2004-ben voltam Paintball-on és kb. egy éve jött a tikk, hogy szeretném kipróbálni a festék mentes változatát, az Airsoft-ot.
Johnny már egy ideje járogat, én meg rágtam a fülét, hogy szóljon, hogyha megy vagy az ismerőseivel mennek, mert kipróbálnám. Kb. két hete szólt, hogy menni fog egy új helyre egyedül, itt az idő. Múlthét szerda volt a kitűzött nap.
Ismerősöknek, kollégáknak direkt nem szóltam, mert előbb ki akartam próbálni, hogy véleményt nyilváníthassak.
Az extrememilitary Campona melletti CQB (zártterű csata) pályájára mentünk. Ez egy lepukkant gyárterület egyik épületét jelentette. Az épületek állapota biztonságos volt, a viharvertség meg teljesen jól passzolt a háborús feelinghez és az airsoftos csapat jól felszerelte a pályát akadályokkal, hálókkal, stb.
Kicsit előbb értem oda, belépek, egy közepes terem, benne sörpadok, asztalok, viszonylag sok ember ki magyar honvédségi ruhában, ki sima terepruhában, ki szakasztott counterstrike-terroristaelhárító, plusz egy hölgy. Kicsit topogtam, hogy mivan' aztán mikor nem nagyon figyeltek fel rám (aki egyedül voltam nem "taktikai" ruhában) megkérdeztem ott egy embert, hogy akkor hol lehet öltözni és, hogy hogy megy ez. Jókedélyű fiatalokhoz méltóan (merthogy ilyen 25-35 közötti volt a társaság) megjegyezte, hogy öltözés itt, a hölgy pedig látott már férfi alsót, úgyhogy nem fogja zavarni és ezt tisztázandó ezt a termen keresztül meg is kérdezte a hölgytől. Vihargyorsan átvedlettem: jégeralsó(=cicanaci), teszkós terepmintás gatya, póló, pulóver plusz egy bérelt zubbony (amit játék alatt még kiegészítettem egy sállal a nyakam köré, meg a vastagabb sapekommal, hogy a fejemet védjem, kesztyű és természetesen egy (bérelt) maszk ami az egész arcomat védte). Hál' ég, hogy hideg volt. Nagyjából ekkor futott be Johnny, mint aki közvetlenül kuwaitból jött. Digitális terepmintás teljes öltözet, taktikai mellény, sapek, maszk, saját fegyver, minden.
Gyorsan magamhoz vettem a bérelt fegyvert (egy AK 47 beta-t), J hozott nekem töltényt és megmutatta, hogy hogyan kell megtölteni a tárat, aztán még megkértem a játékvezetőt, hogy mutassa már meg, hogy ezen hogy meg mi, meghogy lőnék egy párat valamerre az íze kedvéért. Johnny-nak felajánlottam, hogy egye fene elveheti a szüzességem ... mármint ... őőő ... úgy, hogy lőjjön rám, hogy érezzem, hogy mekkorát üt.
Aztán a játékvezető pikkpakk végighadart mindent és a "lőnék párat valamerre" az rögtön a következő játékba való bekerülést jelentette, úgyhogy szüzességelvétel elmaradt (pontosabban egy vadidegen tette meg. ... Most akkor ribanc vagyok? :D )
Egy 10 és egy 11 fős csapat volt, egymás ellen kellett menni és kivégezni az ellent. Mindenkinek 3 élete volt amit úgy kell elképzelni, hogy miután lelőttek üvöltöd, hogy "megvolt" majd hangosan "halott jön"-t kiabálva (hogy akkor már ne lőjjenek rád) vissza kell menni a kiindulási ponthoz és onnan újrakezdeni (már amennyiben van még élet, ha nincs akkor kiállni). Szóval beálltunk és indult a játék.
Sípszó, futás, termekbe be, lyukakon át, nézelődés, kivárás, mások után menetelés. Távolból már lehetett hallani a lövések hangját, a bekiabált "megvolt" és "halott a folyosón" szövegeket. Látszott, hogy a többi játékos már ismeri a pályát, a különböző termeknek külön nevük volt amiket használtak is: "ketten a moziban a lyuk mögött". Ami nem sokat mondott nekem :) Kicsit rostam, hogy milyen lesz az első találat. Igaziból az egész játék alatt nem is találtak el nagyon. Egy alkar találatom volt ami egy kis piros nyomot hagyott (két réteg ruhán keresztül) de eltalálták a fejemet, karomat és a kézfejemet is. Elég távolról, valószínüleg mert épphogy csak koppant. (másnap nézegettem olyat, hogy "airsoft sérülések". Még jó, hogy nem előtte).
Mivel a gatyámat annyira nem akartam kiszakítani (plusz egy térdvédő is jól jött volna) ezért a "guggolós-mászós" átjárókat csak immelámmal vettem igénybe. A játékból viszont nekem hiányzott a taktika. Semmi megbeszélés, vagy összefogás, de gondolom azért is mert nem gyakoroltak hanem csak kiengedték a gőzt. Így is nagyon jó volt, még akkor is ha az egyes meneteknek (kb. 20 perc volt egy) nem is volt kihirdetett nyertese, vagy pontozás vagy bármi. Bementünk, rohantunk, kúsztunk-másztunk, lőttünk, meghaltunk, háromszor, kijöttünk, törölköztünk, dumáltunk kicsit majd elölről az egész.
Röviden összegezve, nagyon jól éreztem magam. Nem mondom hogy annyira nagy élmény volt, hogy holnaptól felhagyok a munkámmal és ennek fogok élni, de mint egy jól lefárasztó, kikapcsoló gőzkiengedés, mindenképp el tudom képzelni és fogok is még menni.
Persze másnap elkezdtem nézegetni, hogy mi lenne ha vennék saját maszkot, ruházatot, fegyvert. Az árak durvák is meg nem is. A fegyver talán a legdrágább. kb 20e től már lehet értelmeset venni, de 30-40-50e az ami már jól is használható és ez már az a kategória amihez nekem már jó érv kellene, hogy meg is vegyem. Nem beszélve hogy itt is lehet azért még fejleszteni egy kis reddot vagy holosight célzóval, mondjuk egy taktikai lámpával, komolyabb ruházattal stb. De egyelőre még csak egyszer voltam. Még jópár nagyon jól sikerülő alkalom kell(lene), hogy jobban berántson :)
A 3.5 órányi játék, kb. 6000 forint volt mindenestül. Ebben volt 1000 Ft a pályabérlet, a maszk+fegyver+zubbony bérlés volt 4500 meg kb. 500 a golyók.
Képek meg sajnos nem készültek :( ... na majd legközelebb :D
Üdv a táborban Tesó!
VálaszTörlésHa segítségre, infora van szükséged, vagy taktikát, és 100-200 emberes játékot is megnéznél, akkor elviszlek magammal valamikor.
Nézd meg: http://skullteam.com
Csók a családnak!
T.