Na, ma reggel 12 körül megérkezett "Attila" aki érdeklődött a kocsi iránt és hű társa akinek a nevére sajna nem emlékszem. Attila egy nagy tagbaszakadt ember, kicsit be is tojtam, hogy valami balhé lesz és az eddigi "önnek ezt nem ajánlom" hadjáratot folytattam, sőt rá is erősítettem kicsit, de ő ragaszkodott hozzá. Szimpatikus volt végig. Hozott ac pumpát, hogy ki tudjuk cserélni. Nade a szerelő azt mondta, hgoy ő most nem tudja megcsinálni mert két kocsit csinál egyszerre és nem vállja be. oké, próbáljunk elindúlni akkor így ahogy van. megpróbáltunk, 100m után a kocsi megadta megint magát. oké akkor valahogy szereljük be mégis. Visszatoltunk a szerelőhöz, Attila a törött lábával befeküdt a kocsi alá és elkezdte átszerelni. Nehéz két óra volt, mert hol a benzin ömlött, hol nem ment az ac pimpa, hol Rákuram mondta, hogy "Ezt elbasztad, ezt már nem teszed össze", mindenesetre nagyjából meglett. Aztán elindúltunk. max 3000-es fordulat, szellőgáz és pillekuplung, különben lefulladt. így mentünk Budaörsről a bécsi út háromszáz valahányas számba egy másik szerelőhöz. Utána elmentünk még budakalászra Attila egy rokonához ahol ő segített. aztán át békásmegyerre, ahol ő lakik, és lepapíroztuk a dolgokat. Igaziból KP-t még nem kaptam, csak egy VW Golf törzskönyvét és forgalmiját mint "fedezet". Megírtuk az adásvételit, megírtuk a kölcsönszerződést. Reménykedek, hogy tényleg meglesz a pénz.
Mondjuk még kapott egy olyan telefont épp mikor írtuk a papírokat, hogy nem ac pumpa hanem a computer szart be, mire elkezdett töprengeni, aztán közölte, hogy "nyugi már nem táncolok vissza, majd meglátjuk mi lesz" ...
Aztán az audit még lemostuk és kitakarítottuk mert este egy nagy meglepetés autó lesz leponyvázva egy bazi nagy masnival. Mondtam, hogy fotózzák le, mert kíváncsi vagyok.
Este hatra volt megbeszélve egy szusizás, ahova épphogy odaértem (kb 20 perc késéssel), a sushi most annyira nem ízlett sajnos, de ez betudható az idegességemnek ... talán ...
A hirdetést meg töröltem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése