszopjálle, gyűlöllek, gyűlöllek, gyűlöllek 8)))))

Respekt! 8)

kedd, március 11, 2003

Ehh .. elszóltam magam 8))))
A lényeg, hogy mégse tud tőlem elszakadni 8)))
Imádom 8))) miaz zsirike, nehéz nélkülem élni, mi? 8))))
Tök jó fotók készültek, de most Csabitól nem akarom felrakni 8))))
majd holnap az irodából 8))))
Na végre 8) ... azt hiszem a Zoo vs. HumanRace topikot bezárhatom 8) ...
Megköszönöm az eddigi érdeklődést, hálisten zsiráf talált magának másik "pácienst", úgyhogy végre leszállt rólam 8)
Na asszem leveszem a guest logint a statról mert állandóan át van állítgatva ...
Ejnyebejnye .. 8)
Mai ebéd: Caltzone (asszem így írják ... na mindegy), előtte görög gyümilevi .... ááhhhhh Imááádom mer' finom! 8)
Unicornis étterem, tessék rendelni: nemolcsó de Finom és Sok!
Első lépésnek asszem remek lesz, hogy mekkérdem a könyvelőmet, hogy érné meg kocsit venni? ...
POntosabban megérné-e kicsit drágábban a cégbe venni, vagy inkább ne? ...
Kérdések, kérdések, kérdések ...
Aztán majd jön a milyet? PufiKombit, vagy laposszedánt, milyen évjáratút, milyen típusút, menniyért? ...
Ha minden anyagi eszközöm meglenne akkor én szívem szerint egy új Toyota RAV4-est vennék 5 ajtóval és VVTi motorral ... 7.5 milla ... ehh
Vagy ilyen új Opel Astra-t ... mer' teccik.
Nem lesz ez egyszerű már előre érzem ... 8(
Valyuch Laci barátom aszonta segít, rá fogok támaszkodni, ő elvileg tuggya mit mennyiért éri meg ... 8)))
Kár projekt ... azaz szerezzek már végre egy újabb típusú kocsit ...

Ma elvittem a kocsimat egy szerelőhöz faterral, hogy nézze már meg mennyiért menne át a vizsgán ...
Az ürgének egyből kiújúlt a kétoldali felfekvéses mufurca mikor meglátta az én kis virágszálamat ...
Mékoszos, ménemmegyajobbablaklehúzó, méafaszom .... Na lényegalényeg, aszongya 5000 pengő forintért megnézi hogy mennyit kellene rákölteni, álljak ki a werdával, van itt egy másik gép azzal 10 perc alatt végez oszt mehetek ...
Fél óra után már nem csak faterom volt ideges. Az öreg mint valami vérkopó ráugrott a csókára, hogy akkor mivan? ... aszt az ürge mondja, hogy majd valamelyik nap mennyek le haggyam ott a kocsit oszt majd megnézi .... suckmydickmudafuka, ménemtuttadelőbbmondani? ....
Lényeg a lényeg, elvittük egy másik helyre ("a SzabóZolihoz" akit addig még nem tartottam szimpi embernek). Egy lajhár bálna kilibegett az ajtón, de mikor megszólalt, valahogy szimpi lett ...
Megbeszéltük, hogy jövő héten áttolom a bringát ő majd jól meghekkeli és átmegy a vizsgán ...
Utolsó vizsgája lesz kicsimnek ... mert mostmár télleg kell lépnem .. sajnos 8(
Pedig úúúúgyszeretem .... 8((((
Aztán ha nemmegy át a vizsgán, akkor mi lesz?
Plan 2 : Mózi Wukkja aki a kertünk hátsó részén parkol, időszakosan várat magára ... kicsit nemindul, de ha mégis akkor korrektül megy, elvileg csak állítgatni kéne rajta. Szóval ha kicsiny kékem nem megy át a vizsgán akkor remélhetőleg majd azzal közlekedek egy ideig ....

hétfő, március 10, 2003

Már régóta egy kifejezés bújkál a fejemben ... ide lejegyzem .. majd még kezdek vele valamit .. 8)

:.szép.fény.:
Kaptam ma egy édes SMS-t, jót röhögtem rajta .. 8))))
De mivel aki küldte megkérte, hogy ne írjam ki ide, nem is írtam, csak neki üzenem, nagyon köszi 8)))))
Hehe .. éljen a statisztika ... nagyon érdekes dolgokat lehet vele megtudni 8))))
Mindenesetre .. Nagyooonnddúúúúrrrvvvvaaaaaaaaa 8))))))

Úgy néz ki a BlogSpot is javulgat ... megjelentek az árnyékaim 8))) I.E.6.0 meg DájrektixEfeksz rulz 8)
Na aszongya .. Flessbek ... Vasárnap ...
Voltunk Sigivel és Palppal moziban, meglestük Eminem 8 mérföldjét
Funky ... jó filmnek tartom, ahogy végignézzük Eminem fejlődését, hogy lesz pici rapperpalántából egy komolyabban elismert rapper.
Ebből a filmből sem hiányozhatott a kötelező néger jelenlét ... pontosítok, itt asszem kötelező fehér jelenlét volt ... 8)
Azt díjaztam, hogy életszagúságban ott volt .. pl mikor összeverekedtek és vki elővett egy fegyvert nem egyből elkezdett összevissza lövöldözni mindenkire és mindenki bekapott volna 4-5 tár töltényt ugyan abból a hatlövetű fegyverből tárcsere nélkül, hanem rendesen mindenki szétugrott és ráugrottak a csávóra, hogy hülyevagyteszedelazonnal ... bár volt egy nem tetsző dolog, a "nő mint ribanc" beállítás ... De ha így történt akkor a történet így kerek ... 8))

Mondjuk nekem ez a film is a zanzásítható kategóriába tartozik ...
Hogy mi is ez a kategória? ... Az amikor a film adott hossza helyett időben rövidebbre vágva ugyan ez a tartalom és érzés jött volna le (kivéve a néha kicsit vontatottnak érzett dolgok)
Ebben a csoportban nekem jelenleg első helyen a "Gyűrük ura 1" szerepelt ... na annak a 3 óráját szerintem egy laza másfél órában, urambocsá' egy órában le lehetne nyomni ... Palp mondta, hogy (bár asszem az a kettes rész?) van nekije kicsit hosszabb négy órás verziója is és abban sincs minden benne amit a rendező benne akart volna tudni. Hát nem tudom 8)
Reggel, csörög, ébredés, csipa, mocorgás, bújás, meleg, ölelés, finom, nyújtózkodás, fogmosás, kávé, öltözködés, affrancbaezmégvizes, vasalás, ölelés, csók, indulás ...

szombat, március 08, 2003

Nem értem .. egyszerűen nem értem ....
Szaraxik a BlogSpot ... hol az újra írt template-et használja, hol az egyel előzőt ...
ehh 8( nem lehet így fejleszteni ... 8(
Holday

Holdfény szülinapi bulija elég érdekesnek ígérkezett, és az is lett, bár nem olyan módon mint számítottam. 8)
Az egész a mester utcai Wertern sörözőben kezdődött, kis társaság egyne nagyobbra duzzadt, beszélgetések, klikkek, viccek, nevetés ...
Bár az ünnepelttől kicsit elkerülve a nagy patkó alakú asztal másik csúcspontjában találtam helyet ... körülöttem ismerős arcok, jó hangulat ...
Szokásos lájtkólázásom és antialkoholossági állapotomnak köszönhetően, ismét sikerült 1-2 érdekesebb képet készíteni ...
A Western kocsmában készült többi képet megtalálod ITT

Egy idő után (azt hiszem 10-11 felé) úgy döntöttünk, hogy átmegyünk a PicassoPoint nevü szórakozó helyre.
Kamerám richtig épp lemerült, hisz bár feltöltötten készültem az estére, a Ragyogás-i kísérletek lemerítették szegénykémet ...
Szóval át PP-be, beléptidíj, le, füst, meleg, széndioxid, pára .. ehh ... jó volt, csak nagyon fülledt ilyenkor a légkör.
Időnként felmentem levegőzni, és egy ilyen alkalommal szembe találtam magamat zsiráffal. 8)
Boarder srác, (akit elvileg már ismerek mert találkoztunk) illedelmesen felé fordult és egy "itt van a haverod" jellegű mondatot lejtett ...
Mivel nagyon jólnevelt ember vagyok, meg amúgyis nevetek az elmúlt eseményeken, egy sziával törtem meg a pillanat varázsát, amit zsiráf, váratlanul egy sziával viszonzott 8) ... érdekes, most nem jött elő részéről semmilyen köcsögözés, meg lebuzizás.
Sőt, egészen úgy viselkedett ahogy az ember egy másik embertől elvárja ... hmmm ... 8)))
Az est további részén hál istennek nem kontaktáltunk, csak elsiklottunk egymás melett, ahogy mentem ki ugrabugrálni meg jöttem vissza onnan.
Sigim is megérkezett kb hajnali egykor, előtte melózott ... nem volt kedve lejönni, de meggyőztem 8) ...
Tánc ... Jó fej emberek voltak a tánctéren ... volt két lány, abból az egyik vonta el picit a figyelmemet, egy kb 35-40 kilós kb 150cm magas leányzó, korát megbecsűlni nem tudom, de amit az ott tekergőzött, hát hihetetlen ... bár annyi furcsa volt a dologban, hogy ezt a fajta mozgáskultúrát amit előadott, egy nagyobb diszkó kiemelt helyén mint látványosság biztos jobban értékeltem volna, mint itt ahol az ember alig fér el 8) ...
Hajnali kettő előtt nemsokkal elhagytuk Sig-el a terepet ... ő nem tudott táncolni, mert fáradt volt és nem volt ideje felvenni a ritmust, ráadásul másnap (ma) 11-re kellett jönni dolgozni ... de az este fantasztikus volt 8)
Fotóztam, játszottam a tükörképemmel, és Tomi tükörképével is

... aztán jött az érdekesség ...

Ragyogás az irodában

Már régóta ismerem, sőt egyik kedvenc opcióm a gépemben, hogy adott ideig exponál. jelen esetben 15mp-ig.
Egy sötét, vagy csak nagyon homályosan megvilágított szobából fotóztam át egy másik szobába, ahol viszont rendes világítás volt. Az eredmény természetesen az, hogy abban a szobában, ahonnan fotóztam a bútorok valamelyest meg vannak világítva, viszont a másik szoba úszik a fényben, egész pontosan egy nagy fehér ragyogást lehet látni.
Nade mi jó csávók vagyunk, fűszerezzük: Tomi beállt az ajtóba, így "körülölelte a ragyogás". Jópofa volt, csináltam pár képet, de az egyiknél Tomi nem ott állt ott, hanem elkezdtem fotózni és csak akkor ugrott be.
Na itt bomlott meg minden 8) ...
A hatás egyszerű, azt hiszem a fotózásnál ezt hívják időszakos megvilágításnak ...
Kicsit olyasmi a jelenség mint amikor egy homályos szobában hosszan exponálok, és csak félidőben "ugrok be" a képbe, és így áttetsző leszek ... csak épp inverzben ...
Itt "erős fény" volt amibe beugrottunk, aminek eredménye, hogy a kép azon részén ahova beugrottunk 2mp után, ott csak 2mp-nyi erős fény jutott a kamerába a többi helyen meg 15mp-nyi. Ez úgy jelent meg a képen, hogy a sziluettünk emberi, viszont nem egy ember van, hanem a "ragyogás" ott nem ragyog, hanem viszonylag normális megvilágításban látszik a túloldalon lévő bútorzat.

Igaz ezeket a képeket, profibb megvilágítással, meg jobbra meg lehetett volna csinálni, de így is remek lett.

A többi képet megtalálod ITT
Na mégis csak bejöttem most is, hogy képeket tegyek fel. A tegnap estét két részletben mesélem el mert a kettő teljesen elkülöníthető ...
Bevezetés:
Elmentem ugye Tesco-ba, megvettem amit meg kell és elindultam a másik irodába.
Tominak leadtam a drótot, hogy jöjjön, ott fel tud majd adni e-mail-okat meg meg tudja nézni a leveleit.
Megérkeztem, Kicsi BNet, kicsi ez kicsi az, Tomi megjön, netezés, még ezmegaz aztán elkezdtünk poénból fotózni ...

péntek, március 07, 2003

Hm, most hogy megnéztem a meghívottak listáját, érdekes bulinak nézünk elébe 8)
Anyám már hívott, hogy a szokásos "van az a pénz" alapon vigyem őket haza a buliból ahova mennek hugommal.
Kéremszépen: Taxiköltségek: 25HUF/KM ... nekem kb 25.50-be kerül per km a kocsi, de a vezetés élménye és szeretete ezt befedi 8)
Napersze én felszámítom az odavezető és az onnan elvezető utat, minusz azt amit én is megtettem volna ígyisúgyis ... így mindenki jóljár ... én a kerülő utat viszonylag ingyen teszem meg, ők meg nem buszoznak, és még így is a taxiköltségek negyedéért vagy még kevesebbért ...
Na L .. még pezsit veszek a Teszkóban 8))))
Nya, a mai nap is elhajtotta a maga nyugott óráit is az idő mezején ..
Belevágok a késő délutánba és az estébe ... találkozóm van Tomi tesómmal, egy kis kiadós beszélgetésre és némi névnapozásra 8)
Aztán este Hold (BNet) szülinapi bulijába tolom az arcom ...
Egy kis ugrabugra rámférne, bár lehet, hogy csak 1-2 kellemes beszélgetés lesz az egészből ... 8)
Ki tudja? 8)
Hehe 8))) kurvajó, kitaláltam egy mondást a "szakállas vicc" helyére:
Az ennél régebbi viccet már rovásírással írták ..
Hm ... ma kivételesen nem cyberthriller meg semmi extra, csak szimplán: Jóreggelt 8)))
Kicsiszivem vidám, bár szomorú dolgok történnek körülöttem ...
Hm ... olyan érzés mint amikor egy kis faluban van 1-2-(10) szarkevetrő öreglány akik miatt a dolgok össze vissza romlanak, pedig minden mehetne szépen, ha az ő irigységük nem szólna ebbe bele 8) ... De beleszól, álnok kígyó módjára választják el egymástól azokat akik lehetnének együtt. Olyanokat állítanak amiről nincsenek meggyőződve, sőt az esetek 99%-ban hazugság ...
Én örülök, hogy körülöttem, a közelemben olyan emberek vannak akik inkább nem beszélnek minthogy hazudjanak, és ezzel jót tesznek ...
Bennük bízok ... 8))))

csütörtök, március 06, 2003

hehe .. örökzöld kedvenc: Joe Cartoon : "Look at my monkey"
a must see 8))))
Azért érdekes ... szórakázik a blogger ... már rég átírtam a template-et, de még mindíg a "régi" design van.
Sehol egy árnyék és Tihiék is csak a blogajánlóban szerepelnek a blogtársak helyett ... ez nem szép! 8)
Megcsinálták a céges pecsétem is 8)))) Ez itt a szöveg melett az ... rákattanva kicsit nagyobban is megtekinthető 8) ...
Na mostmá mindenvan ... Bejegyzett cég, banxámla, pecsét ... mikelmég?
Ugye milyen kevés is jelenthet nekem örömet? 8)))))
Hehe 8))) valaki szólt, nézzek meg zsirike regjét 8))))
Mindenkinek ajánlom 8)))) a must-see 8))) leszedett minden verse, idézetet, képet, hogy csak velem tudjon foglalkozni. 8)))
Istenem, milyen jó érzés, hogy foglalkozik velem 8))) mégis azt jelenti, hogy számítottam neki valamit és még mindíg ott vagyok a napjaiban 8)))
Csak azt nem értem miért mondja azt, hogy hagyjam békén? Miért nem veszi észre, hogy csak nevetek rajta? ... ja de ... értem ...
Hiszen eddig minden szava hazugság volt ... 8)))))

Kedves zsirike, úgy is tudom hogy ma is nézed a blogom (de legalábbis nézni fogod, mert nem bírod ki, hogy ne foglalkozz velem), ajánlok neked egy kis olvasni valót:
Internetes idösanyám P_E_T_I (Nem kell csodálkozni, itt már kéremszépen minden van ... ) reglapján olvastam a következő idézetet:

''Egy idő után megtanulod a finom különbséget a kézfogás és az önfeladás között, és megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, és a társaság a biztonsággal... És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó... És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével... És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez... Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér... Műveld saját kertecskédet, magad ékesítsd fel lelkedet, ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked... És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz; hogy valóban erős vagy; És valóban értékes!''
Ismét szép nap virradt cyberiára.
Sőt rögtön hátom nap is. Mindegyik színkomponensnek egy-egy ... egy vörös, egy zöld és egy kék
Érdekes tőle a föld, hisz különféle színekben pompázik a hajnal.
- Érdekes, ma mintha kicsit más lenne.
Mondja jack, miközben leveszi fejéről a béta-hullámtér sisakot ...
- Hm .. minden nap más ...
Az óra lassan elüti a 01010-órát és a 3 nap megfelelő helyen áll, hófehér fény árasztja el a földet. Jack a termináljához vánszorog és elindítja a napját inicaializáló szekvenciákat ...


[ Victoare : Fényes reggel - rögtönzés ]

szerda, március 05, 2003

Még egy kis style.
I.e 6.0 felett a fejlécben, a postok körül, és egyéb nem várt helyeken árnyék jelentkezik. 8)

Mára ennyi elég is belőlem, húzok haza alunni .. minden kedves olvasómnak, jóóóóééééjt, és szép álmokat. 8)
Hm .. érdekes dologra képes az e-mail, meg az összes írott szöveg alapú kommunikáció ...
Az ember ha nem figyel oda, hogy mit ír és mit olvas, vagy milyen kontextusban van, nem tudja a mondatba vitt érzelmeket értelmezni ...
Velem is előfordult már, de akkor inkább hagyom, és majd akkor írok, ha van időm teljesen figyelni ...
De feladom 8) ... nagyjából két értelmes komoly progi van, az egyik az "swf browser" a másik az "swf extractor".
Na az utóbbi faszán megtalálja, meg ki is szedné, de megszaggatja a hangot mert unregistered, keygen meg vhogy az istennek nincs hozzá 8(
Ehh ez nem az én napom ..
Mondjuk közben meg annyit halgattam azt a számot hogy meguntam 8)))) 1:1
Van egy flash, aminek a zenéjét ki akarom belőle bányászni ... már vagy egy órája ...
Hát nem egy egyszerű mutatvány ...
van egy pár Flash extractor meg browser progi, de valahogy az istennek nem akarnak működni, és nem tom miért .. 8(
De nem adom fel! 8)
Nos a BNet-es rendszergazda kedves volt, sőt a LoveBox-os is 8))) mind a két helyen visszaállítottak .. 8)))
Szegény pici zsiráfka .. látod ... csak egy levél ... húúú nagyon nagy galibát okoztál 8))) kishülye 8)))))
Kedves barátom ismét felhívott, hogy próbálkozzak jelszavaknál a "kisköcsög" vagy a "buzika" szavakkal ...
Nos, próbálkoztam és a wiw-et helyreraktam 8)))
Tudom, én vagyok a gyerekes ... de zsirike 8))) akkor miért nem valami olyan password-ot találtál ki amit nem tudnál te se, meg más se megjegyezni? ...
Akkor ott kétszer beírnád aztán annyi és csak "komoly munkával" lehetne visszaállítani 8)))

Gondolom már fogalmazod magadba az alábbi mondatot: "csak azért tettem ilyen keveset mert egy jófej csaj vagyok", nem zsirike, nem. Azért tettél ilyen keveset, pontosabban ilyen "csacskaságokat" mert még gyereklány vagy ...

Az az igazság, hogy nem is akarlak bántani, mert milyen dolog az, ha valaki tudásban vagy tapasztalatban előbbre áll és nem tanítani próbál, hanem ezzel "bántana" valakit ... szerintem nem helyes.
Zsirike, itt is megnyugtatlak, nem bántottál, csak a saját "barátaidnak" mutattad meg hogy milyen vagy.
Ezt végülis köszönöm, mert ha én mondtam volna nekik, akkor az "rágalom" lehetett volna 8)) de így?
8)))) na mindegy, a meggondolatlan csopkolódás eredménye, hogy az ember pofánvágja önmagát, ez neked most sikerült 8)
Kaptam egy tanácsot 8)))) filmesítsem meg a történteket 8))) sok pénzt hozna.
Meg is van a címe 8))) "Játékvesztett lolita" 8))))

"J-Lo" ... 8))) ááááááá nagyon ott vagyooook 8))))
Na újra on ... felkellt, gondolom lepippantott egy újabb staubot, hogy erőt nyerjen, aztán a falon elkezdett szídni, hogy mekkora hülye programozó vagyok, hogy nem jelszavazok mindent 8)))) én inkább naívnak, vagy érdektelennek nevezném magam 8))) csak az zár valamit ennyire aki fél, mert vmi olyasmit tart amit nem szeretne, hogy kiderüljön 8))) nekem nincs titkolni valóm senki előtt ... 8)))
Hm .. csak van aki nem tud dolgokat 8)))
még 8))
Kicsit offolom a Zoo vs HumanRace topikot, és kijelentem, Tihi, alias teppik felismert a tihi.hu - n 8))))
Ennek örülök, mert jó régi ismerős arcokat találni 8)))
Tricky 8) ... megpróbálom átírni a jelszavam a wiw-ben 8) ...
Persze, hogy nem tok belépni ... 8)
Nembaj .. 8))) ritkán használtam 8)

BNet-ről törölte a DreadChild regemet 8((( pedig az a sötét énemnek volt fenntartva 8((((
És még törölte TestBOT-ot aki egy aranyos fejlődő robotka akart lenni, de aztán nem foglalkoztam vele 8))))
Ezen kívül még törölte FüvesCsávót, aki szintén én voltam, és szépen zölddel írtam ki vele 8)))
Biztos zavarta, hogy a rendszerben rajta kívül is van "könnyű-drog dealer" ...
De zsirike, én csak hülyéskedtem vele ... nem vettem el előled kuncsaftokat ... 8))))
8))) Jó látni zsirike, hogy folyamatosan nézed a blogom 8) ...
Jóreggelt 8) ...
Munkatársam javaslata: Zsiráfot linkeljük ki a www.szanalmas.hu - ra 8)))

Ejj-ejj-ejj ... újabb nap, újabb infó
Zsiráfka tegnapi tettei (legalábbis ami eddig kiderült) :
- Belépett a freemail fiókomba és lehet, hogy átírta a jelszavam, de én visszaírtam (húúú kicsi zsirike, nagy kunszt volt, tudod azért volt a jelszavam az usernevem, mert úgy gondoltam, hogy hiába kerülök olyan társaságba, amibe kislányok is vannak, úgyis van bennük annyi emberség, hogy rájönnek, ezzel most mit érnek el? ... Ja megvan ... hogy foglalkozzak veled 8))) foglalkozok is 8))) meg mások is 8)))
- Megpróbált belépni a blogomra (ez sikertelen volt .. ohh szegény, ezt picit jobban védtem)
- Átírta a wiw.hu - n a nevem (és szerintem a jelszavam, bár még nem néztem, csak egy ismerős szólt)
- Asszem a BNet-be is átírta a jelszavam, de azt is visszaírtam ...
- Kitörölte a regisztrációm a LoveBox.hu - ról ... nagyon ritkán néztem fel. Nagyonjó kis site, szépen meg van csinálva ... de valahogy nem olyan a hangulata

Zsiráf, mint viselkedési forma (elemzés):
- Összejövünk, szex (ami neki nem volt jó, hisz ezt állította)
- Aztán mikor már túl sokat balhézott azt mondtam, hogy legyen vége (jó, zsirike, legyen úgy, hogy te montad)
- ezek után jöttek a gyerekes csínyek ...
ami jófejség, tudta a BNet nevem, a reglapomra kiírtam, hogy lett egy blogom (máshol nem hirdettem, a falon csak annyít említettem, hogy van, de nem montam meg hol), másnap már itt próbálkozott (Zsirike, ha nem érdekellek, akkor miért sasolod naponta a reglapom?)
aztán ofkoz miket próbál "feltörni" (hisz mindenhol victoare volt a jelszavam, mert ugye nem számítottam ilyen gyermeki "rongálásra" a fontos adatokat meg máshol tartom) amik itt oldallt szerepelnek a linkek ego részen ... Hmmm .. lehet hogy a képtáramat is felnyomta? ... oszt? ... 8)))

Zsirike, a tegnapi telefonhívásod is 8)))) Felhívsz, hogy mi ez a paranoia rajtam, meg hogy nem te voltál, mikor olyan valaki mondta nekem, hogy mit tettél, aki melletted ült és együtt röhögtetek az egészen ... Hihetetlen hazug ember vagy, de megértelek, sőt megértünk mindannyian akik sajnálunk téged mert ennyire szenvedsz ...

kedd, március 04, 2003

Mára azt hiszem kiblogoltam magam, megyek is haza alunni 8)
A fogam még picit fáj, az orrom picit folyik, úgyhogy picit jobban vagyok 8)

Valami okosság is a napra:
Ha az ember egy kosár almából egybe beleharap, és az férges, még nem kell az egész kosár almát kidobni, csak azt az egy almát kell eldobni, ha a férget nem lehet belőle kivágni.

Ja erről még eszembe jutott:
- Mi szarab annál ha az almába harapva egy kukacot pillantasz meg?
- ???
- ha csak egy felet ... *hrökk*

" :.Life.is.simple.just.keep.smilin'.: " 8)
IP: user808.obuda.axelero.hu ( 62.201.123.46 )
Date: Mar 04, 17:58:41
és 18 percig nézte folyamatosan a Blogom woha, meg fog ugrani a statisztikám 8)))

Újracsatlakozott 8) ... de minek? ... vagy csak ledobta a net? ... mindegy, az előző adat már bőven elég 8) ...
Plusz az a pár logfile amit kedves ismerősöktől kaptam 8))) kunc-kunc
Zsiráf, köszönöm a telefonhívást, de nem kérek se belőle, se belőled.
Más útakon keresztül foglak "bántani" ha szükséges ...
De nyugi még van egy sanszod (azt mindenkinek adok) ...
Egyedüli "békejobb" a következő lehet: Többet nem kommunikálsz velem, nem szólsz hozzám, úgy kezelsz mint egy ismeretlent, esetleg köszönj, én is visszaköszönök, ennyi.
Elegem van már a beszólásokból, meg a próbálkozásaidból is ...
Ha nem fejezed be az ellenem irányuló tetteidet komolyabb eszközökhöz fogok nyúlni.
A bizonyíték már a kezemben van.
IP: user916.obuda.axelero.hu ( 62.201.123.154 )
Agent: Internet Explorer 5.5;
OpSys: Win2000
ScreenRes: 800x600 32bit
Date: Mar 04, 14:04:21

ezt azért belementem ide ... 8)
Ha jól tudom feljelentés esetén az óra és perc alapján az axelerósok ki tudják szedni a logokból azt, hogy épp milyen behívó számra osztották le, ha meg megvan a behívó szám akkor megvan, hogy ki az előfizető, és hol lakik, ezek után ...
Jujjdeizgi 8))))

Vagy ne tegyem? 8) ne jelentsem fel? Talán rájön, hogy hiába tesz bármit nem fog visszaszerezni, talán rájön, hogy kettőnk közül csak én állom a személyes találkát? ... tényleg ... áhh ... neeeem ... azt amit teszek csak akkor írom ide, ha tényleg megteszem 8) ... de már van egy ötletem ... muhahahaha muhhahahaha 8)))
Kaptam egy ismerőstől egy értesítést, hogy ahol tudom változtassam megy gyorsan a jelszavam hisz a közös "barátunk" kutakodott ...
Tehát Zsiráf kedves volt olyan édes, hogy lekéregette a jelszavakat 8)
Nem véletlenül gyanakodtam rá ... 8)
Sőt ezexerint nézi a blogomat is 8) ennek örülök, mert akkor az IP címe is megvan 8)))) éljen a stat! 8)
Okka, freemail-on megváltoztattam, egy kis csellel ... de mindenesetre érdekes ... Hmmm ...
Boom-ot (BNet rendszergazda) megkérdeztem, hogy logolják-e az IP-ket, azokról akik lekérik a jelszót, azt mondta, nem ... 8(
Még megprószálom a Blogger.com-osokat ... hátha ...
Azért egy pozitívum, hogy voltam fogdokinál és azt mondta semmi baja a fogaimnak ...
De akkor miért sajog? ...
Hehh, jópofa volt, csináltatott a doki egy nagy röngent, (teljes pofámról) és megnézte, aszongya, semmi baj nincs vele. Yo, deviszont itt a másik oldalon a jobb felső 3-as az mintha bibis lenne, arról egy kissebb de precízebb röngent készítettek. Szívdobogás, gyomorkörcs, aztán jött a csávó, hogy nyugodjak meg semmi baja a fogamnak.
Reménykedem
Aszonta masszőr, hogy lehet hogy némi homloküreg gyulladás van a dologban és azért fáj ...
Fasza ... balhé van 8(
Valaki innen is (Blogger) és a BuliNet-es regisztrációmról is elkérte a jelszót ...
Pontosabban "elfelejtette", dehát én kaptam meg az értesítéseket, midenesetre ez akkor is furcsa ...
A BNet-ről 15:26-kor, innen pedig 14:10-kor ...
Érdekes, ugyanis ebben az időben még gép közelben se voltam ...
Hmmm ...
Egyenlőre gyanakodni tudok, Zsiráfra, aki nagyon alám akarna tenni, és gyanakodok még (bár azért nem kapnám fel a vizet) kollegáimra, hogy poénból akarnának velem kiszúrni ...
Kicsit azért izzad a fejem, hogy a Freemail-ba 15:40-körül be tudtam lépni a jelszavammal, de megváltoztatni nem tudom ... 8(
Hehe ... érdekesség 8)
Bár még nem szóltam neki, de amint látom Tihi rendszeresen nézheti a statját, hisz ma az ő statlapjáról jött egy oldalhívás 8))) ...
Áhh gáz ... benéztem mielőtt a fogdokihoz megyek, de a statcenter mintha nem akarna működni .. a képe helyett csak egy X látható ... ráadásul erről a gépről a blogger visszanéző ablakában is elég érdekesek a karakterek ...
Sőt, tegnap este óta nem fáj a fogam ... tippikus ... Remélem, hogy semmi balhé nincs vele ... lehet hogy csak a homloküreggyulladás vagy a láz hozta ki belőle? ...
Who knows ? ...

hétfő, március 03, 2003

Na kicsit jobban belefolyok a kommunába.
Elkezdtem kutakodni blogtársaim iránt .. így felkerült ide oldalra néhány link, többekközött éjfél kapitány akivel még régen ICQ-n dumálgattunk ... sőt eszmét is cseréltünk miszerint hasonlóan ltunk dolgokat.
Ez a tűzfal meg gateway meg proxy meg anyámkínnya amik itt vanak a pannonban lehetetlenné teszik az ilyen progik használatát ...
Próbálkoztam én már HTTP tunnel-el is de valahogy nem akart összejönni ...
Lényegalényeg .. blog.researh.run ... aztán majdmeglássuk mi lesz ...

Ja, még egy ... tihi.hu ... pierre alias szatyor oldalán találtam meg teljesen véletlenül .. lehet hogy ő tihi akit még vacskamatiékon keresztül ismertem meg annó? ... Hmmm érdekes ...
Na mára logoff, L, miazmás, holnap Masszázs, cégügyek, fogorvos ... majd mesélek .. 8)
Bihh most olvasgattam a statcenter fórumát ..
Hát rendesen szapulják miszerint nem mér sokszor, meg van, hogy napokra lehal ...
Úgy érzem a statsmarts még nem kerül eltávolításra 8))))
Beraktam mégegy statot mielőtt az oldalra ráengedem a tömeget 8))))
A magyar statcenter elég korrektnek tűnik ...
Egyenlőre nem tudom, hogy jobb-e mint a statsmarts de egy próbát megér 8)
Na, végre mult hét pénteken elfogadták a cégem bejegyzését, "VBC" Bt alive 8) ...
Úgyhogy ismét mehetek a bankbe oszt kiállíthatom az új kártyát immár nem Victoare hanem VBC Bt ...
Remélem sikerül a fogdokit is elérnem, plusz bélyegzőt is csináltatni .. ehh ...
Mozgalmas nap lesz.
Ehh ... tegnap este bevettem az utolsó antibigyót vagymit (rulid) oszt még mindíg szarul vagyok ..
orrom tele, most a fejem fáj, a fogam fáj a torkom fáj .. ehh ... mi az isten van mááá'
Ráadásul tegnap elfeledtem bátyám szülinapját ....
Na mégvalami bibi oszt morcos leszek ....

vasárnap, március 02, 2003

Mindenkiről lehet jó és rossz képet készíteni ... csak mindenkiről más más arányban 8)
Ehh .. köhögök, fájafejem, az orrom, meg mostmár a fogam is sajog ...
Scheisse ... Influenza B ... Jeeee