Ismét upgrade-elve lett a mobilom, így már egy HTC Incredible S-t (angolul értőknek: hihetetlen tompor és/vagy szamár) használok az eddig kezdetben rajongásig szeretett majd később kevésbé szeretett Samsung Galaxy Spica helyett.
A két telefon között a legszembetűnőbb különbség, hogy ez ZSÍR az SZAR.
A technikai részletekre fogékonyabbaknak annyit azért kifejtenék, hogy a spica egy remek kis készülék de iszonyatosan alulméretezett memóriával és (szerintem) elkapkodva összehányt rendszerfissítéssel. Őrjítő volt látni, hogy mit tudna az android és mennyire visszafogja ezt a készülék. Hogy elindítottam egy programot (gmail levelezés) majd egy másik program akart elindulni (telefonhívás, merthogy az is egy program ám) akkor a telefon elkezdett haldokolni mivel hirtelen elfogyott a csöpp memóriája és amíg a régi programot próbálta bezárni a rendszer, addig az új persze nem akart elindulni és így néha nem is lehetett felvenni a hívást. Szóval több memóriával szerintem az is hibátlan kis készülék lett volna.
Na de itt az új. Nagyobb, gyorsabb, jobb és baromba puffadt hangár méretű memóriával van felszerelve. Mindenre azonnal és zokszó nélkül reagál. úgy és ahogy annak lennie kell.
De azért hogy egy kicsi ujjlenyomat is kerüljön a hibátlanra polírozott króm felületre ímhol az eddig detektált kényelmetlenségi faktorok a spica-val szemben:
- Gyengébb antenna. Sajos igen. a mérések azt igazolják, hogy a spica erősebb wifit és gsm térerőt produkál. Nem mondanám katasztrofálisnak, de érezhetően gyengébb a htc, annak ellenére is, hogy a spica wifi kapcsolat-megtartása és újrakapcsolódása sokszor kudarcba fulladt.
- Névjegyek speciális mezői. A spica-n ha egy telefonszámhoz kiválasztottam azt, hogy az "custom" akkor okosan be tudtam írni oda egy tetszőleges szöveget (pl: tartalék). Ugyanezt a google webes felületén is meg tudom tenni, de a htc-n belül nem lehet. Most a 2.3-as update után már mutatja, hogy mit írtam be, de a telefonról szerkeszteni nem lehet.
- Néma üzemmód. Az egyik leginkább "fájó" hiányosság. A spica-n a billentyűzár képernyőjén volt egy gomb amivel el lehetett némítani az egész telefont egy mozdulattal. Sajnos ez a kényelmi funkció hiányzik a htc-ből. Ha feloldom a billentyűzárat és a hangerőszabályzóval némára állítom a gépet akkor a játékok által használt "média hangerő" nem változik, tehát nem némul el az egész telefon. Ezt külön programokkal meg lehet oldani, de akkor sem olyan kényelmes.
- Szundizó riasztás kikapcsolása. Szintén apróság. Reggeli ébresztésnél az ember rávág egyet a készülékre (megérinti ahol kell) és ettől a készülék hagyja kedves gazdáját még kicsit ébredezni. Majd ha a gazda esetleg mégsem kelne fel akkor ismét jönnek a harsonák. A spica-n ebben a "szundi" állapotban megjelent egy olyan gomb a notification bar-on, hogy "riasztás kikapcsolása". Így jelezve a telefonnak, hogy "okay, felébredtem mostmár ne óbégass". Nos ilyen nincs a htc-n, meg kell várni, hogy újra csörögjön és ott kikapcsolni (vagy kikapcsolni és visszakapcsolni a teljes riasztást, de az milyen már)
Naszóval egyenlőre ennyi észrevételem volt. Ma felkerült rá a 2.3-as frissítés, ha valami meggyógyult volna neadjisten elsamsungosodott volna akkor javítom majd a bejegyzést, vagy ízlés szerint egy újat bökök. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése