kedd, október 21, 2008

Tényállás

Múlthét vasárnap voltunk "megünnepelni" a 10 kilós fogyásunkat Árpival. Már fél éve spórolunk és sportolunk erre az eseményre :D A cél a Branco és STEAK! Én elpusztítottam egy Branco steak-et a maga 35 dekájával, Palpi egy 25-öset tolt, egyikünk se merte bekockáztatni a 60 dekás chateaubrian-t, Ahogy mindíg mondom, azt nem megenni, azt legyőzni kell. Mint mindíg most is kifogástalanul omlós és isteni finom volt a hús.
Volt kis bűntudat is, hiszen azért ez elég sok zsé és elég sok kalória, dehát elég sokat tettünk érte és vártunk rá, hogy beleférjen. Gondoltam, hogy na, hétfőn jól rádolgozok és nem lesz baj, de sajnos embertervezistenperverz alapon hétfő hajnali négykor arra ébredtem hogy nem bírok nyelni mert annyira fáj a torkom. A szokásos torokgyulladás. Valszeg nem a hús, hanem az játszott közre, hogy este vizipipáztunk és bár csak párat szívtam, de akkoris nagyon kaparta a torkomat, valszeg felsértettem kicsit és így hiphopp elkaptam valami okosságot. úgyhogy az egész multhetet otthon töltöttem, Szerdától Sigi is, mivelhogy őis elkapta.
Öröm az ürömben, hogy az új dokinő akihez járok jobban hajlik a természetesebb gyógymódok felé, de mégsem tolakodó módon, úgyhogy megfogadtam amit készített listát, hogy milyen teákat igyak, milyen immunerősítőt szedjek (azok is gyógynövény kivonatok) és egyetlen vényes gyógyszer amit szednem kellett az egy gyulladáscsökkentő. És fantasztikus módon elmúlt. Máskor semmi ilyesemi nem szokott segíteni, hanem szenvedek mondjuk így egy hétig, aztán a doki felír egy gyengébb antibiotikumot, az nem segít, aztán jöhet a hatdarabos "reset" kúra ami kiöl mindent. Szóval bár még nem vagyok 100%-os, de merem már azt mondani, hogy már kinnt vagyok belőle.
Csabiék nagyon aranyosak voltak, és nem tudom, hogy hogyan tudták megoldani, de meghívtak minket erre a négynapos hétvégére egy wellness szállodába mórra. Önerőből nem akartunk menni mert most nem állunk úgy, de mivel meg lettem fenyítve, hogy nem utasíthatom el, (:D köszönöm mégegyszer) ezért már nagyon várjuk a hétvégét :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése