szombat, október 15, 2011

Paralel-o-gramma

Nem is olyan régen még panaszkodtam a környezetemben, hogy mennyire nem tudok belekezdeni semmibe és ez mennyire stresszel. Nos, úgy érzem elég volt kicsit a hozzáállásomon változtatni és (próbálni) elhagyni a régi szokásokat miszerint ha bármibe belekezdek akkor azt 100%-os odafigyeléssel csináljam. A hivatalos munkával ezentúl is így lesz, viszont most már eleve ezekhez az hobbi cuccokhoz úgy állok hozzá hogy bármikor megszakíthatom a gondolatmenetet és inkább leírom az ötleteket, hogy később amikor idő van akkor tudjam megvalósítani őket szemben a régi egyből beleugrós-csinálós módszerrel.

Így hogy most ezeket a helyükön kezelem egyből hármat is elkezdtem csinálni :)

Az egyik egy digitális képkeret aminek az első lépéseiről a családi blogon írtam, de ha halad akkor majd itt fogom folytatni, hogy megőrizzem annak a blognak a családi jellegét :) (sőt, valószínűleg azt a post-ot is átemelem majd ide)

A másik amibe belekezdtem a DealExtreme Order Tracker nevű windows-on már működőképes, Androidon még  éppenhogycsak elinduló programot.

Aztán most egy harmadik (ami végül is a képkerethez fog tartozni) egy olyan program ami a Zsófis kamera képét figyeli és elemzi és ha mozgást érzékel akkor "lépéseket tesz". Ez abban fog megnyilvánulni, hogy amíg Zsófi nem mozog (nincs az ágyban vagy nyugodtan alszik) addig a képkereten családi fotók meg bármi más fog megjelenni és amint valami helyzet van akkor a kamera kerül előtérbe automatice.

Kismackómozgás fehéren felvillan a jobb oldalon. (katt a nagyobb képért)

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó dolog, ha valaki tud változtatni a már berögződött elméletein. Szorítok, hogy működjön is. Amúgy olvasgatlak, itt is, csak nagyon kevés, amit meg is értek :(

    VálaszTörlés
  2. Aranyos vagy Anyuc :) Ezt a blogot inkább a műértő publikumnak meg magamnak írogatom. Aztán ami meg lesz belőle a végén az meg megy a mackóblogra :)

    VálaszTörlés