hétfő, február 27, 2012

Ügyintézés

Kevés alvás után viszonylagos hajnalban (7-re) vittem a kocsit a márkaszervizbe vizsgáztatni. Busszal bementem dolgozni és ahogy sétálok befelé eszembe jutott, hogy fel kellene még vennem zsét mert lehet, hogy a nálam lévő 40e nem lesz elég a vizsgára. Ekkor vettem észre, hogy nincs meg a bankkártyám.
Beérkeztem az irodába, egyből ellenőriztem, hogy történt-e tranzakció azóta, hogy kb másfél hete használtam utoljára a tesco-ban. Nem történt szerencsére. Délben munkatársakkal kimentünk a tescoba kajálni, megkérdeztem leadták-e ott a kártyát. Sajnos nem. Kajálás közben jön a hívás a szervizből (nagy zajban alig hallottam és a vonal is kicsit szakadozott), hogy kicsit folyik el a hűtővizem (amiről tudtam) és kellene cserélni termosztátorfedelet (vagymit, nem értettem pontosan) és olyan 5-6 ezer lesz. Gondoltam valami kupak vagy valami kis hülyeség, oké persze, cseréljék. Még a kajálás után vettem némi gyógyszert 7500-ért így már éppen csak 30 fölött volt nálam.
Visszaértem a kajálásból telefonáltam az OTP-be, hogy van-e olyan lehetőség, hogy ideiglenesen letiltatni a kártyát. A hölgy bekérte az adataimat majd közölte, hogy az én kártyámhoz nincs ilyen lehetőség, csak véglegesen letiltatni tudom meg újat igényelni, de személyivel bármelyik fiókban fel tudok venni pénzt.
Ki is battyogtam az Auchan-ba ahol van fiók. Beültem, húztam sorszámot. Senki nem volt előttem így kb. negyed óra várakozás és kabátban megfővés után hívtak is.
Odaülök, mondom a panaszom:
- Szeretnék felvenni kp-t de nincs meg a kártyám.
- Kérem a személyit (így és ennyit)
Kb 5 percnyi keresgetés és szemgúvasztgatás után:
- Hát milyen számlája van magának?
- Céges
- Dehát akkor miért nem mondja? Hát kereshetem itt a neve alapján, ha céges.
Egyszerűség kedvéért elmondtam neki a számlaszámot.
Elém tesz egy papírt, hogy töltsem ki. 
Körmölöm, félig megvan a papír amikor mintegy folytatva a mondatát közli, hogy "és akkor majd ezzel a papírral menjen be a Karinthy fiókba, mert az az a számlavezető fiókja és akkor ott majd tud felvenni pénzt ugyanis nincs bescannelve az aláírása"
Asszem 8 éve van meg a számlám. A telefonos hölgy láthatta az összes adatomat hiszen beazonosított akkor miért mondta, hogy bárhol felvehetem? ...  Dühösen visszamentem az irodába.
De a nap még nem ért véget. Nemsokkal visszaértem után csörög a telefon, hívnak a szervízből, hogy elkészült a kocsi és akkor ...
"Viktor most tudta meg, hogy a szerelés költsége 88ezer forint lesz ... MENNNYÍÍÍÍ?"
Megtudtam, hogy az az 5-6ezer az ötven5-6 ezer volt, csak nem értettem jól. Nagy kapkodva sikerült kölcsönkérnem a hiányzó összeget és elvitetni magamat a kocsihoz. Kifizettem és nagy gázzal mentem be a fiókba. 17:05-re értem oda és hát az én választott bankom az ugye csak ötig van nyitva. Szuper. Legalább el tudtam menni a közeli sztk-ba a másfél hete elkészült vérvizsgálatom eredményéért.

Másnap reggel első dolgom volt bemenni. Fáradtan, kómásan bemegyek. Elhatároztam hogy közel az összes pénzt kiveszem a számláról mert mire a kártya megérkezik addig éhenveszünk, plusz akkormár helyben tiltatok, újat igénylek, ami kell.
Ügyintéző hölgy ad egy ugyanolyan papírt amivel tegnap már sikerült megismerkednem, töltögetem. Odaadom, akkor jön az instrukció: "A dátumnál a hónapot (02-vel írtam) át kell javítani februárra." No itt már felcsillant a szemem és már majdnem megkérdeztem, de már jött is a magyarázat, hogy "mivel a számot könnyű átírni mondjuk 12-re". Megkérdeztem, hogy "a nulla-kettőt?" Amire csak annyit mondott, hogy ne kötözködjek, írjam úgy mert nekik így kell. Jó.
És nem elég az azonosításomra a személyi igazolványom száma, hanem a lakcímkártya számát is oda kellett írni (bár ezt nem tudom, hogy miért, és még helye sincs az adatnak), viszont vicc az egészben, hogy a betűvel és számmal kiírt "felvenni kívánt összeg"-nél simán elé tudtam volna írni bármit. Nem volt kihúzható rubrika mint a csekkeken és a hölgy se szólt, hogy húzogassam már ki az üres részeket a papíron. Ennyit a biztonságról.
Hozza a pénzt leszámolja kétszer a gépen, én félig nézem próbálom fejben ellenőrizni, elteszem, megyek kártyázni. A kártya ügyintézés már flottul ment, megadtam az adatokat, letiltják, új kártya igénylés. jólvan. Végre a kártyán is a helyes cégnév lesz ugyanis az OTP-nél nem úgy megy, hogy a cégneved megváltozik (az eredeti cégnevet bejegyzés előtt meg kellett változtatnom, de akkor már meg volt igényelve a számlaszám és a kártya) akkor azt lejelented és akkor a kártyán is megváltozik. NEEEEEM. A kártya lejárata előtt maximum 2 héttel be kell jelentened, hogy akkor az új kártyát már az új cégnév alapján kéred. Gratulálok.
Mentem dolgozni.

Eltelik a nap, majd délután csörög a telefon, hogy: 
- Jónapot xy vagyok az OTP-ből, őn az FZV és a X cég Ügyvezetője?
- Igen.
- Ön vett fel nálunk reggel készpénzt?
- Igen.
- Megvan még esetleg egyben?
Itt már éreztem, hogy nem fogok örülni.
- Meg, miért.
- Megtudná nézni, hogy hány darab húszezrest kapott?

Megszámoltam. 100e-rel kevesebbet kaptam. 

- Igen, 5 darabbal kevesebb.
- ŐŐőő akkor ha lenne kedves és akkor befáradni a fiókba és akkor majd a papírokkal a trükközés és akkor majd azt a 100-at majd megkapja külön költség nélkül és akkor ne is húzzon számot és jöjjön egyből az xy vagyok és ennél és ennél az asztalnál ülök.

Oké, retardált vagyok, nem számolok utána hogy a banktól vajon ugyanannyit kapok-e mint amennyit kérek, de legalább meglett. ez kicsi pozitívum. Másnap persze megint mehettem be reggel, de viszonylag hamar lerendeztük ezt a kis málőrt.

csütörtök, február 16, 2012

Guy Fawkes #1

Ma véletlenül rájöttem, hogy ha a google-ba rákeresek arra, hogy "Guy Fawkes maszk", akkor a kívánságlistám adott oldala lesz az első helyen a találati listában :)
Először azt hittem, hogy csak azért mert a gugli megfigyel, számontart, követ ... okos és előzékeny de nem :)
Kolléga gépén is az jött ki :D

hétfő, november 07, 2011

szerda, október 26, 2011

Olaszok

Amiért imádom az olaszokat:



Ciklusoptimalizálás

Annak lehet, hogy mégsem az aki mélyebben ismeri a lefordított C# kódot, de nekem akkor is meglepetéssel szolgált az hogy az alábbi kód:

for (int i=0;i<1000;i++)
{
  if (feltetel == true)
  {
    csinald_ezt();
  }
  else
  {
    csinald_azt();
  }
}

gyorsabban lefut ha így írjuk:


for (int i=0;i<1000;i++)
{
  if (feltetel == true)
  {
    csinald_ezt();
    continue;
  }
  csinald_azt();
}

kedd, október 25, 2011

Na, mozgás

Nézzük, mennyit fejlődött az előző verzióhoz képest a mozgásérzékelős móka: 


Az elmúlt két hétben (mondjuk inkább netto 8 nap), habár csak éjszaka tudtam vele foglalkozni napi max 3 órát, mégis rengeteg tapasztalatot szereztem. Bár már a kezdeti állapotában szinte kész volt a program azért némi csiszolás és némi plusz "igény", néhány ötlet amit itt kipróbálhatok után elég szép kis alkalmazás lett.
Ahogy fejlődött a program a nagy egybegyúrt kódot szépen különszedegettem. Jelenleg három nagyobb rész van a programban, ezekről néhány szó:

A WebCam kliens
Sikerült egy egész általános klienst írni aminek egy tetszőleges webes címet meg lehet adni és ha az jpeg képet (igaziból bármilyen képet) vagy mjpeg stream-et ad vissza akkor kezeli. A sima jpg abszolút kihívásmentes, viszont az mjpg már kalandosabb.
Első guglizásom eredményeként egy már kész modult találtam aforge néven, meg azt az infót, hogy eléggé körülményes a stream-et direktben kezelni így inkább az aforge-ot javasolják. Nos, én ritkán használok ilyen külsős modult, főleg ha látom a reményt arra, hogy én is lefejleszthessem.
Az mjpg (szerintem) borzalmasan egyszerű. Van egy jól beazonosítható fejléce és utána jön maga a kép.
Első körben a bejövő byte áradatot egy nagy tömbbe nyomtam ezt szöveggé alakítottam majd regexp-el megkerestem benne a fejlécet, majd az eredeti byte tömbből kihalásztam a képet. Ez iszonyat lassú természetesen.
Ezután jött egy elegánsabb megoldás ahol már BinaryReader-el dolgoztam. Ez addig vizsgálgatta a bejövő byte-okat amíg azok nem egyeztek meg a fejléc első sorával, utána szépen soronként feldolgozta majd a kép adatot kinyerte. Ez már jóval gyorsabb (és áttekinthetőbb) volt és elég jól tudta követni a kamera adatfolyamát, de a processzor 100%-on pörgött és tudva, hogy ez később egy gyenge notin fog futni 24 órában, tudtam, hogy tovább kell mennem. Ezután ugrottam fejest az igazi byte vadászatba.
Régebben kicsit féltem ettől, de rá kellett jönnöm, hogy semmi para nincs benne. Van egy adott hosszúságú byte tömb amit feltöltök a bejövő adatfolyamból, byte-ról-byte-ra olvasom, ha a végére értem újra feltöltöm és kezdem elölről. Közben van még két byte tömb, egy stringbuffer meg egy filebuffer ezeket is (majdnem) byte-onként töltögetem attól függően, hogy a headereket dolgozom fel vagy a file adatokat nyerem ki.
Belekerült az is, hogy mindaddig amíg a programnak nincs igazából szüksége a képre (erről majd később) addig nem is csinálok belőle képet, csak egy byte tömbben várja (a tulajdonképpen egy jpg file a memóriában), hogy vagy feldolgozom vagy az enyészeté lesz.

A mozgás-elemző
A mozgás-elemzés igaziból két kép különbségének a feldolgozása. Első lépésben két képet egymásra teszek és az összes képponton megnézem, hogy az mennyit változott az előzőhöz képest. Ennek az eredménye látszik a régi képen jobb oldalt (minél világosabb a kép annál nagyobb volt a változás).
Két kép között nem csak a mozgás miatt hanem különféle zajok, kódolási hibák és egyebek miatt is vannak különbségek, ezeket egy úgynevezett limiterrel távolítom el. Ez annyit tesz, hogy mindegyik különbséget megvizsgálom, hogy az egy érték alatt van-e, ha igen akkor mégsem számít különbségnek.
Sajnos így is maradnak "tüskék" a képen amiket nem lehet ezzel a módszerrel eltávolítani, viszont "erózióval" igen. Ez még implementálás alatt van, de nagyjából úgy működik, hogy csak azok az érzékelt képpontok maradnak meg amiket 1-2-3..n pixeles körben körülvesznek további ugyanilyen pontok. Így a tényleges bemozdulás területe is csökken, de nem baj ha ezzel a zajt is sikeresen eltávolítom.
Ha mindez megvan akkor már csak egy viszonyszám kell, hogy hány pixelnek kell változnia (és hány mp-en keresztül kell ennek az értéknek minimum megmaradnia) ahhoz, hogy a rendszer "riasszon".
A fenti képen egyébként azért van ekkora vörös folt mert a program mutatja az pár képkockával előző mozgásokat is (ghost trail), így látványosabb egy kicsit :)

A probléma ott kezdődik, hogy amikor kimondom, hogy "két képet összehasonlítok pixelenként) az összesen 921600 pontot jelent (640x480 pont, 3 színnel) amit egyenként kell vizsgálni, így bármiféle kevésbé hatékony megoldásból származó hiba szó szerint a milliószorosára nő. Így ha azt akarom, hogy ez az algoritmus másodpercenként 10-16 (vagy mégtöbb) képkockát dolgozzon fel akkor már nem milliszekundumban kell mérni az időt hanem órajelben és mindent amit csak lehet egyszerűsíteni kell.
Tudom, hogy ha igazán minden szaftot ki akarnék csavarni a gépből akkor nem C#-ban kellene ezt csinálnom, hanem mondjuk C-ben, de nem akarok emiatt nyelvet váltani.
Az alábbi lépések segítettek sokat:
- unsafe kód és pointerek: Ezzel lehet talán a legnagyobbat lépni. Veszélyes kicsit mert direktben érjük el a memóriát és bizonyos esetekben összekuszálhatjuk azt aminek eredménye random fagyás vagy kékhalál is lehet.
A pixel-összehasonlító részben ...
- Nincs deklarálás : bármilyen változót használjak is, azt még a cikluson kívül deklarálom.
- Nincs property elérés: amire szükségem van a cikluson belül azokat előtte egy lokális változóba átteszem.
- Nincs managed tömb: az eredményeket ugyanúgy egy pointeren keresztül egy lefoglalt memóriaterületre másolom.
- Nincs fölösleges matematikai művelet, amit csak lehet előre ki kell számolni.
- Csak egész számok vannak. Abból is csak Int és Byte. Int azért kell mert negatív és 255-nél nagyobb számokat is kezelnem kell.
- Nincs szorzás és osztás a kalkulációban mert ezek elég lassú műveletek.
- Nincs switch helyette van if. Kezdetben (a kétféle megjelenítéshez) switch-et alkalmaztam, de jóval gyorsabb egy if/elseif ág. Sőt lehet, hogy az egészet a cikluson kívülre teszem és inkább megjelnítésenként ugyanaz a kód fog szerepelni. Ez kód-kinézet szempontjából rusnya de a sebesség mindenek felett áll.

Küzdelmes és nagyon érdekes része ez a fejlesztésnek.

A FOSCAM Server
A Projekt azon része aminek igazából semmi köze nincs az eredeti elképzeléshez.
Jött egyszer az ötlet, hogy mi lenne, ha a fenti képet/videót (a "vörös folttal") ugyanúgy megnézhetném az Androidos mobilon, ráadásul ugyanazzal a programmal (TinyCam) amivel amúgy is nézem a kamerát.
Belevágtam és egy viszonylag primitív webserver-t összedobtam ami pont azokat a kéréseket tudja kezelni amik feltétlenül szükségesek. Ez összesen három dolog: Statikus kép kérése, MJPEG stream kérése és a kamera vezérlés.
Igen, a kamerát vezérlő gombok (a fenti képen) nem a fizikai kamerát vezérlik, hanem magát a programot. Egyelőre csak a limitert, agc-t lehet ki/be kapcsolni, a megjelnítési módot váltani és a limiter értékét növelni/csökkenteni. De vicces, hogy ugyanezt az androidos progiból is megtehetem.

Szálkezelés:
Mindhárom rész külön-külön szálon, párhuzamosan fut.
Érdekes és tanulságos, hogy hogyan lehet ezeket a szálakat szinkronban tartani lehetőleg úgy, hogy ez a legkevésbé akassza meg a különböző szálakat. A webkamera kliens folyamatosan kéri a képeket, a mozgásérzékelő pedig a saját tempójában dolgozza fel az épp aktuálisat. Ha nem végez elég gyorsan van hogy egy-két beérkező képet el kell dobni és csak az azutánival fog foglalkozni.
A szerver is folyamatosan fut, minden becsatlakozó kliensnek megmutatja a legutolsó képet és addig nem is ad újat amíg a mozgásérzékelő nem dolgozta fel az előzőt (és amíg a szerver a kliensek felé továbbítja a képet addig a mozgásérzékelő már egy újabb képen dolgozik).
Ezzel kapcsolatban itt: egy nagyon hasznos olvasnivaló.

Ami még hátravan:
Még van mit csiszolni a rendszeren. Jelenleg még mindig a mozgáselemzés optimalizálásán dolgozok plusz az eróziós algoritmust is most fejlesztem bele de a terveimben szerepel még:

- Detektálási régió, hogy a kép melyik részére legyen érzékeny igazán a program
- Egy "MOZOG" jelzés ami végül is a végcél, de még nincs implementálva
- Analitika: A különböző értékek (bejövő képek száma, feldolgozott képek száma, "mozgó" pixelek száma, a különböző program-részek működési ideje/hatékonysága) rögzítése és elemzése (ez szintén egy külön szálon futó rész lesz) plusz ezeket az értékeket meg akarom jeleníteni a kamera-képen (kikapcsolhatóan persze)
- OSD (egy ilyen checkbox van is a képen de még semmit nem csinál) ami arra lesz jó, hogy ha nem a windows-os progit nézem, hanem a telefonon keresztül vezérlem akkor jelenleg semmilyen visszacsatolás nincs, hogy mi változott. Első körben egy sima szöveges kiírás lesz, későbbiekben egy menürendszer amiben a (kamerát forgató) nyilakkal lehet majd navigálni.
- A foscam vezérlés "pass-throught" módban is menjen vagyis ezen a programon keresztül lehessen az igazi kamerát vezérelni.

Ezekután még lekapcsolhatóvá teszem a különféle extra funkciókat és a végén előáll reményeim szerint az a kód amit később a KépkeretPC-n futó progiban is használni fogok.

hétfő, október 24, 2011

So close, but no cigar

Ma egy picit lendíteni akartam a képkeretPC projekten, de sajnos lyukra futottam.
Utóbbi időben (alacsony prioritással ugyan, de) keresek olyan képkeretezőt aki szeret problémákat megoldani és nem csak "én csak gyémántberakásos aranyozott szélű eredeti tikfából készítek keretet" gőggel és/vagy OKJ-s képkeretezőként "Ezt így beviszem a gépbe ide be és akkor majd jön majd" áll hozzá.
A guglit megkérdezve képkeretezőkben nincs hiány de elunom magam a tizedik galéria "... és még vállalunk képkeretezést is" részénél mivel sejtem, hogy az nem lesz az én hobbipénztárcám zsebéhez mérhető.
Még pár hete a lágymányosi híd lábánál lévő OBI-ban találkoztam egy szimpatikus figurával aki egy kis keret darabot is csinált nekem, hogy tudjak kísérletezni. Másodjára mikor visszamentem már egy másik fazon volt ott és miközben kikönyökölt belőle az unalom, közölte, hogy két munkanap egy szaros keret (az előző srác a negyed keretet bruttó 5 perc alatt hozta)
Az utcánkban lévő keretező kijelentette mikor Kriszti a kis keretdarabot mutatta, hogy "ő ilyen papír izékkel nem foglalkozik, csakis FÁVAL" és ettől a monológtól akkor sem szabadult amikor kérdezte tőle Kriszti, hogy "és akkor FÁBÓL milyen lehetőségek vannak" ...
Pénteken a Bauhaus-ban felfedeztem, hogy van képkeretező részleg de sajnos akkor már nem volt ott érdemben senki, úgyhogy tegnap összeraktam a kibelezett noti részeit egy notebook táskába (mintha Frankenstein dobálgatta volna a szörny még darabos részeit egy búvárruhába) és ma bementem széles vigyorral az arcomon, hogy ITT bizony segíteni fognak.
Meg is találtam az emberem, vázolom neki a helyzetet, hogy "notebookból kihalászott LCD panel és mögötte az elektronika" amit ő már-már Steven Seagall-i mimika repertoárral követett, de mikor elértem a "de nem elég a sima keret, felépítményt szeretnék rá" akkor felcsillant a szeme (lásd az előző képen a "Proud" szónál) és elém hoz egy beszarás-behugyozás gyönyörű keretet ami mögött ott van egy kb 4cm mély doboz. Én spontán beledurrantottam  a gatyámba.
Kérdeztem az árakról mire ő fondorlatosan visszakérdezett a méretekre. Na itt jött el az a pont ahol kicsit bepánikoltam mivel észrevettem, hogy OTTHONHAGYTAM A MÉRETEKET FAKKJEEEE. Kis telefonálgatás után azért meglettek a közelítő értékek (mert a notebook belsőség a táskámban már csak a "bepróbáláshoz" kellene, hiszen mindent eléggé kiterveltem és mm-re megvannak a méretek).
Mikor újra felvettük a fonalat kezdett gyanús lenni, hogy a "de én nem feltétlenül kérnék bele paszpartut mert akkor külön kell tákolnom bele valami belső rögzítő keretet a panelnek, plusz nem is kell nekem az üveg előlap hiszen jó lesz az LCD maga is meghát a velúr belsőhöz sem ragaszkodnék" frázisom után kibukott belőle, hogy "Dehát itt nincs műhely. Ezeket egy külsős cég csinálja. Én beírom a gépbe a méreteket amit megad és ők hozzák a dobozt két héten belül. Variálni nem sok mindennel lehet, ez így jön.".
Itt egy könnycsepp gurult a szemzugomba mert úgy éreztem elárultak. Megnéztem a 87 keretmintát, kinéztem kettőt, csináltattam a sráccal egy-két számítást (hogy azért tudjam nagyjából, mi mennyi) majd gyors búcsút intettünk egymásnak. Láttam arcán a bánatot (Lásd Steven Seagal mimika : SAD), de ez már nem enyhített az én fájdalmamon ...

Egy hozadéka mégis volt a mai napnak: Amit keresek azt úgy hívják, hogy "tárgykeretezés".

Továbbra is úgy tartom, hogy a Bauhaus kurvajóhely. És tényleg segítenek, ha tudnak.

Egyébként én mint "oldjuk meg" ember sokszor szembesülök azzal, hogy a barkácsáruházakban nem "oldjuk meg" emberek dolgoznak, hanem "adjuk el" emerek. Oké, ez naívság a részemről és mármár keserédes paráznasággal megyek oda az eladóhoz, hogy "keresek egy olyan BÁRMIT ami tömör fém rúd, 9.5mm az átmérője, se több se kevesebb és minimum 9.5 cm hosszú" Erre a sztenderd válasz a "mi nem tartunk olyat."
Pedig milyen jó lenne, ha azt mondaná, hogy "Figyelj, itt ez a kapupánt csavar, bár 10-es, de a sima részénél pont 9.5mm és ez a rész megvan 10cm. Namost a végéről lefűrészeled a menetes részt és meg is vagy 125ft-ból."
Nade ilyen nincs. Főleg, hogy a 10-es kapupánt csavar sima részének az átmérője 8.95mm amitől a székem amibe ez mint billenő-tengely kellene lötyögni fog ami pedig unkomfort. De gondolom nem ez állt a "mi nem tartunk olyat" hátterében.

Zöldülés

Bár nem feltétlen a környezet kímélése a fő motiválóerő (bár jól hangzana, hogy ha CSAK az lenne), hanem a mindenféle fölösleges fogyasztó nyirbálása. Van nekem egy dolgozó kuckóm ahol gépek, monitorok, lámpák, kütyük vannak amik jó részét csak akkor használom ha ténylegesen a ott ülök. Innen kiindulva már régóta tervezgetek egy olyan "rendszert" aminek jelzést tudok adni, hogy ott vagyok vagy nem vagyok ott és így a biztosan fölösleges készülékeket ki tudnám kapcsolni. A kapcsolgatós konnektor jó dolog de a francnyavaja hajolgat le. Esetleg távirányítós konnektor, de az is fogyaszt alapjáraton valamennyit.
A dolgot kicsit nehezíti, hogy a lekapcsolandó eszközök egy része a szünetmentesre van kötve (monitorok, külső dvd író) mások pedig a sima 220-ra (lámpa, hangfal, tv)
Kezdetben jött a kapcsolótábla ötlete ahol főbb csoportokban egy 4-5 kapcsolóval kapcsolgatnám a különféle részeket, aztán ezt (a nagy mennyiségű kábelköteg ami emiatt kellene miatt) továbbgondoltam, hogy ugyanúgy kapcsolótábla, de mostmár gyengeáramú kapcsolókkal, relés konnektorokkal, led-es visszajelzésen, sőt 10 percre rá már a mikrokontrolleres vezérlésnél voltam ahol a számítógép is tudja jelezni hogy nagyon inaktív vagyok és kikapcsolja a dolgokat. Naés nagyjából itt csapott le a relém.

Pénteken amikor próba túrát tartottunk Krisztivel és Zsófival -hogy meglássuk, Kriszti hogyan viseli a napi megpróbáltatásokat- bementünk a Bauhaus-ba és ott rámtört a "francba, megcsinálom egyszerűen" érzés, miszerint lesz egy dupla kapcsoló, az egyik a szünetmentes részt kapcsolja, a másik a sima 220-at.
A bauhaus kevéske kis dolgozója előtt le a kalappal mert eddig ahányszor mentünk mindig türelmesek és segítőkészek voltak, de sajnos mivel kicsit kapkodósan kellett összeraknom a képet ezért sikerült egy 2500 Ft-os kapcsolót szerezni (Legrand, dupla váltókapcsoló, falra szerelhető), de ma már rájöttem, hogy egy sima kétáramkörös kapcsoló bőven elég lett volna 800 forintért (szintén külső) aminek ráadásul egy kapcsoló-felülete van, mert a kettő tulajdonképpen minek, plusz a csokit kihagytam, de szerencsére az mindig van otthon :)

A sütemény hozzávalói:
- Két darab 6-os elosztó (800 Ft/db)
- Egy darab kétáramkörös 220-as kapcsoló. (ha az ember okos, akkor 800 Ft)
- 4 eres 220-as kábel. (185 Ft/m)
- Egy kicsi doboz amibe a mágia megtörténik.(157 Ft)
- Egy darab 8-as csoki. (talán 100/200 ft)
Elkészítés:
Fogjuk a nyers hosszabbítót és a farkánál kettévágjuk ízlés és aszerint, hogy mennyire van egymástól a két betáp forrás és/vagy mennyire kell majd külön vinni a konnektorokat. pucoljuk meg szépen a kábelvégeket (26 blankolás!)
Fogjuk a szép dobozkánkat és ellentétes oldalon két-két lyukat fúrjunk rá (lehetőleg a kábel szépen pásszentosan menjen bele), majd az egyik merőleges oldalfalra is lyukasszunk egy szépet a kapcsoló vezetékének. minden oldalról gyukkodjuk be a kábeleket (a kapcsolóba is) majd kérjünk meg egy embert akit már rázott meg 220, de tudta, hogy az miért volt és majd ő beköti.

Így néz ki összeszerelve (a kis doboz vízhatlan módon záródik, csak itt nincs rajta a KUPAK)


Most az asztal mögött van 4 darab 6-os elosztó (durvának hangzik, tudom, durván is néz ki) külön-külön : fix 220, fix szünetmentes, kapcsolt 220 és kapcsolt szünetmentes. Kis méregetés után kiderült, hogy ez nálam kb 28w-ot kapcsol le (a standby-ban maradó monitorok KÁOSZ, hogy mennyit esznek) vagyis hozzávetőlegesen 4 hónap alatt visszahozza az árát (nekem 6 hónap a drága kapcsoló miatt)

ARDÚÚÚÚÚ

Megjöttmegjött megjött megjöttmegjöttmegjöttmegjöttmegjöttmegjöttmegjöttmegjött :)


Jópofa ez a dealextreme-s rendelés, mert ez a második csomag (ami kb. egy héttel az első után indult útnak) és előbb ért ide mint az első. Az ardu meglepően pici. Valahogy egy picit nagyobbra számítottam, de így mégjobb :)

update: Ééééés délutánra befutott a második csomag is :)


Karááácsóóóóóóóóny :)

szombat, október 15, 2011

Paralel-o-gramma

Nem is olyan régen még panaszkodtam a környezetemben, hogy mennyire nem tudok belekezdeni semmibe és ez mennyire stresszel. Nos, úgy érzem elég volt kicsit a hozzáállásomon változtatni és (próbálni) elhagyni a régi szokásokat miszerint ha bármibe belekezdek akkor azt 100%-os odafigyeléssel csináljam. A hivatalos munkával ezentúl is így lesz, viszont most már eleve ezekhez az hobbi cuccokhoz úgy állok hozzá hogy bármikor megszakíthatom a gondolatmenetet és inkább leírom az ötleteket, hogy később amikor idő van akkor tudjam megvalósítani őket szemben a régi egyből beleugrós-csinálós módszerrel.

Így hogy most ezeket a helyükön kezelem egyből hármat is elkezdtem csinálni :)

Az egyik egy digitális képkeret aminek az első lépéseiről a családi blogon írtam, de ha halad akkor majd itt fogom folytatni, hogy megőrizzem annak a blognak a családi jellegét :) (sőt, valószínűleg azt a post-ot is átemelem majd ide)

A másik amibe belekezdtem a DealExtreme Order Tracker nevű windows-on már működőképes, Androidon még  éppenhogycsak elinduló programot.

Aztán most egy harmadik (ami végül is a képkerethez fog tartozni) egy olyan program ami a Zsófis kamera képét figyeli és elemzi és ha mozgást érzékel akkor "lépéseket tesz". Ez abban fog megnyilvánulni, hogy amíg Zsófi nem mozog (nincs az ágyban vagy nyugodtan alszik) addig a képkereten családi fotók meg bármi más fog megjelenni és amint valami helyzet van akkor a kamera kerül előtérbe automatice.

Kismackómozgás fehéren felvillan a jobb oldalon. (katt a nagyobb képért)