csütörtök, január 06, 2011

Hülyeség

A nyelvem alatt van egy seb ami bazira fáj amikor mozgatom a nyelvem (nemúúúgy). Pont a nyálcsatorna kivezetésén .. én úgy emlékeztem, hogy valahogy ráharaptam, a fogorvos most meg azt mondta, hogy valószínüleg NYÁLKŐ ... a vicc az egészben, hogy pár napja hallottam először ezt a kifejezést a tévébül.
Most pedig terápiás jelleggel kell citromot NÉZNEM és szagolnom. Nem nyalni, enni, bármi hanem NÉZNI :) (oké, értem a fiziológiáját, de akkoris viccess)
A nap egyébként izgalmas volt, az majd a családi blogon íródik meg :)

kedd, december 07, 2010

Focus modding

No, egy kis "izgalom". 
A fókában (2004-es még a ráncfelvarrás előtti) kiégett a bal első égő és anélkül járni az utakat égő a kresz szerint. Namármost ebben a típusban annyi mindent tettek közvetlenül a bal első lámpára/mögé, hogy első nekifutásra "gyári állapotban" lehetetlen kicserélni az izzót. Felhívtam hát Petrányiékat, hogy hogyé is van a lámpacsere? Mondták, hogy ~2800 a körte, de nagyon megéri mert legalább kétszerese az élettartama (azt nem mondták, hogy mihez képest) és ~2600 a beszerelés. Ugyanis ki kell szerelni az első lámpát. Erre énis rájöttem, csakhogy a lámpa búrát 3 csavar fogja. kettő felül, egy alul amihez csak szerelőaknán keresztül lehet eljutni.
Anyagi megfontolásból (főleg, hogy minimalizáljam a kiadást, ha mégsem lennék eléggé rátermett) vettem 350 jó magyar forintért egy H4-es izzót (teszkóban elfogyott az összes H4-es, H7 rohadásig, obiban utolsó darabot sikerült megkaparintanom). Hétvégén aztán nekiálltam a kocsinak. Ismét kilazítottam a felső két csavart (mert már próbálkozás ugyanilyen izzócserére kb 1 v. 2 éve) de valóban nem tudtam hozzáférni.
Van a búra hátulján egy kis csapóajtó (amin keresztül lehetne az izzókhoz hozzáférni) ami az akkumulátor tálcájának a sarkának nekiütközik. Kicsit mérlegeltem, aztán bementem egy lapfűrészért és lecsaptam a sarkát a tálcának. Funkciójában semmit nem vesztett, de így legalább ki lehetett hajtani, aztán ki lehetett venni ezt a kis ajtót. Nagyonjó. Namost a tompított H4-eséhez alapból így sem lehetne hozzáférni, de mivel levettem a két csavart ezért kb 2 cm-el el tudtam húzni a búrát, így már odafértem és nőgyógyászokat/urulógusokat megszégyenítő ujjmunkával kibányásztam a lampét, kicseréltem az olcsóra, visszaszereltem mindent és most minden faszás. Legközelebb így már csak egy 10-es csőkulcsra, új izzóra és kb 10-20 perc lesz szükségem :)
Egy dolog aggaszt kicsit, hogy ez az izzó vajon a "use only low uv radiation" felhívásnak amit a kis csapóajtón láttam, vajon megfelel-e?

péntek, október 08, 2010

AnalizálásMambojambo

Mivel a Baba-Cam úgyérzem eléggé nézett ezért gondolkoztam azon, hogy megnézem én, hogy mégis hányan meg mikor meg ilyen statisztikák. Ma sikerült az IIS logokat a LogParser segítségével bevarázsolni az SQL alá, hogy aztán vagy excel-el vagy a ReportingServices-el varázsoljak valamilyen ábrákat :)
A betöltés kereken 6 órán keresztül ment a 850 megát foglaló, 31 logfile-ból és kicsit több mint 3 millió sort eredményezett. Az adatbázisban ez már 1.4 gigát foglal el.
Indulhat az SQL szobrászat, hogy megfelelő lekérdezéseket tudjak csinálni a nyers adatokból :)

szerda, szeptember 29, 2010

Samdroid 2.1 wifi

Összefolalom röviden: A Samsung Spica-n a 2.1-es android update után bekrepált a wifi ... olyan értelemben, hogy az otthoni AP-hoz nem tudott automatice csatlakozni, csak kiírta, hogy "connection unsuccessful, touch to try again". Ez nagyon HUMOROS mert a taccs után egyből csatlakozott .. de kellett neki az érintés, a törődés :D
Kipróbáltam egy programot (FixMyWiFi), de az semmit se ért. Sőt, megoldás képpen még ki is kapcsolgatta a WiFit (és elfelejtette visszakapcsolni) .. most viszont találtam egy megoldást ami pár napja stabilan üzemel: Az AP valószínüleg nem ad elég gyorsan IP-t a kütyünek ezért dobja el a kapcsolatot a céda telefon. Erre a megoldás a FIX IP, ami viszont azért gáz, mert alapból csak azt lehet beállítani, hogy mindíg fix ip-t használjon a cuccos ami mondjuk akkor nem szerencsés, ha melóhelyen és otthon (és máshol is) akarom a WiFi-t használni. De erre van egy alkalmazás ("there is an app for that" ahogy a szifonosok mondanák), ez pedig a WifiStatic. Beállítható benne, hogy melyik AP milyen beállításokkal bírjon, így lehet többféle fix ip-t is beállítani, meg maradhat a többi automata is.

Persze ezenkívül még mindíg ott van a random belassulása a rendszernek. pl egyik nap 10 percen keresztül (!) könyörögtam a telefonnak, hogy el tudjak intézni egy sürgős hívást. Mondjuk ebben volt két újraindítás is a maga 2 percével(!) ... per reboot ...

csütörtök, szeptember 09, 2010

IIS

Már őrlődök egy ideje az alábbi problémán:
Van otthon egy állandóan futó gépem ami rá van kötve a netre és fut rajta egy(két) program ami egy adott porton egy webszervert üzemeltet (webcamxp, utorrent-webui, stb).
Namost, eddig az volt a megoldás, hogy az adott a portot kiengedem a router-en és portforwardolom a benti gépre ami szép és jó, de ha egy szigorú tűzfal mögül akartam elérni akkor már nem tudtam, hiszen ott a port ami korlátoz, ezért már régóta vágyok egy olyan megoldásra, hogy pl a "http://otthonigepem/webcam" url az otthoni szervergépen futva a "localhost:8010"-ből adná vissza a tartalmat.
Namost vagy nem tudtam megfogalmazni a kérdésemet jól, vagy az ismerőseim se ismerték az alábbi dolgot, de van rá megoldás. A neve: url rewriting és Reverse proxy.
Semmi mást nem kell csinálni hozzá, mint az IIS7 alá feltenni az URL Rewrite modult, plusz a reverse proxy-hoz az Application Request Routing -ot és pár kattintással már beállítható a fent leírt elérés.
Sőt. Nem is szükséges, hogy a "továbbhívás" azon a szerveren legyen, lehet akármilyen címre továbbküldeni a hívást (így megy ki most a kölcsönkapott IP kamera képe is).
Az URLRewrite és az ARR azonban ezeknél még sokkal többre is képes (url manipuláció a továbbhívások között, stb), de azt egyenlőre nem fogom kihasználni.

szombat, augusztus 28, 2010

Pihenés

Egy kis Thummerer Berta (egri cuvée), némi sajt és alma, háttérben slow jazz, lassú swing, melankólikus, dallamos zenék.

péntek, augusztus 27, 2010

BlogSplit

No, úgy lett, hogy Sigi is beszállt a blogolás iparba (kísérleti jelleggel), ezért a családi ügyesbajos történéseket ezentől a http://felkerek.blogspot.com-on lehet nyomonkövetni majd :)

szombat, július 24, 2010

Állzuhanás

Nos. Ma megtapasztaltuk, hgoy van olyan, hogy "Német minőség kínai áron".
Történt ugyanis, hogy a közelmúltban konyhát újítottunk fel. A felújítás elkészült, már csak a konnektorok és a bútor alatti lámpák voltak hátra. Ma mentünk vissza a bauhaus-ba (mert ott zokszó nélkül visszavették azt az öt csomagnyi kibontatlan járólapot és csempét és egy zsáknyi csemperagasztót ami megmarat (a burkolónk talán egy kicsit túl óvatosan számolt) és épp a csík-lámpa részlegen jártunk amikor néztük, hogy milyen iszonyat drágaság van neon témában. Ami már egy kicsit kompaktabb méret és esetleg pofásan is néz ki, van benne kapcsoló azok darabja 10-12e-be kerülnek. Aztán kutattunk tovább és találtunk "olcsó" osram-ot ami csak ~3000 volt, de mint kiderült abba nem neon kell hanem egy spec izzószálas lámpa ami 60w-ot eszik, viszonylag hamar tönkremegy (50cm-es wolfram csak kicsit lehet érzékeny), de jobbat nem találtunk, úgyhogy bepakoltuk a kocsiba. Még nézegettük azokat a "drága" osram neonokat amiket egymás után lehet kötni (összekötő kábel 2500 huf!!!), mindegyik gyönyörű nagy műanyag díszes dobozban. Aztán segítséget kértem egy ottani embertől.
Nem nyalásból, de eddig az összes nagyobb barkácsbolt ahol jártam (obi, prakker, briko) mindenhol a segíthetekjánosok magaslóról segítettek mert én vagyok a hobbivillanyász/hobbiasztalos/hobbihobbista akinek kérdésevan. Ittmeg mindenki kedvesen, előzékenyen segített. Najó, ma belefutottunk egy emberbe aki nem mosolygott és kicsit zavart volt a tekintete mikor megkérdezte, hogy "segíthet-e", de ennél roszabb nem volt.
Naszóval vissza a fényhez. Mutatja az emberke, hogy oldalt vannak fellógatva ilyen kék, jellegtelen dobozok (képemen felül). Nézegetem, méretben jó, de olyan kis satnya, csöppnek tűnő neonnal (amit azért gyorsan meg is néztem, hogy kapható-e, és kapható viszonylag olcsó áron) viszont ez a 60w helyett 13W-ot eszik neonwattokban ami wolframwattokban olyan 75-ösnek felel meg. Kétezeöccá. Jó. Vegyünk hármat (mert annyi kell) aztán ha nemjó akkor max elhasználom valahova máshova.
Hazajöttünk, kipakolgattam, csinálgattam a dolgom, aztán jött a csomagnyitás. Na ott kaptam vigyorgörcsöt. Következő volt a dobozban (klikk a nagy képért):


Maga a neon ami ugyan kicsike, de nagyon precízen összeszerelt, masszív hatást kelt, egy sima "konnektoros" kábel, egy "soroló" kábel (amivel két ilyen neont össze lehet kötni anélkül, hogy egy másik villás kábel kellene), soroló dugó (amivel úgy lehet két neont összekötni, hogy nincs közöttük rés!!!), kétféle felrögzítő konzol!!!! (egy sima és egy 90°-os). Beszarás. Az összes kábel, konzol, neon, minden 2500 forint. És mindegyik masszív, stabil érzetet kelt.
Mindezt egy jellegtelen (de kibontás után inkább úgy fogalmaznék, hogy egyszerűségében gyönyörű) dobozban. Köszönöm neked németország, köszönöm neked IBV Deuchland

vasárnap, július 04, 2010

Terhelés

Fantasztik ez a ford fókusz. Nem csak a 3m magas hi280-as polcrendszer fért bele teljesen, de most 394,6 kilónyi burkoló anyagot (csempét, járólapot, fugát, ragasztót) is elfuvarozott vidáman :)

ugyanitt ifjúsági bútor eladó (ismerősöknek ingyen elvihető) :)