A szomorú oldal.

Nem tudom megállni, hogy ne írjam be ide ... Sajnos a jó dolgok mellett rosszak is jönnek. Segény Apukám erősen cukorbeteg és így 80 éves korára már nagyon úrrá lett rajta. Az utóbbi pár évben érezhető volt már, hogy baj van. Az erei tönkrementek, stroke-ja volt, szívritmus problémái voltak, és nemrég, úgy egy hónapja elindult rajta egy végzetes folyamat. Úgy nevezik, hogy Gangréna. Előszőr az egyik lábújja feketedett el, aztán miután azt műtéti úton eltávolították, és reménykedtünk, hogy nem lesz több, beindult a többi is. Sajnos mostmár a jobb lábán az összes újja és a lábfeje eleje is elfeketedett. Az orvos akinél volt (én úgy éreztem) nem foglalkozott vele megfelelően, ezért az egyik munkatársam édesanyjával tudtam beszélni aki orvos és nagyon ért ezekhez. A hosszú beszélgetésben kiderült, hogy sajnos az ő állapotában csak a combtő amputáció segíthet, de az is csak abban, hogy a rövid hátralevő élete kevésbé legyen fájdalmas. Habár fel voltam készülve én már erre, és apu is, sőt Apu halála is szinte napi kérdés már, tegnap mégis nagyon ki voltam borulva, és ma is ... és még azt hiszem egy ideig nyomasztani fog ez ... A tudat, hogy vagy fájni fog neki nagyon, vagy egy kényszeredett helyzetben mármár megalázóan kellene élnie ... Megértem apumat, hogy visszautasítja ezt, hiszen soha nem volt az az ember aki elviselné, hogy kiszolgáltatott legyen másoknak. Sajnos már az öngyilkosság is megfordult a fejében, és bármennyire is elítélem más körülmények között ezt, ebben az esetben, (akármennyire is borzalmasan hangzik) megérteném. Nincs jó megoldás. Nem tudom mit tudnék még tenni ... Apu ... szeretlek ...