kedd, június 06, 2006

Virrasztás

Remélem a Blogger nem húzza keresztül a tervemet és nem publikálja idő előtt ezt a postot, de akkor is le kell jegyeznem ide. Tegnap este hajnalig forgolódtam, morfondíroztam, jegyzeteltem, hogy hogyan tudnám a kedvesem tudtára adni, hogy szeretném ha egybekötnénk életünk fonalát. Igen. Eljött az idő, hogy megkérjem a kezét. 8) Nagyon izgulok, mert nem egyszerű módon szeretném. Természetesen eszembe jutott a "szokásos" vacsora közben gyűrűdolog, de túl snassznak és túl kiszámíthatónak tartom. Meglepetést akarok, méghozzá olyat amit kivitelezni is lehet. Az elképzelés letisztult változata, hogy létrehozok egy Geoládát, amit amíg mi meg nem "találjuk" nem is jegyzek be. A geoláda teljesen olyan lesz mint egy hagyományos. Szabályzattal, naplóval, kis játékokkal (néhány nem használt kinedrjáték ahogy szokott lenni) és egy kis becsomagolt vésett táblával, amin egy szív van benne az összeforrt S és V betűvel és azzal a szöveggel, hogy "örökre légy enyém". A napló első bejegyzése a létrehozatal lesz amiben leírom, hogy miért tettem a táblát, az első megtalálók mi leszünk, és remélhetőleg azt írom bele, hogy igent mondott a kincsem, és ha ez megvan, akkor regisztrálom a neten 8D ... tudom, hogy csalás, meg ilyenek, de remélem ez megbocsájtható 8) ... a hely egyenlőre a törökugrató szikla teteje lenne ahol még nem tudom, hogy meg lehet-e oldani "hivatalosan" és fizikailag, de ma megyek és megnézem. Több okból is ezt néztem ki. Az egyik, hogy valami szép helyet keresek (és szép lesz, mert estére próbálom időzíteni a megtalálást, hogy lássuk budapest esti fényeit, amit mindketten nagyon szeretünk), másrészről viszonylag közel legyen hozzánk. Nem gyűrűt akarok beletenni, mert sajnos nincs hozzá érzékem, hogy mi tetszene Krisztinek nagyon (bár sejtem, hogy bármi ezen a napon 8D), de ha esetleg valaki ellopja akkor mégse egy gondosan kiválasztott drága holmit visznek el, hanem egy gondosan tervezett, de nem annyira drága holmit. 8) ... aztán még azért is jó a geoláda, mert a következő megtalálók mind a naplóban, mind a weblapon gratulálhatnak nekünk míg világ a világ 8D ... izgulok ... nagyon izgulok ... egyébként tervezem gps-es pda vételét is, és akkor azzal is lehet tovább álcázni a dolgot, hogy "csak" kipróbálni megyünk, de ha nem tudok a napokba dönteni, hogy mit vegyek, akkor valszeg Csabiét fogom kölcsönkérni. Ja .. és még ebben a hónapban kivitelezni akarom 8) ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése