szerda, április 30, 2003

Reggel
Üde, harmatos

Reggel kivetett az ágy, már hétkor nem tudtam magammal mit kezdeni. Felkelek, fürdök, beretválkozok, tévézek, etc. Aztán felhívom Csabit, hogy ne feledje el megkérdezni, hogy mennyibe fog nekem kerülni a polc-lap (vmi natúr fát akarok polcnak). Mondja, jó hogy szólok, mert bár elfelejtette, de most megy állásinterjúra, és utána nem fogja. Jeee mondom király, lesz végre helye. Megyek ki a megállóba, állok, fotózok szép régi táblát amire már rég fáj a fogam, erre Csabi elhúz előttem a teherautóval ... Naaaa .. mondom „Mi ez?” .. nem is erre kéne mennie ... aztán kisvártatva megint, csak a másik irányból, besatu előttem, ajtó nyit, elvisz egy darabon. Nem akartam mondani neki, hogy ha busszal megyek az is jó mert akkor nem kell várnom, hanem egyből jön a váltás, de így legalább dumálhattunk kicsit. Kitett Albertfalván, ott mászkáltam, láttam egy elsuhanó RAV4-est amit majdnem sikerült faszán lefotóznom, csak Palpi épp akkor hívott, úgyhogy lekéstem 8). Onnan mentem tovább villamossal. Annyi öreg népet még nem láttam mint akkor, meg volt ott egy lány akin ilyen csípőnadrág volt, de annyira nem volt a csajban anyag, hogy a csípőcsontja kidomborodott, és a hasa szó szerint befelé horpadt ... Gáz ... na mindegy, sétálgattam a Centrumtól (ahol lerakott a 47-es) a Kosztos felé és azon filozofáltam, hogy ilyen szép időben tök sok "művészi" képet lehetne csinálni, amik arról szólnának, hogy szép színek, formák, házak, emberek ... etc ... Millió-egy beállítás, millió-egy kép ... de nem nekem valami olyan kell, ami ebből kitűnik ... nem csak úgy lefotózunk pl. egy elhagyatott Mekis zacsit egy kajálda teraszán osztán aláírom, hogy "Jó lenni ahol jó enni?..." és akkor má’ milyen jó ... Mert télleg jó, csak átlagos ... Miközben ezen filóztam, az is eszembe jutott, hogy az a sor luvnya, ami az FHM címlapján van, mekkora egy reklámfogás, és hogy ennyi szilikonnal kb. 100 akváriumot lehetne vízhatlanul körbeszigetelni, meg hogy ez tiszta gáz, mert hogy a sok hülye férfi megveszi, mert csöcsök vannak rajta. De milyen szép kék a háttere, gondoltam aztán mikor leperkáltam érte a zsét az újságárusnál. 8)
Megyek a Pannon buszhoz, látom, ki van írva a megállóba (ahol eddig megállt) : "A volán buszok 25 méterrel hátrébb, a régi megállóban állnak meg.". Mondom jeee, a Pannonos busz is Volán, csakhát ugye bérelt. Odaslattyogok, filózok tovább a szép napsütésen a jóidőn, a napomon, meg azon, hogy lehet, mégse itt fog megállni a busz és akkor rohannom kell. Ekkor megjelent az a mocsok, szinte az arcomba vigyorogva suhant el előttem a másik megállóba. Na mpfha, rohantam mint güzü oszt elértem ... De hogy szopjanak le, akkor most mi érvényes, és mi nem? 8)

Beértem, szokásos reggeli kávénknak estünk neki Palpival, amikor is megmutatta a Nokia 6610-es teszt-telóján az új emperor csengőhangot. Jeee. Csinálta a kávét, amikor addig birizgáltam a telt, hogy kiderült: talpára állítva csengés közben "táncol" ... Összevissza, előre-hátra forgatja a vibra motort, ezáltal előre hátra megy ... jófejség ... Kimentünk, gyönyörű nap, egy kis nevetgélés és egyből szépen indult a napom ... 8)

Holnap pedig megünnepeljük Sigimmel azt, hogy fél éve ismerjük egymást!
Május 1 a "munka" ünnepe 8)))))
Gyönyörű nap virradt zamundára ...
Teee, haver, ezt elmesélem beszarsz 8)

Na az egész tegnap délután kezdődött ... ugye vadászgattam a Conrad katalógust, mint az alant is látható, oszt találtam egy bizonyos CD-t ami megtetszett .. a Conrad ajánlotta, hogy azzal lehet jól letesztelni az autóban a mélynyomókat, szééép nagy, farádos kondi az elején, ígéretesnek tűnik ... rákerestem a neten hátha találok valamit, találtam is, 15hz, jeee ... jó fejség lehet amikor az ember füle már nem nagyon hallja, csak a tüdő remeg ... na persze megfelelő eszközzel lehet előcsalogatni, mivel általában 20hz az alsó határ ... Szóltam Csabinak : essen neki a kazának, hogy leszedje ezt a CD-t.
Este mikor jött ki értem, hogy hazavigyen szólt, hogy menjünk be TESCO-ba. Mondom ok, úgyis kell vennem polc alkatrészt, hogy az ágyam végébe tudjak polcot szerelni. Mikor ideértek Tücsökkel kiderült, hogy Cs egy számot megtalált, ami elég tutis, és ki akarta volna írni CD-re hogy a TESCO-ban leteszteljük a hangfalakat. 8) ... de sajna nem volt CD-je 8( ... Na de azért bevágódtunk, mikor "megvettük a kocsit" az visszaköpte a százast, de elengedte az előtte állót, úgyhogy volt egy "üres" kocsink, bementünk aztán, vagy egy órát elszórakoztunk, vettünk ugyi alkatrészt, meg némi kaját. A pénztárnál a kedves pénztáros kisasszonyt kicsit sikerült zavarba ejtenem. Mikor a másfél méteres polc tartó oszlopot tartottam, az "Adhatok neked egy nagyot?" kérdést intéztem felé. Láttam, hogy nem érti, egyből és korrigáltam "Mármint ezt a nagy rudat.", kész, natürlih röhögés, "Na ebből már nem jövök ki." ... Megyünk ki, jön oda a prehistoric-ból már ismert ürge, és eképp szóla ékes hangon: "Bocsi, visszavihetem a kocsit?". "Persze" mondtam, bár az agyamban akkor átfutott az a gondolat, amit Csabival már kitárgyaltunk mikor mentünk be a TESCO-ba hogy visszaviheti, de ez most egy "Work for nothing" túra lesz ... Általában odaadom nekik a kocsit, felőlem el is ihatják. Na beszállunk, a csávó elkezdi tolni a kocsit, megtorpan és szól mielőtt becsuknánk az ajtót: "Főnök, baj van! Nincsen benne lé.", hát igen ez van ... Még pár szót váltottunk, aztán el. 8)

Mentünk haza, de nem mentünk be Csabiékhoz, hanem előttük megálltunk, és a teherautóban, kényelmesen elkezdtük majszolni a beszerzett sajtos pogit. Dumálunk, ettünk, ittunk, majdhogynem dínomdánom, erre egy rendőrautó szemből közeleg (mi út szélén parkolunk jól) és erősen sasol be az ablakon a benne ülő szerv. Mi is nézzük cefetül, megdermedt arccal, aztán elmegy mellettünk, "Mitnézeee?" mondjuk, oszt tovább duma, rendőrautó megáll, megfordul, de olyan szinten, hogy ahol Cs a teherautóval egy ívben megfordul, ott ők kb. két Y-al oldották meg ... Mindegy. ( Tényleg, erre Csabi nyitotta fel a szemem : észrevettétek, hogy a rendőrautók 99%-ánál vagy az egyik első vagy az egyik hátsó helyzetjelző lámpa nem ég? Ennek se égett a bal hátsó. ) Naszóval, jard megfordul, megáll előttünk, ajtó ki, szerv ki, szerv ablakhoz, ablak le. "Jóesteét.". "Jóesteét.", "Miért állnak itt?" kérdi. Csaba kimutat az ablakon a tőlünk kb 10m-re lévő házukra "Ott lakok, de még nem akartunk bemenni.", "Kis esti vacsora?", "Olyasmi, beszélgetünk.", "Na akkor fejenként egy személyit, azon felül egy forgalmit, egy jogosítványt kérnék.". Kiadjuk az iratokat. Előre viszi, beül, szönnyöl, kb. 5 perc után becsukja az ajtót a rendőrautón, még öt perc és beindítják a motort, mondom fasza, elviszik az iratokat, vagy mi van? Esetleg ilyen nehezen olvassák ki a betűket? Esetleg az én fényképemen röhögnek? 8) ... nem lehetett tudni.
Kb. 15 perc után visszahozták, és mivel nem tudtak semmit kezdeni velünk, elhúztak. Valószínűleg kereshettek nagyon valaki(ke)t, mert mikor Csabi hazadobott (egy utcával beljebb) akkor is elhúzott melettünk egy rendőrautó (egy másik) ...

A ma reggel is jó volt. De az a következő POST-ba írom le 8)

kedd, április 29, 2003

Na, elkezdtem szívni a Windows Messengerrel ... asszem felrakom, mert elvileg az itt megy ....
Az ICQ-t nem, mert az itt benn biztosan nem megy ...
Meg lehet kiprószálom minnyá az AIM-ot, mert elvileg az is megy ...
Oszt a végén ki fog derülni, hogy egyik sem ...
Ja ... hiba a kommenter meg a blogger között ... ha átírom a post-ot akkor megváltozik az azonosítója, úgyhogy az addig megírt kommentek elvesznek 8( Lassan esküszöm ráállok a saját Blog témára ... eccerű megírni és akkor saját kommenterem lesz, saját Blog engine meg saját stat ... Ól In One ahogy kell.
Ja .. nem is 8))) .. ehhe .. én vagyok a béna .. nem változik meg az ID ... én adtam hozzá egy kommentet, oszt azért nem találtam 8)))))
Viszont a saját téma az üt! 8)
Anyáááád 8)
Szívat a konrád ... amíg nincs megnyitva az oldaluk addig nem enged meg belinkelni 8)
Úgyhogy az első megnyitáskor a főoldal fog feljönni, ekkor megint rá kell klattyanni a linkre és akkor már jó lesz 8)
Nem vagyok türelmetlen, de reggel félálomban aziránt vágyakoztam, hogy az én kis kék csodám ott álljon az ablak előtt ...
Ehelyett lófasz tejszínhabbal ...
Ha veszek új kocsit, márpedig muszáj lesz, nagy lesz, halk lesz, hangos lesz, szép lesz, kék lesz ... Wááááááá
Ülést a seggem alá, zenét a térbe, oszt haccójjon ....

Más .. rájöttem, hogy a reggel anyám szobájában talált Conrad katalógust nem lenne szabad nézegetnem, mert a vége az lesz, hogy elverek egy valag pénz olyan dolgokra ami nélkül simán lehet élni 8)
Minden van benne, amit így ropsz-ropsz belevernék szívesen a werdámba a következő :

Mütyűr kategória :
- Univerzális alulra szerelhető konzol. 2.190,00 HUF
- Jármű belső világítás leszabályozó. 2.490,00 HUF
- Bepattintós LED-ek előtét ellenállással. 449,00 HUF
- Kék LED, 1800 mcd. 899,00 HUF
- Fényes krómozott LED foglalat 5 mm LED-hez. 799,00 HUF
Tyak-Tyak kategória :
- Univerzális központi zár. 14.990,00 HUF
- Univerzális központi zár. 14.790,00 HUF
- "MS-650" típusú autóriasztó készlet. 69.990,00 HUF
Bumm-Bumm kategória :
- EXN-93 aktív frekvenciaváltó. 29.890,00 HUF
- Univerzális végfok csatlakozó készlet. 10.190,00 HUF
- Raveland CX 1200 hangdoboz. 30.590,00 HUF

Meg amit csak úgy dzsásztforfán megvennék, mert tetszik:
- „De Luxe” alu koffer. 6.190,00 HUF

Nem, nem költünk el egy valag pénzt, neeeem! 8)

hétfő, április 28, 2003

Wartburg melkus ... ugyan az a motor van benne mint a sokak által annyira utált Wartburgban 8) ... Ilyet akarok, csak az a gond, hogy egy darab kb15-20 millió forintba kerül .... kicsit ritkaság, és kicsit sokat ér ... 8)
[Zoo vs. HumanRace]
Tényleg sajnálom ...

Annyira szánalmasok mártika kommentjei, hogy nem érdemelnek helyet a postjaimban ...
Akit érdekel, olvassa el, nem törlöm ki őket, mert lehet rajtuk nevetni ...

Post humus
Nos, azt hiszem egy jó ideig ez lesz az utolsó post a [Zoo vs. HumanRace] témakörben, mert az "ellenfél" olyan szinten legyengült, és annyira nincs mihez kapaszkodnia, hogy egyszerűen nincs értelme reagálni arra amit "művel". Mondjuk, ha lesz valami kiadósabb, valami említésre méltó, akkor majd bemásolom ide.
A hozzáfűzéseit nem törlöm, hisz csak ez az egy szórakozása van, hogy megpróbál valamit hozzátenni ehhez a szép kék irományhoz. 8)
A sátán neve:
RSA SecurID ComboReader
Megkaptam az ukászt, hogy ez a kis USB-re illeszthető a win által automatice felismert csodaszép kütyüketyere mint pinpad működjön HTML felületről ... Potom 10 óra kutatás és próbálgatás után feladtam, ugyanis semmilyen érdemleges infó nincs a neten SEHOL (még a gyártónál se) arró, hogy hogy lehetne ezt a kis cumót programozni ... szép, csini, pici, össze van rakva, RSA kódol, Pinpad van rajta, smart-card-ot lehet beledugni, SecureID-t tud generálni, van saját azonosítója, mindent tud ... csak olyan mintha a hűtőszekrényt dugtam volna a gépre ...
Felismeri, de programozni? ... hmmm
Bár állítólag a CompuWorx-nek már van rá megoldása ... várom sok szeretettel 8)
Na, elvileg a werdám is elkészült, úgyhogy kezdhetek aggódni
Bár még nem megy vizsgára, mert a szerelő utcájában pont előttük ástak egy baszom nagy gödröt a csatornafektetők ...
Fakk fagidi fakk fakk fakk 8)

vasárnap, április 27, 2003

Na a hétvége, az édes volt 8)
Sigimmel olyat csináltunk, amit még soha senki mással 8) ... Megnyaltuk egymás szemgolyóját ...
Érdekes .. Meleg és kemény 8) ...

szombat, április 26, 2003

[Zoo Vs. HumanRace]
Minden gyereknek adjuk meg ami neki jár

Megnéztem, és volt kommentem, 8))) íme:

És miért is akarsz feljelenteni?Mirefel? jav: Mire fel? (két szóban írandó)
Mert valami kollégaád jav: kollégád szívat.?
Csúnya dolgo jav: dolog ez Viktorka, jav: kimaradt a névelő, helyesen : az Ovónéni jav: ezt kicsi és hosszú „ó”-val, helyesen : óvónéni nem mondta neked, hogy ilyet nem szabad csinálni?
Nos, nehéz lesz feljelenteni.
Kicsit előbb léptem, mint te egy jóbarátom tanácsára.
Nos, nem lövöm le a poént, mert ha beledőlsz a saját kardodba, akkor én fogok a leghangosabban röhögni.
Ha legalább ismernéd a rendszerét, de sajnos nem úgy látom.
Mind1, ha a rendőrségre mész pár héten belül kellemetlen meglepetés ér., jav: vagy pont, vagy vessző, döntsd el. és ezt csak magadnak köszönheted. Más pedig nem fogja érted kockáztatni az állását, sajnos te nem ismered a kiskapukat.
Annnyira jav: Annyira lelőném a poént, de inkább nem!
Mondjuk azt, hogy papírom van arról, hogy alaptalanak a vádjaid, ez pedig rágalmazás. CSúnyán jav: Csúnyán az.
Vikotr! jav: Viktor!
Ne szívasd magad!

Ápolgasd a beteg leleked jav: lelked és tanulj meg sokmindent jav: két szóban írandó : sok mindent a számítógépről, hogy ne kerülhess te a programozók gyöngye(hihi) még 1x ilyen 'hackerkedős'(hihihihi) helyzetbe.)

Na, akkor a reakció ... nyelvtani javítás a szövegben, ejj-ejj, hát véthet ennyiszer egy egyetemre járó leány? ... Ugye nem … Na akkor majd legközelebbre ajánlom neked a word-be épített helyesírás ellenőrzőt. Egyébként ne kapkodj, szépen gondold végig a cselekedeteidet.
Aszongya: Miért és mire fel akarlak feljelenteni? ... Nem mindegy? 8) ... Mondom, le van már zsírozva, nem kell rohangálnod igazolásokért. Tudom, hogy állítólagosan szereztél arról igazolást, hogy nem drogozol. Abban az esetben, amit én indítok el – ha úgy szottyan kedvem - , nem vesznek figyelembe semmiféle igazolást, hanem "helyben" kell bizonyítanod az ártatlanságod ... ugye, hálistennek a rendőröket is ellenőrzi valaki, a "belső ellenőrzés" nevű osztály ... remélem a "jóbarátaid" már hallottak erről. 8) jajj asszem lelőttem én is a poénom egyik részét. Basszus ...
Amúgy ez a programozók gyöngye, meg hackerkedős helyzet 8)))) ... tényleg hihihi ... Olyan vagy mint a részeg ember : azt hiszed, hogy a körülötted állók veled nevetnek .. és nem rajtad … 8))))

Ja, még valami : Igazolás: Úgy tudom igazolásod van a magyar onkológiai intézetből, hogy halálos beteg vagy. Annyira sajnálom ... nem tudtam ... ezentúl az életed hátralevő részéig nem foglak piszkálni, és hagyom, te hagy tedd azt, hisz már állítólag nem sok van neked hátra ...
Rövid lesz ez a hétvége, már most úgy érzem ...
Rövid, de kiadós 8) ...
Utánna néztem és 2003. Március 20-án, Csütörtökön adtam le a kocsikámat ... bassza meg, már több mint egy hónapja ...
És még nincs kész ... még jó, hogy mondtuk az ürgének, hogy sürgős a meló ..

péntek, április 25, 2003

[Zoo vs. HumanRace]
Hihetetlen 8)

Nem bírok olyan gyorsan válaszolni, ahogy ő irogat 8)))))) Amíg az előző post elkészült, még két bejegyzés született ...

Ismét egy kis elemzés:

Aztán tudod-e, melyik ügyosztály, érdekelne, hogy egyáltalán tudod-e hogy hová is tartozik ez az egész, meg helyileg hol van a csapat?Szerintem nem.
Az operatív információkon nincs név!
Ha mégis, akkor az szívja a legnagyobbat, ( Itt kimarad egy "aki", csak jelzem 8) ) beadta.

Reakció:

Zsirike : Ne foglalkozz azzal, hogy kinek küldöm, kinek a nevében, vagy milyen kapcsolatok felhasználásával ... végül is teljesen mindegy, nem? 8)))
Ne aggódj, minden rendben van, úgy is mondhatnánk, le van zsírozva 8) ...
[Zoo vs. HumanRace]
Ma szépek leszünk 8)

Bevezetés
Nos, megnéztem, és ismét csak írogat Zsiráfka, helyes, szeretem ha parázik. Ezt honnan sejtem? 8) Ha nem tenné, akkor nem írogatna és nem nézné félóránként - óránként a Blogomat ... 8)
Látom mostanában kevesebb mondattal próbálkozol, és azt sikerül egyben felvinned a kommenterbe 8)
Hm ... na jó nem genyóskodok, neked is lehetnek rossz napjaid ....
Íme a mai adag :

Azt hiszem, hogy neked elég sok belépési adatod van mások reglapjára. Bár ezek után bízzon meg benned valaki...
Mind1, engem nem izgat.
Kihúzzuk a méregfogad Kisgömbőc!

Válaszom
Én nyíltan publikáltam, hogy képes vagyok rá, hogy belépjek más reglapjára, te pedig napokig tagadtad, hogy beléptél az enyémre 8) ... ennyit a korrektségről. 8))) Kicsi Mártika, ha téged nem izgat, akkor miért írogatsz? 8))) Remélem megfigyelted amit már sokszor leírtam neked, hogy ha nem írsz, én becsszó nem válaszolok 8)))) ( mint ahogy eddig is volt ) ... jahh .. mindig elfelejtem ... nem tudsz olvasni ... Na és a végén ez a fenyegetés ... szerinted ennyi helyen, nyíltan megfenyegetsz, ha valami bajom lesz (ne adj isten) akkor nem lesz ellened bizonyítékom? 8))) önmagad alatt vágod a fát, de én örömmel nézem ahogy leszakad alattad és lezuhansz a mélybe. 8)

Ja és a „Kisgömbőc” az két rövid ö-vel írandó, gondoltam szólok, mert te egyetemre jársz és tökéletes a helyesírásod …

Egyébként reggel gondolkoztam azon amit leírtál, hogy ha névtelenül feljelentelek akkor 1.5 hónapot is lehet várni egy ilyen házkutatásos vérvételes vizeletvizsgálatos dologra 8) ... végül is az idő mindegy 8)))) ... Nézz magadba, és tedd fel a kérdést, meg tudnád állni legalább egy hónapig, hogy hozzá se nyúlj olyan anyaghoz ami kimutatható lenne a véredben vagy a vizeletedben? 8)))))

BuliNet Security
Isten látja lelkem én megpróbáltam a BNet hibáit javíttatni ... de egy idő után az ember feladja 8)
Egyszerű kis hibák, amivel kvázi védtelen a rendszer ...
Hiába van jelszó, meg felhasználói név? Senkit nem érdekel! 8)

Hmm ... Tényleg ... Lehet, hogy itt fogom publikálni ... a múltkor is akkor lett javítva az egyik ilyen jellegű hiba, mikor már sokan használták 8))))

csütörtök, április 24, 2003

[Zoo vs. HumanRace]
Úgy látszik, ma tényleg Zoo napot tartok 8)

8))) édes .. most néztem meg a kommentert, és Zs háromszor is leírta azt amit akart, közben át-át fogalmazva ...
Nem tudom, lehet, hogy egyben nem tudja végiggondolni azt a pár mondatot? 8)))

Csakhogy tisztázzuk: rágalmazás, ha valótlant állítok, maximum hitelrontás a hibáid felfedése, ezen kívül, nem névtelen a feljelentés ... 8) és nem is az én nevem áll rajta, hanem egy olyan emberé, aki informálni szokta a kedves ügyosztályt 8))))
Tudom Boom felhívta a figyelmemet, hogy csak rövid ideig őrzik a logokat 8) ... aham ... Fogadjunk, hogy a te "támadásaid" már hogy-hogynem nincsenek meg ... 8) Az enyém pedig meglesz - szerintem - még kb. addig amíg össze nem vesztek 8)))
[Zoo vs. HumanRace]
Gyengül az ellen ...

Palpi felhívta a figyelmet, hogy este megnézte Zs Bulinetes reglapját és jót röhögött.
Az alábbi szöveg van rajta:

Egy oldal, ami rólam szól.
Bárki forduljon bizalommal Victoarehoz, ha ingyenes honlapot akar.Igaz a színe nem tetszik, dehát rólam írja egy paranoiás rajongóm.Íme:
http://victoare.blogspot.com/

Hát nem édes? 8))))
Amit tudunk biztosan, hogy nem tud olvasni, hisz ezt már kifejtettem alant.
Zsirike, lehet, hogy a Kendervadító egyetem előtt esetleg ki kellett volna járni legalább az alsó tagozatot általánosban? 8))))

Az ilyen szánalmas kis reakciók bearanyozzák a napomat 8))))

szerda, április 23, 2003

Na akkor itt szeretném egy "Big up for ya nigga" kijelentéssel éltetni az UNITY együttest! 8)
Néger, csak így tovább, fasza zenét nyomsz, szerintem lesz rá kereslet, a minőségre mindíg is lesz! 8)
[Zoo vs. HumanRace]
Hannibal ante portas : Jőnek, jőnek, kopogtatnak

Comment beemelve ide, szerző, Zsirike:

Viktorka drága!

Köszönöm, hogy ilyen szép lapot írsz rólam, mint ez itt.
Boom megmondja, hogy ki kérte le a jelszavad, ha megmondod a dátumot/időt.
Sajnos, ki kell, hogy ábrándítsalak, nem én voltam, és nem is a barátaim ,de féljél nyugodtan!
Vér és vizeletmintát kizárólag szabálysértés, baleset, stb. esetén vesznek, a páciens beleegyezésével.
Ha nem hajlandó beleegyezni, akkor ahhoz idézés kell, ami legalább 1.5 hónap.
Higgadj le Hülyegyerek!

Mártika "drága"!

Bár egoizmusod neked is jelentős - amint a mellékelt ábra mutatja - , ez az oldal nem rólad, hanem rólam szól. Mivel te állandóan bele szeretnél avatkozni a mindennapjaimba, ezért (sajnálatosan) te is részese lettél.
1 : Boom pontosan tudja azt, hogy ki volt, hisz ha logolnak, akkor azt is kell logolniuk, hogy melyik e-mail címre kérték le, tehát ha az elmúlt egy hónapban egy ilyen lekérés volt, akkor az egy query-vel kiugrik. Tehát ez a küld el a dátumot dolog, hogy is mondjam: kicsit sántít.
2 : Azok után, hogy ti egymással "kapcsolatba kerültetek" azok után Boom untrusted forrás.
3 : Ha a drogügyosztály olyan bejelentést kap, - ami már meg van írva, és csak postázásra vár, - akkor egyből kiszállnak, és megteszik a szükséges lépéseket. Tudod, nem csak neked lehetnek kapcsolataid. 8)

Az egész életed hazugság, minden mondat, minden szó. Innentől kezdve nem nagyon érdekel, hogy mit mondasz, mit állítasz, mit hazudsz, összesen egy dolognak hiszek, a tényeknek. Olyan tényeknek, amikhez te nem férhetsz hozzá, és nem befolyásolhatod. 8)
Ha jó a kedved írjál blogokat
Ha jó a kedved írjál blogokat
ha köztünk vagy és jó a kedved,
másoknak is mutasd ezt meg
Ha jó a kedved írjál blogokat

8)))) és jó a kedvem! 8)

kedd, április 22, 2003

Na, ma megint jött az értesítő, hogy lekérték a jelszavamat a BNet-ről 8)))
Úgy látszik *Girhesshe nem nyugszik 8) ... de ez már az ő baja ...
Talán a kedves rendszergazda spanod nem adja oda a jelszavam? Vagy mi a helyzet? ...
Ja .. ha véletlen kiderülne a jelszavam, akkor számíthatsz egy rendőrségi vér és vizeletvizsgálatra 8)))

vasárnap, április 20, 2003

Hétvége, te dolgos
Ismét egy átélt hétvége

Hát igen. Szombaton anyu kitalálta, hogy menjünk el nagybevásárolni. Autóka még mindig szerelés alatt, úgyhogy Csabám teherautójával mentünk bevásárolni. Hugomca, Tücsök, Csaba, meg én. Meglátogattuk a TESCO intézményét, szépen körbejártunk, elfogyasztottunk egy grillcsirkét, én a 30 kilós boxzsákot átavanzsáltam kinki mellbimbópiercing-nek, úgyhogy elvoltunk. Cirka 9- fele mentünk haza a szükségessel és két, hogy úgy mondjam "haszontalan" tárgyal ...
Otthon nagy nehezen leemeltük a platóról a dolgokat (platón utaztatni árut, ilyen kis mennyiségben nem is olyan egyszerű) aztán mindenki ment a dolgára.
Másnap mikor hazaértem (ofkoz nem aludtam otthon) jött a bazinagy családi húsvéti banzáj, csetepaté és népünnepély. Ja .. Nagymama, Anyukám, Hugomca, Nagyfater, Én. ennyi, kajáltunk, nem öntöztünk, csak dumálgattunk, oszt a végén nekiestem húgom bringájának (amit álnok módon elorozott tőlem, igaz én mostanában keveset kerékpározok), ugyanis a belső egy pár fokkal el volt csúszva, úgyhogy a szelepszár kvázi 45°-os szögben tört elő a felniből. Nu, káncikáncov, megszólalt a déli harangozó, leszedtem a kerekeket, megigazítottam a belsőket, visszaraktam a kerekeket, de amikor a hátsó kerék anyáját raktam fel, az megszakadt ... meg bennem és húgomban az ideg. Szegénykém épp ment volna kerékpározni, de én "nem mész, mert kiszakad a szelepszár, elesel oszt akkor majd be kell gampáznom hozzád a korházba narancsal" hozzáállásal kezeltem az ügyet. Nos, csabi közben átjött, és megfűztem, hogy ő sem az a hot-rod állandóan az aszfaltot tépem a bringámmal csávó, úgyhogy adja már ugyan nekünk egy kis időre az ő hátsókerék tengelyéhez tartozó anyát. Odaadta, mindenki örült, jeee, nem fog a hátsó fék. na kis szenvedés után (és húgomban, a bringa iránt érzett kevéske biztonságérzet lerombolása után) sikerült a művelet.

Hugi el, mi Csabával fel játszani.
Kölcsön adtam neki a 21 colos monitoromat, hogy állítassa be, addig meg lehet nála, hisz úgyis elromlott a monitora. Szép képe van, rég láttam, mert az otthoni gépet is inkább anyu és hugi használják. Ez kb ennyi is volt, elfogyott még egy kis Sangria, de semmi alkoholizmus! 8)
Másnap (ez már ugyi hétfő, nagylocsolkodás) kedvesem családját öntöztem végig (natürlih csak a nőtagokat). Jófej család, mint a miénk, szinte minden típusú emberből van benne legalább egy. Jó kajcsizás, férfiak a nők ellen locsolós játék, én lámpalázas versbeégés, etc, etc ... 8)
Aztán mikor hazaértem, Cs kitalálta, hogy építsünk náluk sziklakertet ... Jó,mondom és máris mentem át.
Csabi mondja, hogy el kell vezetnem a teherautót a közelben lévő gyárig, mert ott a telephelyük és onnan kel némi gombatrágyát hozni. Mentünk is, hoztunk is, aztán ugorjunk le Tücsökért a szoliba, ahol melózik, jeee mondom, vezetek még, aztán még el tankolni JET kútra, ott vettem egy faja autókát ( Cararama, Toyota RAV4 nanáááá 8) ) aztán kitaláltuk, hogy ugyanmár sötétedik, vegyünk a Budaörsi TESCO-ban halogén izzót az 500w-os refibe. Királyság, oda is kivittem a gépet 8) ... nagy élmény ilyet vezetni. Tisztára olyan volt, mint kispolszkit, csak ez sokkal nagyobb, meg diesel, meg szervokormány, meg ötsebesség 8). Kimentünk, ofkoz elfelejtettük, hogy nyuszinapon zárva, nembaj, haza.
Először egy rakás kő, aztán addig-addig alakítgattuk, mígnem szép halom kő lett belőle, sőt mindjárt akár bevetetlen sziklakertnek is lehet nevezni.
Képek idővel kerülnek majd a képtáramba, de amennyi meló vár rám mostanában, hát nem hiszem, hogy ez a közeljövőben lenne 8)

péntek, április 18, 2003

Eszméletlen 8) ...
Két fajta ember létezik: Aki szereti és aki még nem ismeri

Minden emberben ott van a vágy a pusztításra, időnként mikor ezek a műanyag agyonkreált pszihológiailag "kitenyésztett" teletábiz meg egyebek csipognak a képernyőn, az embernek néha kedve lenne kicsit más kontextusba helyezni őket, és kiélni rajtuk brutális gondolatainkat 8) ...
Nem teletábiz, hanem happytreefriends ... aki ismeri annak nem kell bemutatni. 8) ...
Egyik kedves "nettárs" szépen kigyűjtögette őket, egy külön lapra, hátha valaki le is akarja őket menteni 8))) : A teljes epizód lista, itt található az a "menü" swf file ami segítségével könnyebben megnézhetjük őket, ráadásul ennek segítségével le is pauzálhatjuk menet közben .. (hátha valami mást kell csinálnunk) ... 8)))

Jó szórakozást! 8)))))

csütörtök, április 17, 2003

Üzenem az illetékeseknek: "Az, hogy nincs nyoma még nem azt jelenti, hogy nem történik meg" 8)

szerda, április 16, 2003

20:45 - Vegyestüzelésű autó

Csabám épp visz haza, betérünk egy ESSO kúthoz, tankolnánk, egyszercsak odajön egy csávó, valamit beszél Csabival, oszt odamennek egy autóhoz. A kocsi fura, a benzintankjából ugyanis kilóg egy cső ... le akarják szívni a beletöltött 95-ös oktánszám benzint ... miért? 8) ... mert Diesel autó.
Egy szőke csajszi a tulaj, aki a benzinkutas "ötöst rakjak bele?" kérdésére igent mondott. Bár a beöntő nyíláson is fel van tüntetve, hogy diesel, szép olvasható betűkkel, azért sikerült 10 lityit beleverni ... Mi legyen? semmi gond, próbáljuk beljebb csócsózni a csövet, nem megy, a kutas mondja, hogy felejtős, mert már vagy 20 perce azzal szenvedett ... Csabám (az ő autószerelő végzettségével) aláfeküdt a kocsinak, keresve esetleges leeresztő csapot. Naná, hogy nincs, viszont volt ott egy gumicső amit lehúzva, annak helyére bekötve a fenn említett másik csövet, szépen elkezdett kicsöpögni a benya. Szegény kiscsajt állandóan idegesítettük, hogy a gép meghalhat, leáll, nemmegytovább, át kell mosni a tankot (bár ez utóbbit egy ismerőse mondta neki), stb ... csak csordogál a keverék benya ... 10 liter van benne, és hát nem volt üres a tank, számoljunk 15 literrel ... Naná, hogy nem volt semmilyen edény amibe fel lehetett volna fogatni, a benzinkutas csávó ezt úgy oldotta meg, hogy ilyen óriás piros pöttyös túrórúdit tartó piros fekvő "dobozt" (amit lehet látni ált. a kutaknál) hozott, és abba folyattuk, abból pedig (mert kb. 2 liter fért bele) átöntöttük egy 10 literes öntöző kannába. Jee. Az első négy liter kurva sokáig jött le ... Nem lesz ez így jó. Csabi meglátása, miszerint ki kell hajtani, úgy, hogy nyomást gyakorlunk a beöntő nyílásra helyesnek tűnt. Nade az csupa szutyok, hogy fújjuk? Cs hozott egy pepsi-s poharat, kivágtuk az alját, fitt .. Elkezdtem fújni, rendesen jött is a zaft ... A srác közben telefonszámot cserélt a csajjal, kávét hozott neki, csapta a szelet ... mi meg "dolgoztunk" ... Úgy vettem észre, nem érezte át a dolog súlyát, ekkor elléptem a beöntő nyílástól, és egy "na akkor pohár rátesz, fúj" ukásszal a srác kezébe nyomtam. Néz rám buta arccal, elismétlem, nyomatékosítva azzal, hogy mi tulajdonképp csak segítünk, és nem mi basztuk el a dolgot. Mikor felfogta, odaült és fújta .. naná hogy közben eldörrent egy-két poén is, mire a szőke kijelentette, hogy mi (mármint ugye Csabi és én) milyen jó fejek vagyunk, oszt bulizhatnánk együtt. Mondtuk: ja.
Mondjuk a telszámot nem kértük el (nem is akartuk) mivel ez a felajánlást inkább ilyen kedveskedésnek vettük. Kaptunk brióst a csajtól ...
A srác már igen csak vörösödött, mikor kitaláltam valamit: Egy kiürült olajos flakon alját kivágom, belerakom a kerékpumpáló csövet, azt ráfogjuk a beöntőre, oszt hadszóljon .. így is lett, úgyhogy az utolsó 4-5 litert így könnyen kifújattuk a tankból.
A végén a srác naivan kérdezte, hogy mivel tartozik, Cs győzködte, hogy az ötezret mutató kútfej nullázása pozitív lenne, de a srác nem akarta ( gondolom még nem ért ennyire hozzá 8))) ) aztán végül megegyeztünk két Bacardi breezer-ben meg egy sörben .. 8) ...
A srác csak lesett, mikor elmagyaráztam neki, hogy egy kutasnak dolga az is, hogy hiába mondja a szőke nő, hogy kecsketejet öntsön a gépébe, neki akkor is figyelni kell arra, hogy ha az diesel-el megy akkor abba ne kerüljön más. Ráadásul a nő is "rendes" volt vele, hisz nem azt mondta, hogy "jó akkor hívjuk ki a kút számlájára az autómentőt és szereltessük meg velük" ...

Ez jó mulatság, férfimunka volt 8)))
Csak, hogy a történetet teljessé tegyen, kilinkelem ide az álltalam készített "bunkó" képet ...
Elismerem, testi fogyatékosságból viccet űzni visszataszító dolog ...
De ha a "nyomorék" a te testi hibádat (allergia, asthma, állítólagosan iszonyatos túlsúly) szinte nap mint nap "előveszi" és abban a társaságban ahol talán a legtöbbet vagy napközben felhozza, és ezzel próbál ártani, akkor egy idő után te is úgy döntesz, hogy egy kicsit vissza kell vágni. Lehet hogy ez nem verbális, és két percnél többet foglakoztam vele, de én úgy szertem az ilyet csinálni, hogy legalább némi minőség legyen benne.

Figyelem! Tartsuk ezeket szem előtt:
Az alant található linken (Direk nem raktam ki a thumbnailt, hátha valaki nem kíváncsi ezek után rá) található képen
- NEM szerepel az érintett fél neve.
- NEM szerepel az érintett fél arca.
- NEM szerepel az érintett félre közvetlenül utaló semmilyen nyom.
- szerepel egy afrikában élő állat. (két példányban)
- szerepel egy hölgy meztelen felsőtesttel.
- szerepel egy kérdés.

Nos nagyjából vázoltam a helyzetet, klikk ide: [Zoo vs. HumanRace] 8)
Egy dolognak örülök ebben a viszálykodásban amit zsirike ( a [Zoo vs. HumanRace] jegyében ) gyerekessége vállt ki, hogy önmaga körül pusztítja az embereket.
Eddíg mindenki akit próbáltam figyelmeztetni a valódi énjére kiröhögött, és csak az jött vissza, hogy "dehát velem tök rendes" ... lehet, de próbáljatok neki egyszer keresztbe tenni, vagy egy kicsit is ellent mondani neki.
Ez a leggyengébb pontja ... egyszerűen nem tud veszíteni....
Werdainfó: SzabóZoli azt igérte faternak, hogy péntekre talán elkészül ...
ÚÚÚgy örülök neki, hogy úgy adtuk neki oda a kocsit, hogy azért pár nap alatt szedje rendbe ... ennyi idő alatt szerintem egy teljesen új kasznit épít rá 8)
[Zoo vs. HumanRace]
A hadjárat elindult

Bizony, Zsirike újabb "bátor cselekedete" hogy kitiltatott a BNet oldalairól.

Ma reggel kávézás közben Palp mondta, hogy lassul a BNet-e és nem tud válaszolni Boom

Boom írta: (Sze2003-04-16 09:35:52)
hi. surgosen szokjal le a mas reglapjara belepesekrol, mert ennek buntetojogi vonzatai lesznek

levelére. Hm .. mondom jó, szokott ilyet csinálni .. megpróbáltam belépni a www.bulinet.hu - ra és nem engedett .. nem érdekes, majd fog ... Ebédelünk P-vel és eszembe jut, hogy hátha kitiltottak minket. Vigyorogtunk is, hogy mi kettőnk miatt kitiltják a teljes Pannont (ugye éljen a Proxy meg a Firewall) és az Unilevert, merthát egy ember piszkálódásait nem tűrve kicsit visszavágtunk 8) ... nonszensznek tűnt ... aztán mondom, mégis, annó volt erre egy megoldás .. meg is kérdeztem az illetékest, és így be tudtam lépni ... írtam boomnak egy válasz üzenetet (ugyanis én is megkaptam természetesen azt a levelet) és ezzel elkezdődött egy levelezés ... :

Victoare írta: (Sze2003-04-16 13:53:48)
Látom kitiltottál a rendszerből.
Gondolom ismered a háttér információkat, _mindkét_ féltől.
Ha nem akkor ez elég egyoldalú dolog volt.
Érdekes, amikor a "kedves hölgyemény" az én regisztrációmra lépett, törölt, és módosított, akkor nem bannoltad ... Engem viszont igen.
Igazán érdekelne az indíttatás.

Eddig nem ártottam senkinek se jobban mint ahogy ő ártott nekem.
Nem szeretnék veled rosszban lenni, mert eddig úgy ítéltelek meg, mint aki rendesen végiggondolva a tényeket (nem egyoldalúan) döntött.

Email-címem, ahova a reakciót várom :
victoare@freemail.hu

Maradok tisztelettel : Victoare

Boom írta: (Sze2003-04-16 14:13:11)
_nem_ nem erdekelnek az infok. en tenyek alapjan kell dontsek. a teny az, h valaki masnak a loginjat hasznalva beleptel. ez perpillanat torvenybe utkozo dolog. szemely szerint bazira nem erdekel, h ki kire fuj, ha nem az en felelossegemre megy ki a jatek, marpedig ha bnetet csinal valaki ilyet, akkor az az en felelossegem lesz.

a tulveg ugyanugy megkapja a magaet, amint megtalalom a nyomat.

ez eleg indok?

amugy, a javaslatom a kovetkezo:

bulinetezhetsz, csinalhatsz amit akarsz, 1 dolgot kiveve: masba semmilyen formaban ne gazolj bele.
ha ezt megteszed meg egyszer, vagy barmi nyomat talalom barmi hasonlonak, a mostani pillanattol kezdve, azonnal lepek. utalok fenyegetozni, utalok nem szep szoval elintezni barmit is. azt hsizem, ezt eleddig is lathattad mar sokszor.

nehogy azt hidd, h azt nem lattam, amikor valaki a pgsm-tol probalkozott az en regemmel is belepni :D

Victoare írta: (Sze2003-04-16 14:37:16)
Válaszom:


"_nem_ nem erdekelnek az infok. en tenyek alapjan kell dontsek. a teny az, h valaki masnak a loginjat hasznalva beleptel. ez perpillanat torvenybe utkozo dolog. szemely szerint bazira nem erdekel, h ki kire fuj, ha nem az en felelossegemre megy ki a jatek, marpedig ha bnetet csinal valaki ilyet, akkor az az en felelossegem lesz."
- rendben, csak gondolom emlékszel az "ellenfélre", ha jól emlékszem ő nem lett valamiért bannolva ... se mondjuk a teljes óbuda subnet 8) ... csak a történet hitelességéért ...

"a tulveg ugyanugy megkapja a magaet, amint megtalalom a nyomat."
- Érdekes, gondolom a múltkor nem találtad meg a nyomát ...
- Lehet hog ymás IP-t mondtam, de miután a kedves "hölgy" a faliújságon beismerte tettét, se lett semmilyen konzekvencia ... értem .. gondolom a nyílvános beismerés nem elég ...

"ez eleg indok?"
- Őszinte legyek?


"amugy, a javaslatom a kovetkezo:
bulinetezhetsz, csinalhatsz amit akarsz, 1 dolgot kiveve: masba semmilyen formaban ne gazolj bele."
- Kérdésem a következő, h amás mocskolódik a falon anélkül, hogy hozzászolnék, ha más hazugságokat terjeszt rólam (bizonyíthatóan, és nem úgy hogy a leveleiben olvastam), etc ... akkor mi a teendő?


"ha ezt megteszed meg egyszer, vagy barmi nyomat talalom barmi hasonlonak, a mostani pillanattol kezdve, azonnal lepek. utalok fenyegetozni, utalok nem szep szoval elintezni barmit is. azt hsizem, ezt eleddig is lathattad mar sokszor."
- Érdekes, ezt az azonnali bannt gondolom szép szónak gondoltad ...
- értem ...
- ha nálunk lenne letiltva a bnet, akkor valszeg nem tudnék belépni más módon se ...

"nehogy azt hidd, h azt nem lattam, amikor valaki a pgsm-tol probalkozott az en regemmel is belepni :D"
- Köszönöm a bizalmat .. gondolom arra is emlékszel amikor a root jelszót elküldtem neked, mert kinn felejtettétek ... akkor se léptem be, és akkor se érdekelt a reglapod, te _eddig_ nem ártottál nekem, ez se ártás, mert a barátaimmal másképp is tudok kommunikálni, de ez egy megszokott hely volt.

Az meg a másik dolog, hogy a BNetnek, _HTML szinten_ olyan hiányosságai vannak, amit kb 10 perc "kőkemény" fejlesztéssel orvosolni lehetne ... és akkor nem lehetne bárki regjére belépni ...

Továbbá köszönöm azt is, hogy kérésemmel ellentétben IDE és nem a frremail-os címemre válaszoltál ... így egy kicsit nehezebb volt írnom ...

Boom írta: (Sze2003-04-16 14:47:41)
kedves victoare:

higgadj le. ha lehiggadtal, majd akkor probaljunk beszelgetni, mert perpillanat nem vagyunk egy szinten. itt most a te lepesedrol beszeltunk, es nem maserol. a mas szemetet massal intezem/inteztem el.

a banhoz csak annyit, h elozetes, temporalis problemamegoldasrol ugye mar hallottal?

Victoare írta: (Sze2003-04-16 15:16:52)
Szerintem se ingerült, se tiszteletlen nem voltam.
Azt írtam le amit gondoltam, és ahogy gondoltam.

Igazad van, nem vagyunk egy szinten, ha válaszolni akarok neked, akkor kb 5 percet kell várjak, hogy bejöjjön az oldal és reagálni tudjak.

"a mas szemetet massal intezem/inteztem el."
Ezt nem teljesen értem, ha lennél kedves kifejteni ..

"temporalis problemamegoldas" sokféle lehet, elsőkézből emberi.
Kár, hogy zaklatásra nincs itt a BNet-en kiforrott eljárás (sőt én úgy érzem, egyáltalán semmilyen), értem ez alatt az itt előállt helyzetet, amiben az engem érő attroctásokat magamnak kell rendeznem és nincs a rendszeren erre támogatás ...

kedd, április 15, 2003

Mert a madarak csiripelnek ... 8)
Egyik kedves ismerősömtől jött egy üzenet, miszerint Zsiráf azt terjeszti rólam, hogy súlyos beteg vagyok, állandóan gyógyszerezem magam, sőt mi több morfiumot adok magamnak 8) ....
Aki ismer annak nem kell bemutatkoznom, aki ismeri Zsirike valódi arcát, annak sem kell magyarázni ...
Összesen megnyugtatásul közlöm, nem, egyszerűen aszthmatikai allergiám van, ami annyit jelent, hogy kb. egy margitszigetnyi hossz lefutása után fulladok, és van hogy hörgtágítót kell alkalmaznom. Nincs eltitkolt vagy olyan betegségem amiről nem beszélnék bárki előtt.

Ennyi, ezen kívül semmi bajom nincs se testileg, se lelkileg ... 8)
Boldog tudok lenni anélkül is, hogy félrelépnék, halucinogén anyagokat szednék, vagy bárkit bántanék ... ellentétben a rólam ezt híresztelő egyénnel.
Itt áljon egy post kifejezetten *Giraffe (aka Zs, Zsirike, etc a [Zoo vs HumanRace] keretein belül) kedvéért:
Ez a blog nem a nyelvtani helyességről, hanem a mondanivalóról szól, úgyhogy akinek nem tetszik az ne olvassa ...
Te miért olvasgatod? 8) .. hiányzom? 8))) szánalmas 8)))))
Miles oldalán találtam Mr.A oldalát ... Nagyon tutisak a dobozai 8) ... megfogott ... KÉKET AKAROK! 8)
Palpival képeket készítettün a [Zoo vs. HumanRace] jegyében 8) ...
Fetrengéses röhögés keményen 8)))))
Csak a kurva GIMP ne lenne ilyen nehézkes ... 8( 8)
Ez az előző szösszenet onnan jutott eszembe, hogy ebéd után P-vel elkeztünk azon tűnődni, hog ymi mndent is lehet(ne) csinálni az új technikákkal ...
[ Think ... ]
Megyek az utcán .. szép langymeleg nyári idő .. kellemes zene szól a fülemben ... a kis palmom (Arthur) épp mp3-at játszik le ... két zizzenés a zsebemben .. valaki hív, elhalkul a zene, egy szolgálatkész hang bemondja: "Az emperor keres ... felveszed?", egy függőleges irányú "vonalat" húzok a kijelzőre vakon a zsebemben. A zene megáll és Palpival kezdek beszélni, azt mondja "menjünk billiárdozni ... Jó," mondom "megszervezem." ... Végeztünk, leteszem. A zene ismét elindul. Egy gombnyomás a fülhalgató oldalán, zene ismét elhalkul ... "Arthur! körüzenet, névjegyzék, Sigi, névjegyzék, csoportok, SzKatáék, mindenki, Szöveg, Este billiárd a szokott helyen?, Szöveg vége, Választ várok, nevesítés Esti billiárd, Küldés.". Egy pár pillanat után megkapom a visszaigazolást "Az üzenetek elmentek". Megyek tovább hallgatom a zenémet .. egyszer csak elkezdenek érzezni a válaszok "Válaszok az esti billiárd - ra ... Szkata : Oké .. , Tünde : Rendben ... Palp : Szar a rendszere, persze, hogy megyek, én szóltam [mosolyog] ... Sigi : Oké. ... nincs több válasz ..." még várok kicsit, de a többiek nem válaszoltak ... na jó lefoglalok egy asztalt ... "Arthur! névjegyzék, objektumok, billiárd, atlantis, lehetőségek?" kis segítőm válaszol "Telefonszám, Fax szám, E-Mail, web-cím, asztalfoglalás" jeee mondom, ez eddig nem volt, kipróbálom "Arthur! asztalfoglalás" ... "Kérdés: időpont" ... "Válasz: ma este tíz óra" ... "Kérdés: Személyek száma" ... "Válasz: hat személy" bár tudom, csak öten mondták, hogy ok, de sosem lehet tudni .. hátha még valaki befut ... "Választás: Típus" ... whatta ... "Lehetőségek?" ... "Vacsora, Pool, Snooker, Darts" ... "Választ: Pool" ... "Megerősítés: Ma este 10 óra, hat személy, Pool. Rendben?" ... "Válasz: Igen." ... "Arthur! Körüzenet, nevesített, Esti Billiád, Szöveg, Okka, estére lefoglaltam 10-re az Atlantisba ... ott találkozunk. Szöveg vége. Küldés." ... "Arthur! Naptár, elfoglaltság, Billiárd, Csatol, nevesített elemek, EstiBilliárd" ... "Figyelmeztetés előtte?" ... "Nem" ... "Rögzíttve" ... És a zene ismét elindul ... és én továb ballagok ...

hétfő, április 14, 2003

Van a környékünkön (kinek a környékén nincs) néhány familiárisan hiperpigmentált egyén, meg az ő kis családjuk (ofkoz opcionális kecske, és/vagy tuninglada a kertben). Szombaton volt, hogy Csabával hazaugrottunk, és mit látok az egyik ilyen ház előtt? 8)))
EZT --> .... ehh ide egy kép kerülne, ha menne rendesen a KépTár ... [ Konténer benne kábelszigetelővel ( lecsupaszított kábel maradvány 8) ) ]
Hehe .. Jelmondat : Blog : Ami bennem van, csak az számít!
Lehet hogy még mindíg nem nőttem ki a gyermeki énem, vagy csak jó a napi gondokat kiélni a gyengébb piszkálásával? 8)
Ma megint próbálkozott Zsirike a BNet-Faliújság oldalán, sajna kevesebb "sikerrel" mint számította 8) ...
Én viszont jól szórakoztam, ahogy mint a "szellemileg fejlettebb, már tapasztalt óvodista" visszavágtam neki jól 8)))
Ez van ... kár, hogy ide nem lehet feltölteni oldalakat ...
Bár ezt lehet hogy valahogy felrakom .. 8)))))
Picsába .. na az autóhiány meg a palmhiány most érződik:
Olyanok ezek mint a víz .. jó ha vannak, lehet nélkülük élni, viszont vészhelyzetben nagyon sokat segíthetnek ...
Ma délig kellett volna elutalnom a céges számláimat (amiért pénteken sokat kellett rohangálni, hogy a könyvelő tudjon fogadni, oda is késve érkeztem, Palpi vitt ki kocsival, ráadásul feltartottam mert lett volna egy baráti dumálása, ehh ... ), de otthonhagytam, hogy mit kell és hova ... nembaj, felhívtam könyvelő, mondta ok és küldte emil .. Nade az OTP online átutaláshoz a kód otthon van (meg a Palm-ban volt szépen titkosítva) ... jeee ... Munkatárs mondja, dehát itt van OTP budaörsön .. felhívom Auchan ... van vállalkozói számlavezetés, de nem lehet átutalni, dögöjjmeg, felhívom másikat, az meg aszongya, hogy csak a számlavezető irodában (ami a Móricz Zs. Körtéren van) ... Picsába ..
Várhatom a késedelmi büntit .. 8( fasza ... 8(
Egykor (lehet, hogy a kaja helyett) P elvisz haza, és otthon meg tudom nézni a kódot ...
Hát nem semmi szar ez a nap ...

péntek, április 11, 2003

Hétvégén volt egy nagy kijelentés .. mai napig röhögök rajta: 8)
Nagyfater mondta anyámank telefonon: "itt állok tavasszal a ravasszal oszt anyád meg húzódozik ..."
Az egész családom ilyen ... érződik a tavasz 8)
Hugom pasizik, Anyám pasizik, én csajozok ... mi kell még? 8)
Tegnap délután vettem magamnak egy hátizsákot ...
Sigivel bementünk a DunaPlázába, kapott ajcsiból egy zipzáros tokot a 6310i-jére, osztán montam neki, ha már itt vagyunk akkor nézzünk nekem táskát ... Régi kedvenc Adidas tatyóm már kezdett kiszakadni ... Már régebben beszéltünk róla, hogy igazából az Eastpak az ami nagyon strapabíró, bár nem olcsó ... Mondom ok, akkor nézzünk körül.
Bementünk egy Budmil boltba, fitymáló tekintettel végignéztem a kínálatot 1-2 darab volt a kb. 50-60 fajtából ami tetszett, de mondtam menyjünk tovább ...
Be BjörnBorg üzletbe, oda Eastpak-es stand, rámutatok egyre "ez ilyen megláttam, tetszik, velemjön típus?" tettem fel a kérdést viccesen sigimnek ...
A megérzés beigazolódott ... szép, jó, nagy, kék, strapabíró, 30 év garancia van rá ... Fizettem és eljöttünk ...
Szerintem megérte a maga 18e HUF-ját ... gyönyörűűű 8))) majd jól lefotózom, mert nem találtam ebben a színben képet róla a neten 8)))
Termékinfó

csütörtök, április 10, 2003

Tegnap beszéltem Apuval, merthát ugye tegnapra volt ígérve az én kék csodámnak a wizsgája ....
Fater annyit mondott : Esetleg jövőhét ... dolgoznak rajta cefettül és még egyszer annyi vasat beleraknak mint ami eredetileg benne van 8)
Sirályság .. mindíg is vágytam egy páncélozott Hummerre 8)
Tegnap volt a mélypont asszem a blogom életében 8)))))
Ketten néztük meg a lapot 8))) Én háromszor, meg Sigim 8)))))
Minden téren létezik uborkaszezon 8)))))

szerda, április 09, 2003

Na, nem kis szenvedés árán sikerült megértetnem a számítógéppel, hogy a billentyűzet tetején lévő "Advanced Buttonz" azért van, hogy valamit kezdjek vele, nade nem adta magát könnyen, de végülis most tudom vele vezírelni a Winampom ... örülök ... 8)
hehe ... gonosz voltam? ...
Pár napja mikor mentem haza, látom, hogy a konyhaasztalon ott egy számzáras biciklilánc ... zárva ... Nézegetem .. három szám ... egyszerű felépítés ... kicsit szönnyögtem vele, kinyitottam ... olyan egyszerű ezeket kinyitni ... odamentem hugihoz, hogy zárja be ... bezárta, aztán mikor előtte kinyitottam akkor egy kicsit szomorú lett ... de megnyugtattam : "nem azért csináltam mert gonosz vagyok, csak azért, hogy ne keltsen benned hamis biztonságérzetet" ... 8)

Jó dolog az autó ... segít legyőzni a kilóméter szabta korlátokat ...
bfff de gagyin hangzik .. tegnap jutott eszembe, akkor még nekem is jobban tetszett 8)

kedd, április 08, 2003

[Zoo vs. HumanRace]
it's true, an another episode! Amaising! 8)

Hogyhogynem nem bírtam magammal és hát időnként bevallom, ránéztem Zsiráfka reglapjára ... egész eddig minden rendben is volt ... egy valami "ignorálom victoare áskálódásait" vagy valami ilyesmi gagyi szöveg volt, de mondom, hagy legyen neki ennyi emlék, ha már ennyire ragaszkodik a nevemhez, vagy ahhoz, hogy megemlékezzen rólam, gondoltam nem szólok, de most újra írt többet, és így jelenleg egy édes kis monológ látszik a depressziós reglapkép mellett, amiben visszatér a helyesírási hibáimra (bár lelkes korrektorom és kedvesem Sigi ezeket javítgatja, úgyhogy ezért tűnik úgy, hogy alkalmanként jól írok valamit) és eképp állít emléket nekem:

Reglapelemzés, avagy röhögjünk együtt 8)

"Én rühellem a lelkibeteg, nyomoronc, depressziós, hazudozós fiúcskákat, akik sajnáltatják magukat, mert mert nem képesek senki mellett boldogok lenni, még önmagukkal is képtelenek törődni(igénytelenek), DE szobájuk kis magányában ők a zsebhoki bajnokai."
Kieg.: És akiket annó mindenkinek magasztoltunk, hogy milyen jók, meg mennyire szeretjük őket 8)

"Szánalmasak és visszataszítók, sóher IQbetyárok, akik az intelligens-t 1db L-el írják és azt állítják, hogy felsőfokú képzettségük van, de főiskolára vagy egyetemre sosem jártak."
Megj.: Na itt már "azonosít", ugyanis tényleg 1 db L-el írtam egyszer az intelligenciát ... jujjdetirpákvagyok 8)))) Ja sajna én tényleg nem jártam még se egyetemre (Igen, Zs jár, kertészetire, mert ott csírázik az inteligencija, főleg a kendervadító szakon 8) ) se főiskolára, csak egy nyomorult kétéves felsőfokú képzésem volt. Bár itt ugye megint előjön az "megszerzett tudás", vagy a "papír" jelentősége az életben. 8)

"Nah, az ilyenek kerüljenek nagy ívben, mert én tükröt tartok, amiben meglátják, hogy ők maguk kisebb szarcsimbókok, mint gondolták volna, és még büdösebbek is, mint az átlag."
Megj.: Ha én nem keresem, nem szólok hozzá, akkor meg miért ír ilyeneket? lehet, hogy a legutóbbi "boarder narancssárga sapis informatikus nünüke" is kidobta és ezek a szavak végülis hozzá szólnak csak én megint magamra vettem mint az F.Z.P.V feliratot a kocsim oldalán? 8) Hunóz

"Ugyanez vonatkozik a 'sportos' testalkatú informatikus nünükékre is, akik esküsznek az egészséges életmódra, csak ez nem igazán látszik rajtuk."
Megj.: hehe tényleg az van a reglapomon, hogy sportos vagyok, pontosabban hogy küzdök érte 8) És ha az esküszik a sportos életre megjegyzés az, hogy napi négy-öt füves cigi egészségtelen .. akkor tényleg esküszöm az egészségre 8)

Sigi jellemzése a reglapról:
"A vesztes nagy beszólása... :))
De kellenek ilyen vesztesek, mert így fel tudod mérni, hogy te hová tartozol.
"

Idézek az adott reglapról, bár eddig nem tettem, mert hát ugye "béke volt" de ha így állunk ... akkor én is megosztom a gondolataim 8))
"2003.04.03 Azt hiszem ma kedves Jaki barátom, mint mindig most is bölcset szólt.
Mert mi mind szépségesek vagyunk és tökéletesek.
Nem véletlen, hogy mi megtaláltuk egymást. "

Ehhez az idézethez én valahogy mindig hozzá képzelek egy jelenetet amit kabarékban szoktam látni : ...
Amikor két ember beszélget, az egyik mond valami nagyon meglepőt a másiknak (pl.: egyik alkoholista a másiknak: "Te, mától nem iszom többet" ), aztán pár pillanatnyi döbbent csend amíg mindkettőben felér az az elemi erejű röhögés ami szinte egyszerre tör ki belőlük ... 8))) megvan? 8)))

Szóval minden remény odavan .. nem képes leszállni 8) ... és én dokumentálom, mert jó lesz ezt visszaolvasni ha már azt se tudom majd ki is volt az a Zsiráf .. 8)
Ehh ... a szánalmason találtam ezt a linket ... éshát ugye ez ilyen hétfő-jóság kategória náluk ... 8)
Soft erotika ... Carlos Cartagena munkái
Kezdek hozzászokni, hogy reggelente felvázolom az aznapi postokat, és csak a nap végén tudom őket elküldeni .. de sebaj

Szóval, a tegnapi napom élménye egy régi vágyam beteljesülése miszerint VEZETHETTEM POLSKI FIATOT 8)))
Neve is van a csodának Dvorzsák a viziló, mivel színében szürkés, és a két visszapillantójával előlről úgy néz ki mint egy vizipaci.
Őneki a boldog tulajdonosa Homok Erika kis baráti köröm kedves tagja 8) ...
Szóval tegnap battyogok hazafele, és a kosztoson rámtört, hogy ugyan híjjam má' fel Erit, mert láttam a Dension oldalán az új DMP3-ról képeket ... nagyon kafa, csakhát még nincs ára ... Le is esett az arcom mikor Eri mondta, hogy ismét van 50%-os bétateszter akció, most így csak(!) 80e-be kerül ... ehh ... hát igen, ez tényleg nem a magyar piacra fog kerülni 8( .. aztán dumáltunk még tovább amikor eszembe jutott, hogy amúgyis régóta igértem már hogy elugrok egyszer hozzá, - de a kocsi útvonaltól kiesik oszt húzódott már a dolog - viszont a busz pont mellette megy el ... meg is kérdeztem, hogy dumálunk-e. Mondta, ok, én meg egyből még rákérdeztem, hogy ugyi a kisfityót is kiprószálhatom? ... beleegyezett 8) ...
Hát igen. rá kell jöjjek, én pont nem vagyok optimális ember a polski érában, ugyanis annál nagyobb vagyok, hogy ha teljesen hátratolom az ülést akkor ne csapkodjam a lábomhoz az egyes és a kettes sebességet, viszont a hátsó ülésről se tudnám vezetni, mert akkora nem vagyok 8) ...
Előszőr ő vitt egy kis körre, teljesen bezsongtam, mert akkor ültem előszőr kispolákban ... őrjöngetm 8) ... egyszerűen édes ... aztán jött a kérdés, és a tett .. beültem, indítottam, ügyetlenül mint amatőr, de élvezettel megtettem ugyanazt a kis kőrt vele 8) ... élmény volt 8) ...
Bár arról letettem, hogy vegyek kispolákot magamnak, mert az amúgy is halott ötletnek tartottam .. de talán ha jobban elfér majd a családi "Büdzsében" akkor majd .. hobbiból 8) a warti mellé 8))))

hétfő, április 07, 2003

Mindenki figyel mindenkit
... a szolgáltató az oldalamat, a látogató is az oldalamat, én a látogatót, a rendszergazda engem, a főnökség a rendszergazdát, ...
Na ez a hétvége is érdekes volt ...
Siginél összeállítottunk egy játékgépet, ilyen piaci egydarabsokdarab, de játszani lehet vele mégse péeskettő típus ...
C-64 grafika retroo feelin 8) ... bejött, bár az igényhez szokott kurvamindenem egy idő után megunta, főleg hogy nem angyon volt olyan játék ahol egyszerre lehetett volna ketten gyakni a népet ...

Aztán a hazamenetel a buszon ... egy kis purdé (cigánkölök) ült mellettem őmellette meg az apja állt ... a srácon nem is látszott inkább a hangján hallatszott a "háde tájszólás". Naszóval, a gyerek az szerintem vagy nagyothallott vagy csak simán hülye volt, mert óbégatott ... volt kb. 8-10 éves és ilyenekkel etette a zajártalomra káros fülemet : "Nézd apa, egy mikrobusz..." az apja persze lereagálta suttogva: "Jólvankisfiam, de maradj már csöndben" aztán a gyerek megint "Nézd apa egy szemetesláda" aztán (ez volt amitől a legjobban kiakadtam) "Apaaa mit csinálnak a személygépjármű rendszámtáblájával?" .. na ettől a választékos fogalmazástól (ismétlem max 10 éves volt a gyerek) magamban egy kicsit meglepődtem .. az apja rezignált "nemtudomkisfiam" - al elintézte ...
Nade mpfha mondhatnánk .. aztán már majdnem hazaértem, amikor két általánosiskolás forma gyerek beszélgetett mikoris az egyik ajkát eme mondat hagyta el: "nem érdekes, úgyis betegállományban vagyok" ... mondom mi a fasz? a modern szleng a választékos beszéd és az exakt fogalmazás? .... vagy mi a búvárvöcsök? .... kivoltam ...
Ahhoz már kezdek hozzászokni, hogy egyre több az ilyen egyforma fényesrepolírozott szolifej, gumiember aki még annyira se mer egyéni lenni mint egy átlagember ...
Vasárnap meg anyámnak kettétört az új híd az arcában, most lett kész 105 zsé, oszt egy kicsit eltört nála a mécses .. hát megértem .. mondtam is neki, hogy mondja meg a fogorvosnak, hogy tegye helyre vagy önnmagának kell egy hidat építeni a bal felső bölcsességfogától a jobb alsóig .. 8)

Aztán a ma reggel ... ofkoz ébredek hétkor, hogy majd jól elindulok 8:45, de egy kicsit még szunya ... riadás 8:50, kurvaéletbezés, fürdés, rohanás, "munkatárs kivisz autóval" projekt bőven lekésés, jövés PannonBusszal, bambulás .. ekkor ToyotaRAV4 meglátás, nyálcsorgatás, aztán autó oldalán "Tesztautó" felirat meglátás, szívdobogás, gondolkodás, "Ki kéne próbál..." önnmagamnak gondolatmenetébe arconképelés ébresztésjellegűleg, "NEM! NEM NEEEEM!" önmagamban üvöltözés és arra gondolás, hogy tesztautóba segg beterpesztés, kényelmesnek találás - fogalmazáshoz illőn halkan beszellentés, majd krákogás, elektromosablaktesztelés, gyorsan kitekintés vörös arccal komoly felhőszámolás - aztán vezetésélményben levés, nagyonmegtetszés, oszt önnmagam tökének majszolgatása ha belefogás egy 7.5 milliós kocsitörlesztés ...

Megjegyzésnek levés: az már csak így utólag jutott az eszembe, hogy midőn a Kosztolányi felé utaztam mögöttem egy bájos idős nénike, meg egy másik beszélgettek, amikoris mint derül égből a szabóbakter vert fültövön a "szét van baszva" kifejezés ... azóta is azon gondolkozom, hogy vajon mi lehetett amit félrehallottam? ... vagy ilyen laza a mammer? ... a büdös kölkök intellektüel fognak beszélni a mamókák meg a papókák meg basszájbázni fognak? ... hunóz ...

péntek, április 04, 2003

A Saridon szjúpaa ... elmúlt a fejfájásom és egy óra alatt megoldottam kurvasokmindent 8) ami úgy tűnt, hogy nem fog menni 8))) Jeeee
Asszem megyek is és belevetem magam a hétvégébe! 8)
Belöktem egy Saridont mert nekem nincs időm a fejfájásra ...
Megszerveztem az esti elfoglaltságot .. ha minden zsír akkor rminden megelesz ...
Anyut hazavisszük, Bowling, alvás, társasági élet ... estébéé 8)
Tegnap délután rámjött, akkor még csak a törésem sajogott ..
Valami nagyon csúnya frontátvonulás van vagy mi az isten, de tegnap majd leszakadt a jobb kisujjam, ahol eltört, ma meg teljesen levert vagyok, fáj a fejem, stb, stb ... lehet hogy ennek a 3 óra alvás is betett? ... 8)

csütörtök, április 03, 2003

A mai kajálás közben ismét volt egy zaftos megjegyzésem:
"Ha beáll elém a sorba esküszöm akkorát ráverek hogy leformázza az internetet!" 8)))
nem tudom miért tetszik nekem ez a kijelentés, de akkor is 8)

szerda, április 02, 2003

Érdekes volt ez az ebéd ...
P-vel szokásos tápvadászatunkra indultunk a SodexHo intézménybe, ahol minket már barátian várnak, hisz lespanoskodtunk már mindenkivel aki hagyta 8) ... meg is van a kaja, ki is fizettük, megyünk, nagy a tömeg, de lövünk magunknak egy asztalt. Nyolc személyes és az egyik végiben ketten ültek egymással szemben ... Jeee ... mi leültünk a másik végére, és tápoltunk ... aztán megjelent két muksó, ráköszönt a másik kettőre és odaültak mellé .. mondom fáin, jön a tömeg ... beszélgettek .. és akkor még két csávó odaült, úgyhogy zsufi volt az asztalnál .. nade nem is ez volt a lényeges ..
Beszélgetnek közvetlen mellettünk, és egyszer csak egy szó fültövönvág ... bla blabla bla bla Felker blabla bla blablabla ... Eszem tovább mondom biztos félrehallottam ... de mégegyszer elhangzott ekkor P-vel egymásra néztünk .. láttam a szemében, hogy ő is ezt hallotta ... eszünk tovább már majdnem végeztünk ekkor már annyira fúrta az oldalamat, hogy megszólaltam a mellettem ülőhöz:
- Ne haragudj, de akaratlanul is hallottam egy nevet, Felker?
- Igen.
- Így írva? (kérdeztem, miközben a belépőkártyámat mutattam neki)
- Igen. ... Hm ... Talán rokon?
- Azt nem hinném, hol dolgozik?.
- Hadügy, ő a rádiósokok parancsnoka.
- Akkor valszeg nem, de köszi.
Érdekes volt ... felálltunk Árpival és elindultunk kifelé .. Megszólal P .. az a legviccesebb, hogy egy Réthy parancsnok is dolgozik ott ...
Elkezdtem röhögni .. mondom látogassuk meg őket ... lehet hogy ők is tesók 8)
Mégseformázomle, inkább vigyorgok ...
Legalább kifelé mutassam hogy jó kedvem van ...
Talán egy tükör kerül elém és én is elhiszem magamról, hogy nincsenek gondjaim ...
8)
Ehh ... reggel alaposan rámtört és körülölet a "mindennel tele van a faszom" érzés ...
Annyi mindent kéne elintézni, annyi mindent kéne megcsinálni, annyi mindenre kell várni, és néha olyan tehetetlen balfasznak érzem magam, hogy kész ...

Megyek bazzeg oszt leformázom az internetet ... 8)

kedd, április 01, 2003

8) Kicsit megijedtem, hogy a napi két (najó 10) látogatóm majd jól telekommentezi az oldalaimat, de úgy látom mégse kell aggódnom emiatt 8) ...
Ehh ... megkérdeztem, hogy mikor lesz kész a kék, állítólag jövő hét szerdára ... faszkivan ... úgy volt, hogy pár nap alatt összedobják ...