No, egy kis "izgalom".
A fókában (2004-es még a ráncfelvarrás előtti) kiégett a bal első égő és anélkül járni az utakat égő a kresz szerint. Namármost ebben a típusban annyi mindent tettek közvetlenül a bal első lámpára/mögé, hogy első nekifutásra "gyári állapotban" lehetetlen kicserélni az izzót. Felhívtam hát Petrányiékat, hogy hogyé is van a lámpacsere? Mondták, hogy ~2800 a körte, de nagyon megéri mert legalább kétszerese az élettartama (azt nem mondták, hogy mihez képest) és ~2600 a beszerelés. Ugyanis ki kell szerelni az első lámpát. Erre énis rájöttem, csakhogy a lámpa búrát 3 csavar fogja. kettő felül, egy alul amihez csak szerelőaknán keresztül lehet eljutni.
Anyagi megfontolásból (főleg, hogy minimalizáljam a kiadást, ha mégsem lennék eléggé rátermett) vettem 350 jó magyar forintért egy H4-es izzót (teszkóban elfogyott az összes H4-es, H7 rohadásig, obiban utolsó darabot sikerült megkaparintanom). Hétvégén aztán nekiálltam a kocsinak. Ismét kilazítottam a felső két csavart (mert már próbálkozás ugyanilyen izzócserére kb 1 v. 2 éve) de valóban nem tudtam hozzáférni.
Van a búra hátulján egy kis csapóajtó (amin keresztül lehetne az izzókhoz hozzáférni) ami az akkumulátor tálcájának a sarkának nekiütközik. Kicsit mérlegeltem, aztán bementem egy lapfűrészért és lecsaptam a sarkát a tálcának. Funkciójában semmit nem vesztett, de így legalább ki lehetett hajtani, aztán ki lehetett venni ezt a kis ajtót. Nagyonjó. Namost a tompított H4-eséhez alapból így sem lehetne hozzáférni, de mivel levettem a két csavart ezért kb 2 cm-el el tudtam húzni a búrát, így már odafértem és nőgyógyászokat/urulógusokat megszégyenítő ujjmunkával kibányásztam a lampét, kicseréltem az olcsóra, visszaszereltem mindent és most minden faszás. Legközelebb így már csak egy 10-es csőkulcsra, új izzóra és kb 10-20 perc lesz szükségem :)
Egy dolog aggaszt kicsit, hogy ez az izzó vajon a "use only low uv radiation" felhívásnak amit a kis csapóajtón láttam, vajon megfelel-e?
Hogy ez a lapfűrész mennyi mindent megold egy autónál! :))
VálaszTörlésÉn az aksicserének álltam neki. Az ablaknál lévő szellőzőrácsos műanyag burkolat csavarja kicsavar, burkolat amennyire lehet elfeszeget, a kivételhez nincs elég hely. Ott is volt egy funkció nélküli műanyaglap a burkolaton, pont az aksi felett. Levágtam és és lám, volt elég hely.
Javaslom mindenkinek, hogy nyugodtan álljon neki home made szerelésnek, csak legyen nála lapfűrész, mindent vágjon le, ami funkció nélkülinek tűnik, és kész! :)))
T.